Zsámbéki Hedda - díjas

Zsámbéki Gábor kapta 2004-ben a norvég színházi szakma legrangosabb kitüntetését. A Norvég Színházi és Zenekari Szövetség az évad legjobb - "feszes, ugyanakkor szárnyaló képzeletû" - rendezéséért járó Hedda-díjat Thomas Bernhard A színházcsináló címû darabjának színpadra állításáért (Nemzeti Színház, Oslo) ítélte oda neki.



"A díj idei nyertese olyan rendező, aki mögött sok év tapasztalata áll, és aki mind a klasszikus, mind az új, időszerű drámákat nagy kíváncsisággal és lelkesedéssel vitte színpadra. Véleménye szerint a színház legfontosabb eleme a színész. Abban a darabban is, amelyért ma elismerésben részesül, a rendezés épp a színészt állítja a középpontba, a főszereplőt - igen, természetesen -, de az előadás mellékszereplőit is. Mindannyian egyformán fontosak a rendező számára, ebből adódóan a néző számára is ez jelenti majd a legnagyobb élményt ennek a szellemes, gazdag, de nehéz szöveggel való sokrétű találkozásban."

Az évad legjobb színészi alakítását a zsűri véleménye szerint az előadás főszereplője, Jan Grönli nyújtotta.

süti beállítások módosítása