Magyar igazgató a bécsi operában

Harangozó Gyula és Heinz-Dieter Sense együtt lesz a Wiener Staats és - Volksoper Ballett vezetõje. Harangozó a bécsi balettkar mûvészeti vezetését kapja feladatul, míg Sense - aki eddig a berlini opera igazgatója volt- az adminisztratív vezetésért felel. Harangozó jelenleg a Magyar Nemzeti Balett vendégszereplése miatt Kínában tartózkodik, de az elkövetkezõ napokban több idõt tölt majd el Ausztriában.
Forrás: Táncélet


A legfrissebb hírek szerint jövő hétfőn a Wiener Staats - és Volksoper Ballett vezetését átvevő páros, Ioan Holender intendánssal együtt közös sajtótájékoztatót tart. Október 1-én utazik a Magyar Nemzeti Balett St. Pöltenbe az áprilisban bemutatott Mayerling előadásával.



Harangozó Gyula 1956 május 4.-én született Budapesten. Édesapja volt a Magyar Nemzeti Balett alapítója, édesanyja pedig ünnepelt táncosnő volt az együttesben. Tánctanulmányait Budapesten az Állami Balett Intézetben és Moszkvában a Bolshoi Balettnél végezte. Felesége a kitűnő táncosnő Irina Lebegyeva, aki közös gyermekükkel együtt Bécsben él. 1978-1985-ig A budapesti Operaház Szólótáncosa, 1981-1991-ig első szólista a Wiener Staatsballettnél. 1995 óta a Magyar Nemzeti Balett igazgatója.


VolksoperSense 1939-es születésű, mostanáig a Deutsche Oper Berlin művészeti vezetőjeként dolgozott, Udo Zimmermann intendáns és Kirsten Harms gazdasági vezető mellett. 1991-ben ő maga is gazdasági vezetőként dolgozott a hamburgi kamarajátékok Privattheater-ben. �"A felkérés tulajdonképpen azért talált meg, mert mi is valami hasonlót csináltunk Berlinben". Bécsben az opera vezetése a balettet úgymond félreállította, az fellépések számát nagyon lecsökkentette. Sense elsődleges feladata a balett előadásszámának növelése lesz.


Forrás: Táncélet

süti beállítások módosítása