Reszelt mosószappan

- Koncz Zsuzsa felvétele -

Janusz G³owacki: Negyedik nõvér

Tarján Tamás


Ne becsüljük le a reszelt mosószappant. Tegyen próbát bárki, bizonyos ruhákhoz és bizonyos foltokhoz ma is legalább annyira beválik, mint ha agyonreklámozott szintetikus mosószerrel pörgetnénk fel az automata mosógép dobját. Ahhoz a vízözön elõtti masinához pedig, amely a Radnóti Miklós Színház elõadásán jön zötyögõ mûködésbe, tökéletesen megfelel a habzásra kész szappanforgács. Megy is a szappanreszelés rendesen.

Ez a cikk a Színház folyóirat 2004. decemberi számában jelent megJanusz Głowacki: Negyedik nővér

Tarján Tamás


Ne becsüljük le a reszelt mosószappant. Tegyen próbát bárki, bizonyos ruhákhoz és bizonyos foltokhoz ma is legalább annyira beválik, mint ha agyonreklámozott szintetikus mosószerrel pörgetnénk fel az automata mosógép dobját. Ahhoz a vízözön előtti masinához pedig, amely a Radnóti Miklós Színház előadásán jön zötyögő működésbe, tökéletesen megfelel a habzásra kész szappanforgács. Megy is a szappanreszelés rendesen.

Az 1938-ban Poznańban született, az 1970-80-as évek fordulóján történt emigrációja után New Yorkig sodródott lengyel író képalkotó fantáziájától és nyelvi logikájától nem szakadunk messzire, ha a pár esztendeje íródott - s most Pászt Patrícia igen jó fordításában színre került - tragikomédiaszerűséget modern reszelékdrámaként, a műfaji maradékelv alapján csomósított-oldott színműként határozzuk meg (valóban hirtelenül és véletlenül ébredve rá, hogy egyik korai, 1968-as elbeszéléskötete a Nonszensz-centrifuga címet viselte). Głowacki egyrészt - mint előtte oly sok átíró - lereszelte Csehovot. A Három nővér eleve négy, tehát csak a száz éve Natasa papucsférjévé lett Andrejből kellett az itteni, látszólag félnótás Kolját faragni, aki egy moszkvai prostituált amerikai filmkamera által megörökített öltözékében és kiagyalt sorsával már meg is testesítheti a címszerepet. A bűnügyi publicisztika paródiája által megszólalhat az a jelen, melyben az akciók - halottakban mérve - százakra, a tranzakciók - dollárban számolva - tízmilliókra mehetnek. A vodka locsolta szovjetorosz (nem feltétlenül mozgalmi) múlttól a mai eurázsiai sóbizniszekig, az Oscar-díj beragyogta "filmkultúrától" a szláv veszem-adom "politikai kultúrájáig" számos tárgyat és közeget talál magának a kritikai attitűd. A csehovi alapműből természetesen nem a történet a fontos, nem a cselekmény hagyományozódik, hanem a lírai borongásaitól immár szinte teljesen megfosztott illuzórikus menekülésvágy, a néha extrémül nekivaduló remény - a távlat-rögeszme: hogy a földrajzi messzeségben, az elutazásban ott a megoldás, az éden. Olga, Mása és Irina a "Moszkva! Moszkva!" sóhaját foglalta profán imáiba. Csalképeik kontrázásaként Vera, Tánya és Kátya éppenséggel a hatalmas orosz fővárosban tengeti napjait, s az Újvilágtól - így John Freeman filmes tótumfaktum személyében a szabad ember től - várja, hogy a sült galambot, ha azt nem, legalább egy kis mirelit galambárut röptessen a cirill betűk országába, közelebbről a testvérek s mások lakta vagy látogatta nyomortanyára.


{kozep}Csomós Mari (Bábuska) és Szombathy Gyula (Tábornok){/kozep}

A szerzőre nem a koncentrált drámai vonalvezetés jellemző. Széttördeli darabját, ahogy a képregényrajzolók cartoon ista tehetsége a comics ot; ahogy alkalmanként a folytatásos regények közlői a szövegegészet. Rusznyák Gábor bizonyára helyesen döntött, amikor ennek az abszurdoid, szabdalt maffiahistóriának nem igyekezett egységesebb alakot adni. Szépen elteszegette a jeleneteket oda, ahol a legjobban elférnek. A hamisított proletáranyából lett, a golyóálló mellényt népszerűsítő reklámcárnő és az ólomból öntött Tábornok - vagy "Tábornok"? - dialógusait az előtérbe, egy ágyra. Csomós Mari fittyedt mosolyú szépasszony-banyája Sarkadi Imre Oszlopos Simeon -beli, a saját fia kivégzésén "valami jobb helyet" kereső Vinczénéjére ugyanúgy hasonlít, mint azokra a dívákra, akik ötvenöt és kilencven között mindig kivirágoznak a nyilvánosság számára, ha jó a holdjárás. Szombathy Gyula szintén hatásosan kivitelezett Tábornokja agyagból készülhetett volna, amennyiben az ólom már nem lenne foglalt számára. Igaz, az agyagot fogja a víz, s ez az öregedő férfi sűrűn pergeti magára és másra a hazudozás krokodilkönnyeit. Szervét Tibornak (Ivan Pavlovics Pjetrov, aktor és bűnöző) eldugottabb placcok jutnak. Oldalról, hátulról kell szeme és szava villámaival kifejeznie, hogy neki a centrum dukál, noha most speciel nem ott időzik. Bálint András keveset van jelen, útját egy negyed körön járja be, különféle okokból néha a hátát mutatja (hogy "elöl" sietve mutathasson valamit a nem csupán megszemlélni készséges Verának) - mégis azt a benyomást hagyja, hogy (miként Csehovnál) Jurij Alekszejevics - Gagarin imjá jának és otcsesztvó jának bitorlója? - is főszereplő, akár mindenki más. Schneider Zoltán Misája is - aki nem kandikál ki eléggé a bérgyilkossémából -, Kocsó Gábor Freemanje is - a legsikerületlenebb szereposztási húzáson a helyét kevéssé találó színész a végjátékban még ront is - és Csányi Sándor különben valódi főszereplő Kosztyája is, akinek a tényleges halálos fenyegetettség (illetve a halál) és a kedvtelve vagy vállrándítva elfogadott kiskirályi élet közötti bakugrásait inkább lehet rendezői elgaloppírozással, mint a közép-kelet-európaiból amerikanizálódott groteszk arculat- és stílusváltogató körmönfontságával magyarázni.

A Negyedik nővér eléggé összezagyvintott s burjánzó ahhoz, hogy ne nagyon férjen el a Radnótin. Rusznyák tehát az eleve abszurdba hajló naturalisztikussághoz tartva magát, szabados rendezői élet- és darabvitelt folytat az est órái alatt. Aminek nincs saját helye, lába, útja, azt ott hozza, robbantja be, ahol tudja. Innen esik, onnan zörren, amonnan puffan. Kavalkád, színház-grammatikailag sokszor a középfok két b-jével, de a felsőfok leg -jei nélkül. Ignjatovic Kristina a nem szívesen haverkodó kék és barna színeket az ágy pokrócáig minden díszletelembe, a nővérek kiegészítő ruhadarabjaiig minden jelmezbe befonta. Kiegészítő ruhadarab? Amit kiegészítenek, az is csak kiegészítő. Akkora a nyomor - főleg a lelki, az erkölcsi -, hogy amiből csurog a pénz, az is végtelenül nyomorult, szegény.


{kozep}Karalyos Gábor (Kolja), Kovalik Ágnes (Tánya), Tóth Ildikó (Vera) és Wéber Kata (Kátya) - Koncz Zsuzsa felvételei{/kozep}

Egy barna, egy kék - pontatlanul, de igazat szólva így ül egymás mellett az előadás marginális tónusát uraló bábuska és Tábornok, Csomós és Szombathy is. Vera, Tánya, Kátya, Kolja hol barna, hol kék, hol kékesbarna, hol barnáskék (s e színek melyike ne lehetne fehér, ha olyan jó a tán kőtörésre is alkalmas ómódi mosógép?). Tóth Ildikó (Vera) végtelen elnyűttsége, fáradtsága ezúttal is varázslatosan opalizáló színpadi jelenlétben él; Kovalik Ágnes (Tánya) és Wéber Kata (Kátya) az örökösen függő helyzetű legidősebbtől elszakadva, egymással rivalizálva száguldozzák pasiközpontú futamaikat (az egyik szarka sokat akar - ha bírja a pasik farka -, a másik még iskolás osztályzatokkal különbözteti meg a testi odaadás fázisait). Annyi kapcsolat mindig marad alapmű és átdolgozás között, hogy az eredetit a legérzékenyebb pontjain vissza-visszakeressük az újban. Ez a Głowacki-dráma esetében annyit tesz, hogy szívesen nyugtázzuk: Tóth ingerülten spleenes, Kovalik tanácstalanul fennhéjázó és Wéber butuskán okoska játékából Olga, Mása és Irina hármasa (és a Negyedik nővér gárdájából az egész Három nővér ) kisakkozható lenne, az értelemszerű figurakitoldásokkal. Bár színpadi nővéreivel (továbbá Csomós, Szombathy és Bálint virgonccá mozgósított rutinjával, Csányi ámuldozó gazfickóságával, Szervét félálomias-lassított hullámzásával) az ábrázolás variativitásában nem vette fel a versenyt, e sorok írójának mégis Karalyos Gábor (Kolja) teljesítménye szolgált a legnagyobb örömére. Egyrészt azért, mert a fiatal színész messze meghaladta valamennyi eddigi budapesti és vidéki alakítását. Másrészt azért, mert rengetegnyi csendjében, passzív tízperceiben az erőszakkal magára terelt figyelem segélycsapatai nélkül, egyszerűen a mostohagyerek mellőzöttségének sorssá élésével, a mulya külső én és a fortyogva lappangó belső én feszültségével tudott tenni-venni. Végül azért, mert a darab és az előadás hangfekvésében is problematikus át- vagy beöltözés (a fiú kurvává, filmhőssé, világsztárrá, üldözötté - és "győztessé" válása) során száműzte a szerepből az ízléstelenséget, a manírt, a gyermekdedséget, s valami lomha gazellás groteszkummal dolgozott. Nem rosszallható cicomák, antrék, spétek közé belapátolt egy fiatal fickót, akinek élete nagy, többszörösen is státus- és identitásváltó kalandja után se attól nem lesz jobb, hogy elhagyta Moszkvát, se attól, hogy visszatért Moszkvába. A világ képtelenségéről egy böhöm szobor, egy tévéreklám-paródia, egy zuhanó emberi test is elmondhatja a magáét. Nem többet, mint hogy Karalyos-Kolja fölveszi a tűsarkút, leveszi a tűsarkút.


Janusz Głowacki: Negyedik nővér (Radnóti Miklós Színház)

Fordította: Pászt Patrícia. Díszlet, jelmez: Ignjatovic Kristina. Zene: David Yengibarjan. Dramaturg: Vámos Anna. A rendező munkatársa: Balák Margit. Rendező: Rusznyák Gábor.

Szereplők: Tóth Ildikó, Kovalik Ágnes, Wéber Kata, Karalyos Gábor, Szombathy Gyula, Csomós Mari, Csányi Sándor, Bálint András, Schneider Zoltán, Szervét Tibor, Kocsó Gábor, Mészáros Tamás, Jarovinszkij Igor, David Yengibarjan/Slobodan Wertetić.