A Sándorgyuri

Lyukasóra címû mûsora volt - ha jól tudom -utolsó önálló estje 19 éve. Kapható lemezen is, most hetente játssza az Asbóth utcai Shure-ban. Sándor most 66 éves. Ha azt állítaná, hogy 75: készséggel elhinném. Igaz: azt is, ha játékos 15 évesnek mondaná magát. Megkopaszodott némileg. Dereka megvastagodott. Belülrõl mégsem hízott el. Egykori sikerei nem rakodtak önvédelmi hájrétegként félelmeire. Kiáll egyedül a közönség elé a tûzvonalba. Életveszélybe. Védtelenül hagyva meztelen személyiségét. Szembenéz a farkasfog-vacogtató publikummal. Nem hivatkozhat hajdani sikereire, nevetésfakasztásaira, vagány (fél)-szókimondásaira, merész sejtetéseire, õrjítõ képzettársításaira. Nem hivatkozhat rá, hogy a 60-as években a szabadság egyszemélyes fóruma volt. Aki kilép egymaga a nyilvánosság elé: minden alkalommal meg kell küzdenie elfogadtatásáért. Be kell bizonyítania, hogy megéri az árát, érdemes kétórás estét odaáldozni a ráfigyelésért.
szerzõ: MGP
forrás:


Kapcsolódó fórum >>


Most is 19 éves műsora teszi ki az este nagyobb részét. Tavalyi, tavalyelőtti viccekkel traktál. Az elmúlt történelmi korszak fricskáit ismételgeti. Úgy hat, mintha a Hadtörténeti Múzeumban járnánk az osztállyal vasárnap délelőtt régi idők fegyvereit nézegetni ámult csodálattal.

Egyetemi klubokban, értelmiségi körökben járta egykor az országot. Biztatóra nevettette közönségét. Szomorú humora a kor gyümölcse volt. Szemrehányóan csodálkozó szemmel mondott félszavakkal egész igazságokat. A szavak értelmét és értékét elveszített történelmi korban visszaadta a kötőszavaknak is az igazság súlyát. Hittérítője volt a szabad gondolkodásnak. Arra uszított, hogy szabad gondolkodni. Nem kell halált megvető vakmeréssel kimondani a teljes igazságot, de senki nem foszthatja meg az embert arról, hogy használja a fejét és saját nézetei legyenek.

Idővel katolizált. Ez legszemélyesebb ügye. Elhagyta közönségét. Új közegben új publikumot keresett. Elhagyta régi barátait. Minek következtében régi barátai elhagyták. Más deszkákat keresett magának. Másfajta nyomópapírokat. Ebből az időből emlékszem talán a Magyar Nemzetben megjelent mondatára: A keresztény-zsidó párbeszéd nem azt jelenti, hogy vitatkozom önmagammal. Mesteri gondolatcsavarás. Kifejezője közös meghasadtságunknak.

Kitüntetésekkel ellátták, ami egy anarchista rendetlenségű humoristának nem nagy dicsőség. A Hócipő megbékélt vele. Helyet adott írásainak. A Budapesti Kamaraszínház teret adott találkoznia közönségével.

Mai nézői akkor lehettek egyetemisták, amikor a sándorgyuri még kevésbé hasonlított Berend T. Iván akadémikusra. Sándor remekül poentíroz. Remekül sejtet. Remekül bánik közönségével. Kacéran szemtelen. Kedvesen kínozza a közelülőket. Az első sor közepén 16 éves fickó. A humoralista rászáll. Visszatérően szekírozza. Beszélteti. A fiú zavartalanul visszaszól. Sándor kicipeli a pódiumra. A cérnaszál fiúcska nem csinálja össze magát: ez már új nemzedék, jobban bírja a nyilvánosságot.

Nosztalgikus öröm viszonthallani sándorgyuri régi tréfáit. Ígéri, nemsokára új műsorral áll elő. Íratlan sajtószabály: "premier előtt nem leprázunk!" Megkockáztatandó mégis: a régi nagy röhögések véget értek. Korántsem a kor lett szomorúbb. Életkorunk lehangolóbb. Sándor szeme alatt gyülekező évgyűrűinek megfelelően a tréfák fénymáza alatt mind mélységesebben szomorú. Mindig is a faarcú, bánatos clownok közüli volt. Szívszaggató a bánata. Teljes személyiségével fájlalja a kort, a társadalmat, az emberiséget, a közönséget, önmagát, sikereit, kudarcait, tévútjait, vargabetűit, olcsó sikereit és drágán vett sikereit.

Viccet hány. Agyfacsaró nyelvgyötrelmekkel hökkent meg. Alapszíne a gyászé. Nem a közelítő elmúlást siratja, hanem az életre ítéltséget. Semmi köze ennek a romantikus pagliaccióhoz, akinek krétafehér arca és piros orra alatt sebzett a szíve. Sándorgyurinak helyén a szíve, helyén a félrehordó esze, bakugrásos logikája, megszenvedett dokumentarista szürrealizmusa.

Műsora annyira fájdalmas, hogy ha kevésbé volnék szentimentális: elsírtam volna magam a nézőtéren. Így odahaza sírtam rajta.


szerző: MGP
forrás:

Kapcsolódó fórum >>

süti beállítások módosítása