Kizárólag nõi szemszögbõl

- Máthé András felvétele -

Falussy Lilla: Metadolce

Zappe László


Ha az ember nagyon bizonytalan benne, hogy mit is látott a színházban, legjobb, ha elmeséli. Szóval: a debreceni Csokonai Színház stúdiószínpadára érkezõ nézõ elõször is egy hatszögletû filagóriafélébe botlik, amely elfoglalja a helyiség közepét. Ezt ülhetjük majdnem körbe. Ötoldalt vannak a székek, a hatodik oldal arra szolgál, hogy a színészek bejöjjenek, illetve e bejárat fölött még egy gitáros fiatalember is ül, aki olykor örökzöldekkel szakítja meg a produkciót. A filagóriaszerû építmény dobogót rejt magában, forgóval, ülõ nézõnek könyökmagasságban, ezen a harsányzöld, fûre emlékeztetõ borításon folyik majd a játék. A nézõk fölött tévémonitorok függenek, amelyek majd felülnézetbõl közvetítik az eseményeket. A középsõ építményt ugyancsak az ülõ nézõ könyökének magasságában perem veszi körül, ez elõtt, tonettszékeken is ülnek, õk a peremre támaszkodva egészen közelrõl figyelhetik a játékot, némileg takarva is azt a hátrébb ülõk elõl. A peremen mindenféle tárgyak is várakoznak: étlapok, tálcák, poharak csészék, szóval kellékek. A hatszög öt oldalát áttetszõ rolók takarják, melyeket a Kar szerepét betöltõ Kóti Árpád fölhúz, a játék végén pedig leeresztik õket.

Ez a cikk a Színház folyóirat 2004. novemberi számában jelent megFalussy Lilla: Metadolce

Zappe László


Ha az ember nagyon bizonytalan benne, hogy mit is látott a színházban, legjobb, ha elmeséli. Szóval: a debreceni Csokonai Színház stúdiószínpadára érkező néző először is egy hatszögletű filagóriafélébe botlik, amely elfoglalja a helyiség közepét. Ezt ülhetjük majdnem körbe. Ötoldalt vannak a székek, a hatodik oldal arra szolgál, hogy a színészek bejöjjenek, illetve e bejárat fölött még egy gitáros fiatalember is ül, aki olykor örökzöldekkel szakítja meg a produkciót. A filagóriaszerű építmény dobogót rejt magában, forgóval, ülő nézőnek könyökmagasságban, ezen a harsányzöld, fűre emlékeztető borításon folyik majd a játék. A nézők fölött tévémonitorok függenek, amelyek majd felülnézetből közvetítik az eseményeket. A középső építményt ugyancsak az ülő néző könyökének magasságában perem veszi körül, ez előtt, tonettszékeken is ülnek, ők a peremre támaszkodva egészen közelről figyelhetik a játékot, némileg takarva is azt a hátrébb ülők elől. A peremen mindenféle tárgyak is várakoznak: étlapok, tálcák, poharak csészék, szóval kellékek. A hatszög öt oldalát áttetsző rolók takarják, melyeket a Kar szerepét betöltő Kóti Árpád fölhúz, a játék végén pedig leeresztik őket.

Kóti Árpád ókori papnak, sámánnak öltözve, bottal, palástszerű köpenyben, fején szalaggal, kezében sámándobbal veretes, antik hangzású szöveget citál erőteljesen, méltósággal, csipetnyi távolságot jelző iróniával. A debreceni nézőtéren ülők bizonyára nem mind ismerik föl, amit a darab olvasói a jegyzetből megtudhatnak, hogy "az idézetek származási helye: Fénylő ölednek édes örömében. A sumer irodalom kistükre. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983. Sumer eredetiből fordította: Komoróczy Géza." Az esztétikai élmény szempontjából ennek különben sincs jelentősége. Annyi mindenképpen világos, hogy itt most valami ősi, elementáris, tiszta igazság lesz szembeállítva korunk komplikációival és komplexusaival, közvetítettségeivel és nehézkességeivel. Valami hatalmas, elemi erejű a későbbi elkorcsosulással, elpuhulással, ellanyhulással. A férfi király volt, a nő királynő, és emelt fővel közeledtek egymás felé.


{kozep}Majzik Edit (Hősnő), Kóti Árpád (Kar) és Garay Nagy Tamás (Hős) - Máthé András felvétele{/kozep}

Ez annál is nyilvánvalóbb, mivel a sámánszerű Kar mellett jelen van egy mai emberpár, egyszerű, világos eleganciában. Ők a színlap szerinti Hős és Hősnő, akik a sumér idézet után házassági és egyéb társ-, illetve párkereső hirdetéseket mondanak bele a nézők képébe, fokozatosan áttérve a szabványos szövegekről a mind lényegibb, mind szókimondóbb, mind meztelenebb és triviálisabb megfogalmazásra. Azaz a jól nevelt, álszemérmes klisék mögül előbújik a nyers szexuális vágy, a nemi éhség és nyomorúság.

Ezután egy ideig, úgy tetszik, variációs etűdsor következik férfi és nő találkozásának örök témájára, melyeket a Kar az idősek bölcsességével kommentál. Lassan azonban az is kiderül, hogy nem egyszerűen erről van szó. Az etűdök mind egyoldalúbbak. Mindinkább kitűnik, hogy a történeteket, a találkákat az egyik fél szemszögéből kell látnunk. S ez a Hősnő. Ő és a Kar végig a színen van, az utóbbi olykor a Hősnő apjaként viselkedik, választja ki egy papírcsík jelképes előhúzásával a következő partnert, hogy ne mondjam, áldozatot, és akkor jön a színlap szerinti Hős, lejátssza szerepét, majd távozik. Hősnő a mindenre felkészült, és különben is nagy teherbírású lelkek rezignációjával tudomásul veszi a csalódást, majd rögtön új kísérletbe fog. Sok finom megfigyelés, eredeti ötlet, szellemes képtelenség teszi színessé és változatossá ezt a kissé mechanikus klisét, mindaddig, míg a Hősnő végül már a Kartól szeretne vigaszt nyerni. De nem nyerhet.

Nos, ez az a pont, ahol föl kell hagynunk a tárgyszerű leírással. El kell árulnunk, hogy a darabot Falussy Lilla, egy nő, már nem igazán pályakezdő dramaturg írta, aki mögött e minőségében jeles teljesítmények állnak. Nem csoda hát, ha a férfi-nő viszony ábrázolása során óhatatlanul is a női szemszög válik kizárólagossá. Ez a női szempont azonban igencsak korlátozottnak mutatkozik. Egy egészen biztos: a Hősnő egy - esetleg több - jól működő férfiszerszámra vágyik. Hogy a hozzá tartozó férfiút is óhajtaná-e, az nem egészen világos, s azt végképp homály fedi, hogy az illető férfitól mit vár azonkívül, egyáltalán vár-e valamit. Igaz, ebben a lényegre törő nagy redukcióban a nőről sem tudunk meg többet, mint hogy forró és kielégítetlen vágyak hajtják, melyeket azonban nem vesz tragikusan. Ettől van a Metadolce (Félédes társkereső játék) című szövegnek némi fanyar humora. De a legnagyobb zavar abból támad, hogy a szerző szerint a Kar tetszőleges nemű. S ezen a ponton az előadás döntő problémával kerül szembe. Tetszőleges nemű színész ugyanis nincsen. A rendezőnek döntenie kell. Bizonyára meg lehet kísérelni, hogy valamilyen nem nélküli figurának tessék ez az ókori sámán, ennek következtében bizonyára a mostaninál sterilebb, ugyanakkor talán mélyebb és logikailag egységesebb előadás jönne létre. A mostani azonban nem ilyen. Kóti Árpád erőtől duzzadó öregembert formál, aki botjával maga hajtja a forgót, mintegy a sors kerekét, tehát bizonyos mértékig isteni erőket is képes mozgósítani. Így aztán nem olyan egyszerű az a pillanat, amikor apaként természetszerűleg elutasítja, hogy leánya forrongó hevét lecsillapítsa. Ugyanis másfelől mint férfi, mint isten, mint archaikus pap tulajdonképpen megtehetné. A szövegből kisugárzó moralitásnak mindenesetre nemigen mondana ellent. De nyilván egészen más volna a helyzet, más volna az egész játék asszociációs köre, ha a Kart színésznő játszaná.

Árkosi Árpád rendezése különben pontos, mértéktartó, s főleg stilárisan egységes és eltalált. Virtuózan egyensúlyoz az abszurd elemeltsége és a kabaréhumor földhözragadtsága között. A képtelenségek köré köznapi emberi pillanatokat iktat, a szókimondás durvaságát humorral és stilizálással enyhíti. Majzik Edit a kéjsóvár harmincas nő figurájába némi kislányos naivitást, éretlen bájt csempész, a Hősnő egész viselkedését idézőjelbe teszi, mintegy didaktikus példázatképpen nyújtva át azt a nézőnek. Garay Nagy Tamás az általános, illetve semmilyen férfit, a tulajdonságok nélküli férfimagatartás-kliséket sorakoztatja szakszerűen, változatosan egymás után.


Falussy Lilla: Metadolce (Félédes társkereső játék) (Csokonai Színház, Debrecen)

Díszlet-jelmez: Libor Katalin. Zene: Szabó Balázs. Rendezte: Árkosi Árpád.

Szereplők: Majzik Edit, Garay Nagy Tamás, Kóti Árpád.