Több õrült naplója, avagy 15 évünk elszelelt címmel játssza az Asbóth utcai Shurban Sándor György a Sándor György írta, illetve összeállította új mûsorát Sándor György rendezésében, Sándor György díszletében és Sándor György jelmezterveiben.
Szerzõ: M.G.P. forrás: mgp.szinhaz.hu
Az előadás elején bejön a szomorú humorista sámlival kezében. Leül az első sorban a nézők közé. Aggodalmasan pillant szomszédjára. Várja az előadás kezdetét. Sokáig várja. Rájön: éppen ő az előadó itt. És középre kászálódik. Állva ugyanolyan, mintha ülne. Előadva, mintha néző volna. Amit mond: őrültség, de benne van a rendszerváltás.
Badarságai bölcsességnek bizonyulnak. Téves eszméi mögül fölfénylik az aranyigazság. Gyermeteg összeférhetetlenségei igazságtalanságok elleni lázadássá állandósulnak. Romlott szövegek hangzanak el a színpadról. Vendégszövegek. Elszabadult mondatok. Mondat-omladékok. Szó-romok. Foszlányok. Álközmondások. Újsághírek. Hirdetések. Kifordított klasszikus idézetek, és szabatos idézetek Ady, Vörösmarty, Pilinszky, Shakespeare, Csehov és Luzsnyánszky Róbert Sándor Györgyről jelentéséből (utóbbi jelen sorok írójának felolvasásában). Mindazon egymásra hányt katyvasz, ami asszociációs rendszerünkben fortyogva kavarog. André Bretont, a szürrealizmus pápáját elbájolta volna Sándor György új estjének szó-kollázsa, egymáshoz ragasztott, lazán odaillesztett, össze nem illésében új képzettársításokra uszító lomtára, tizenöt év hordaléka, az elmúlt század verbális uszadéka. Illogikája új logikát szervez. Hablatyolása túlnyúlik néhol az elviselhetőn, de premier van, és megengedhető, hogy a még nézők türelmét próbára tevően maratoni hosszúságú (kétszer másfél órás) értelembőszítő szótekerései amorf terjedelmességgel hömpölyögjenek az este hullámain. Pillangóhálóval a levegőből elhalászott, kiszabadult szótöredékek lebegnek a színpadon. Egyik-másik hökkentése megnevettet, helyenkénti szószátyársága elkedvetlenít. Kötőanyagként működik Sándor György komor tekintete. Sámánosan ítéletre kényszerítő álhalandzsája, kétségbeesett világvége-víziót jelez, korukat érzékenyen érzékelő művészek ezt menetrendszerű aggodalmassággal jelentik. A
hulladékokból, jelszóforgácsokból értelmes új, megbotránkoztató gondolatokat szikráztat föl. Egy állampolgár szemtelenkedik a formál-logikával. Az újonnan kiemelt bolondériákból vadonatúj értelmeket villant nézőiben.
A gyerekkorában dadogó színész dikciója plasztikusan érthető. Nem sikkaszt el szóvégi hangzókat. A magnetofonról bejátszott irodalmi betétek megérett, szép orgánummal hangzanak fel. A színpadról kikonferáló nézőkkel évődve csevegésnél érződik csak halványan a hebegő múlt, de ez is állandó színpadi slemilségét erősíti, és nem lehetünk teljesen biztosak szándéktalanságában.
Önbiztosításból beemel régi műsoraiból. Firszként aggodalmaskodik Csehov-paródiájában. Rászögelik a magányt. Odakint elmúlik a cseresznyéskertet jelképező ifjúság. Lassan bezárul az élet. Sándor György elmondja önmaga nekrológját: az érzelmes öngúny és az életképesség biztonságos keveréke.
Az élet egyre rövidebb. Műsora egyre hosszabb. És mert tovább éltetik a tapsok és figyelmeztetik az elmaradt nevetések: idővel megrövidül a műsor, és hosszan életben marad a műsoron.
Szerző: M.G.P. forrás: mgp.szinhaz.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://szinhaz.hu/api/trackback/id/tr5711850001
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.