VI. Ír Kulturális Napok

Az ír kultúrát bemutató többnapos fesztivál ötletét Kovács Gáborján, a Bran együttes fuvolistája vetette fel hat éve. Akkoriban nagyon nagy érdeklõdés övezte az ír kultúrát, így fontos volt, hogy egy olyan rendezvény jöjjön létre, ahol nemcsak az ír zenével és tánccal, de az irodalommal is megismerkedhet a hazai közönség.

VI. Ír Kulturális Napok - 2004. november 26-27.
Merlin Nemzetközi Színház

Az idei fesztivált a HIFA (Magyar-Ír baráti Társaság) november 26-27-én ismét a Merlin Nemzetközi Színházban rendezi meg. A program első napján a megnyitót diavetítéssel egybekötött, ír tündérekről szóló mesék követik, amit koncertek és táncház követ. Másnap, szombaton William Butler Yeats A Csontok álmodása című kötetét a szerkesztő, Mesterházi Márton mutatja be, amelyen a kötet fordítói (Ferenc Győző, G. István László, Gergely Ágnes, László Noémi, Lázár Júlia, Mesterházi Márton, Mesterházi Mónika, Szabó T. Anna) is részt vesznek A beszélgetés fonalát a kötetben szereplő drámák, valamint a fordítók Yeats-ről alkotott képe adja. Ezután Magyarországon élő ír művészek lépnek fel, mint Ronan Morgan és táncosai, és az Irish Rovers Patrik McMullan-nal.




A kétnapos rendezvény programja a következő:


November 26 Péntek:

16:00-17:30 Megnyitó (kérjük, előre jelezze, ha ezen részt kíván venni)
18.00-18.45 A Tündérerdő (mesék az ír tündérekről) - diaképes előadás, elmondja Kovács Gáborján
19.00-20.15 Édaín koncert
20.30-22.00 Bran koncert
22.00-tól Ír táncház


November 27 Szombat:

17.00-18.45 W. B. Yeats A csontok álmodása című drámakötetet bemutatják a drámák fordítói. A beszélgetést Mesterházi Márton műfordító, a kötet szerkesztője vezeti.

19.00-19.45 Ronan Morgan és táncosai
20.00-20.45 Ulysses Hamletje Rendező:Magács László
21.00-tól Irish Rovers koncert













süti beállítások módosítása