Isten nélkül

- Schiller Kata felvétele -

Háy János: A Senák

Urbán Balázs





Háy János drámaírói debütálása a közelmúlt legfontosabb színházi-irodalmi eseményei közé tartozott. Nem pusztán azért, mert egy jelentékeny alkotó írta meg elsõ drámáját, mely rögtön jelentõs szakmai sikert aratott, hanem azért is, mert A Gézagyerekkel új hang, sõt alighanem új nyelv jelent meg a kortárs magyar drámában. A szerzõ a banálisat az emelkedettel, a mindennapit az ontologikussal, a földhözragadtat a szimbolikussal, a komikumot a tragikummal vegyítette, szinte észrevétlenül emelve el a reálszituációkat, s telítve lírával a felületes olvasásra (hallásra) köznapinak ható, valójában a köznapit kifordító, sajátosan redukált párbeszédeket. A félkegyelmû vidéki fiú története valóban "istendrámává" vált; a szövegnek minden didaxis, írói modor nélkül teremtõdött mitikus mélyrétege. A banális szituációk, a pazar humorral átitatott jelenetek, a felfénylõ sorstöredékek mind ezt szolgálták. Majd elkészült A Herner Ferike faterja s most A Senák is, s az újabb drámák ugyanezen a nyelven szólaltak meg. Háy drámaírói erényei mit sem változtak, humora, lírája sem kopott, csak mintha az "istendráma" hátrált volna ki a történetbõl.

Háy János: A Senák

Urbán Balázs





Háy János drámaírói debütálása a közelmúlt legfontosabb színházi-irodalmi eseményei közé tartozott. Nem pusztán azért, mert egy jelentékeny alkotó írta meg első drámáját, mely rögtön jelentős szakmai sikert aratott, hanem azért is, mert A Gézagyerekkel új hang, sőt alighanem új nyelv jelent meg a kortárs magyar drámában. A szerző a banálisat az emelkedettel, a mindennapit az ontologikussal, a földhözragadtat a szimbolikussal, a komikumot a tragikummal vegyítette, szinte észrevétlenül emelve el a reálszituációkat, s telítve lírával a felületes olvasásra (hallásra) köznapinak ható, valójában a köznapit kifordító, sajátosan redukált párbeszédeket. A félkegyelmű vidéki fiú története valóban "istendrámává" vált; a szövegnek minden didaxis, írói modor nélkül teremtődött mitikus mélyrétege. A banális szituációk, a pazar humorral átitatott jelenetek, a felfénylő sorstöredékek mind ezt szolgálták. Majd elkészült A Herner Ferike faterja s most A Senák is, s az újabb drámák ugyanezen a nyelven szólaltak meg. Háy drámaírói erényei mit sem változtak, humora, lírája sem kopott, csak mintha az "istendráma" hátrált volna ki a történetből.


{kozep}Újvári Zoltán (Szódás Karesz) és Spindler Béla (Senák) - Schiller Kata felvétele{/kozep}

A Senák a hatvanas években, az erőszakos téeszesítések idején játszódik. Két agitátor kevés eredménnyel próbálja rávenni a Pest megyei falucska lakóit arra, hogy lépjenek be a szerveződő téeszbe. A parasztok ugyanis olyan buták, hogy nem értik, mért jó nekik az, amit az elvtársak akarnak, s úgy tűnik, még a verés sem vezet eredményre. A kocsmában hozzájuk csapódik egy részeges, beszámíthatatlannak tűnő, ám agyafúrt helybeli, Senák, aki némi ellenszolgáltatásért cserébe segíteni tud nekik. Elmagyarázza: fölösleges mindenkit megkeresni, azt kell megtörni, aki számít - a többi majd önként követi annak példáját. S aki leginkább számít, az Rák Jani, a fiatal parasztgazda, aki boldogan próbál élni feleségével, gyűlölt anyósával és néhány hónapos gyermekével. Janinak esze ágában sincs belépni a téeszbe; nem a földjét félti, hanem két gyönyörű lovát, melyeknek nyergében majd kisfiát szeretné látni. Senák azonban aljas, ám eredményes tervet eszel ki Jani lebírására: az agitátorokkal egész éjszaka verdesik az ablakot, s mivel a csecsemő nem bírja a megpróbáltatást, Jani aláírja a papírt. Senák számítása beválik: a többiek követik Jani példáját, ő pedig portás lehet a téeszben. Eltelik hat év, Janiék gyermeke lassan cseperedik, szülei nagyjából megbékéltek már a történtekkel, csak azt nehéz elmagyarázni néha a kisfiúnak, vannak-e lovaik vagy sem. Senákot kiteszik a portáról, ahol részegen mindig kavarodást okozott, kocsis lesz, s ő kapja meg Jani egykori lovait. Ám az állatokkal meggyűlik a baja; még hat év után sem a téesz, hanem Janiék háza felé akarnak kanyarodni. Senák - aki azt veszi a fejébe, hogy a lovakat Jani irányítja - erre csak egy orvosságot ismer: a verést. Janiék döbbenten, tehetetlenül nézik, amint rendszeresen veri az állatokat, s egy alkalommal Jani nem bírja tovább. Közbelép, dulakodni kezd a kocsissal, s a megvadult lovak halálra tapossák Senákot.

Háy ezúttal is érzékletesen, lírát, drámát, humort pontosan adagolva jeleníti meg a hétköznapi szituációkat - miközben természetesen ezúttal sem realista drámát ír. De a banalitások kifordítása, a nyelvi redukció ezúttal kevésbé sikeresnek, illetve helyenként némileg öncélúnak érződik. Nem a szimbolikus sík a gyenge; Háy ezúttal is megtalálja a lírával telíthető, átvitt értelmű kulcsmozzanatokat (a lovak hangsúlyozott jelentősége a földdel szemben, a gyerek felültetése a lóra, a családmítoszok történeti környezetbe ültetése stb.). Ám mindez nem szervül oly magától értetődően a reálszituációkkal, mint korábban. Valószínűleg azért, mert a reálszituációkból hiányzik az a formátum, melyből a mitikus allúzió építkezhetne. Kicsit leegyszerűsített megfogalmazásban: hiába érezhető Senák árulásának súlya, ha maga a cselekedet szinte semmi (a "zörgetéses megoldás" a kevés gógyival megáldott agitátoroknak is eszébe juthatna), nem könnyen asszociálunk júdási árulásra, melyet a mű végén majd megérdemelt istenítélet büntet. A második részben ráadásul Háy igyekszik Senák alakját többdimenzióssá mélyíteni: a részeges árulót egyre inkább kisiklott életű, szerencsétlen embernek látjuk, amivel végképp a reálszituációkhoz köti a figurát. De Jani alakját is túlontúl megterhelik a családi életképek, különösen a Mamával folytatott örökös civódások, melyek vészesen közel állnak a kabaré ízű anyósviccekhez. Ahhoz, hogy A Gézagyerek címszereplőjéhez hasonló metafizikai jelentést kapjon, valószínűleg többet kellene jelentenie a realisztikus síkon is (ki kellene derülnie, miért ő az, aki számít, miért őt kell megtörni, miért válik ki környezetéből). Így aztán marad a virtuózan megkonstruált nyelv és az az érezhető alkotói törekvés, mely ennek jelentést próbál adni. S előáll a furcsa helyzet, hogy a mű mitikus-szürreális drámaként értelmezhető, ám inkább realisztikus történetként élvezhető. Ezen az előadás elvben ronthat és javíthat is - javíthat, ha talál olyan pontokat, mellyekkel a mitikus-szimbolikus jelentést erősítve élesebben emelheti el a szöveget, s ronthat, ha a poénokra rájátszva csak a reálszituációkat bontja ki.


{kozep}László Zsolt (Rák Jani) és a két ló (Barna Lajos, Barna Béla) - Schiller Kata felvétele{/kozep}

A Nemzeti Színház Balikó Tamás rendezte bemutatója a drámát érző-értő, lelkiismeretes munkával készült előadásnak tűnik, ám legalább annyit ront, mint amennyit javít a szövegen. Balikó részint igyekszik alaposan, aprólékosan kidolgozni a realisztikus szituációkat, másrészt próbálja mélyíteni a mű szimbolikus rétegeit. Ám az előbbi törekvést jóval több, az utóbbit jóval kevesebb siker koronázza. A dráma bemutatása jó néhány látszólag technikai jellegű kérdést vet fel, melyek megválaszolása interpretáció kérdése is. Ezek közül talán a legfontosabb a lovak megjelenítése. Bár "igazi" lovakat felléptetve valószínűleg nemigen fogják eljátszani a darabot, a színészek által megjelenített lovak sokfélék lehetnek: hasonlíthatnak az igaziakra, lehetnek hangsúlyozottan emberiek, s maradhatnak jelzésszerűek is. A Barna Lajos és Barna Béla által megjelenített lovaknak leginkább a szomorú, beszédes tekintetük s az azt keretező tar koponyájuk emlékezetes. Valóban hihető róluk, hogy az istenítélet mindent értő, mindennel tisztában lévő eszközei; ám a lovaknak e szimbolikus megjelenítése élesen elválik az előadás egészétől. Nem mintha a rendezés nem élne más szimbolikus jelentésű eszközzel, ám ezek vagy teljesen jelzésszerűek maradnak (mint a végig látható, gyakorlati funkciót nem nyerő fakereszt), vagy teljesen külsőségesnek tűnnek (mint az utolsó jelenetben rendezőileg gerjesztett, a színészi hangokat is elnyomó vihar), vagy más értelmezést is kaphatnak a játékban. Ez utóbbira példa Horesnyi Balázs jelentékeny vizuális erővel bíró díszlete. Ennek alapötlete erősen hasonlít A Gézagyereket Debrecenben színre vivő Pinczés István által választott megoldáshoz, kivitelezése viszont lényegesen eltér attól. A félkör alakban elhelyezkedő egyes színhelyek az őket takaró függönyrész felhúzásával válnak láthatóvá (s természetesen mindig csak az látható, ahol a cselekmény folyik). Ám a színhelyek nem üresek, nem kopárak - de nincsenek is realisztikusan berendezve. A hagyományos bútorok, tárgyak ugyanis egyfajta torzított perspektívából (dőlve, ferdítve, elnyújtva stb.) láthatóak. A látványos ötlet akár a bizonytalan, szétfolyó, zavaros világ vizuális megérzékítése is lehetne, mivel azonban ezt sem Pilinyi Márta korrektül hagyományos ruhái, sem a reálszituációkhoz kötődő színészi játék nem támogatja, a befogadó hajlamos inkább a darab helyenként groteszkbe hajló humorának képi kivetítéseként értelmezni.

Balikó rendezésének fontos erénye a reálszituációk átgondolt kidolgozása. A színészi játék pillanatokra sem enged a kétesebb poénlehetőségeknek, a színészek nem "ziccerszerepeket" játszanak, hanem figurákat építenek. Újvári Zoltán dörzsölt kocsmárost játszik, aki hol szolgálatkészen fontoskodik, hol szolgálatkészen hallgat, s legfontosabbnak minden bizonnyal azt tartja, hogy fogyjon az ital. Szarvas József a ravaszkodó szomszéd kevéssé megírt szerepében próbálja éreztetni, hogy Lecki Géza távolról sem olyan ostoba, mint amilyennek mutatja magát. A két agitátor közül Orosz Róbert szokott, de itt és most helyénvaló színészi eszközeivel reménytelenül elbutult, alkohol után kapkodó félnótásnak mutatja Gabit, Vida Péter a szokott hangsúlyokat hátrahagyva, eredeti színekkel játssza a társánál képzettebb, több gógyival bíró, agresszív Palit, akire még nagy karrier várhat a pártban. Molnár Piroska erőt és hitelt ad a Mama alakjának, sokat javítva a megírt figurán. Hangját soha nem emeli fel, de pontosan tudja, mikor, hogyan és mivel szúrhat még egyet vejébe, s a Mariskával közös jelenetekben afelől sem hagy kétséget, hogy mindez nem véletlen, hanem tudatos stratégia része; leánya vélt érdekében teszi pokollá a család életét. Mariska kevésbé hálás szerepében Varga Mária leginkább a férj iránti szeretet és a család iránti kötelesség közötti őrlődést hangsúlyozza. Szeretné másnak, többnek látni férjét; a Senákkal való konfliktust szinte kiprovokálja, hogy azután kétségbeesve próbálja - mindhiába - visszatartani Janit.

Senák figuráját számtalan színből formálja erőteljessé Spindler Béla: a nagyszájú kérkedő, az italért az anyját is eladó senkiházi vonásai éppúgy megvannak benne, mint az üveges tekintetű alkoholistáé, a tönkrement életű, szerencsétlen emberé. Szánni, kinevetni, gyűlölni egyaránt lehet. Ám semmilyen színészi-rendezői törekvés nem érződik a mitikus háttér megteremtésére, az árulás szimbolikus súlyának érzékeltetésére. Senák nem több annál, aminek tűnik, alakja éppúgy a reálszituációkhoz tapad, mint a mellékszereplőké - így az istenítélet végképp súlytalanná válik.

László Zsolt alakításának jelentőségét éppen az adja, hogy meg tudja teremteni a szerep mögött a hátteret is. László alkata (éppen azáltal, hogy élesen eltér a tipizált karaktertől) érthetőbbé, elfogadhatóbbá teszi azt, hogy Jani kitűnik környezetéből. S a színész nagyon pontosan szabja magára a szerepet. Csak látszatra ő az úr a háznál; anyósával soha nem pöröl, még legdurvább szavait is az asztal másik szélére kihúzódva, inkább feleségének, mint a rettegett Mamának mondja. S őszinte szeretet csillan szemében, amikor Mariskához vagy a gyerekéhez beszél. Ez a Rák Jani nem hős, nem is akar annak látszani, csupán érzékeny, boldogságot kereső ember. Ez a szerepértelmezés és színészi teljesítmény közelebb visz a darab kevésbé sikeresen megírt szimbolikus-mitikus rétegének megértéséhez és elfogadásához, de egymagában nem tudja hangsúlyossá tenni. Így aztán az alkotók ama törekvése, hogy valóban istendrámát hozzanak létre a szövegből, nem járhat teljes sikerrel. Ám az igyekezet komolysága éppúgy érződik, mint ahogyan a bemutató szakmai kvalitásai is méltányolhatóak. S mindez együttesen még a vállalkozás buktatóival, kudarcaival együtt is szememben A Senákot a Nemzeti Színház "magyar évadának" ha nem is a legsikerültebb, de legfontosabb előadásává avatja.

Háy János: A Senák (Nemzeti Színház)

Díszlet: Horesnyi Balázs.

Jelmez: Pilinyi Márta.

Zene: Némedi Árpád.

Asszisztens: Herpai Rita.

Rendező: Balikó Tamás.

Szereplők: László Zsolt, Varga Mária, Molnár Piroska, Spindler Béla, Mező Dániel, Penke Bence, Szarvas József, Újvári Zoltán, Orosz Róbert, Vida Péter, Barna Lajos, Barna Béla.