A modern színház utolsó évtizedei számûzték a Hamletbõl a szellemet. Azelõtt zöld fényben feltûnt a megmérgezett király kísértete a helsingõri várfokon, hogy fiát a bosszúra emlékeztesse. Volt elõadás, ahol több egyforma királykíséretnek öltöztetett statiszta dublírozta a szellemet, hogy a szín ellenkezõ oldalain tûnhessen föl a jelenés. Kezdték azután elhagyni a rendezõk a kísértet megjelenítését, arra hivatkozva, hogy Shakespeare korában még elevenen élt a szellemjárásban való hit, racionális világunkban beérjük, ha a királyfi gondolatában megjelenik apja emléke, és sorsára lendül a cselekmény.
Szerzõ: M.G.P. forrás:
mgp.szinhaz.hu
A színházban azonban nem az a kérdés, hogy a természettudomány igazolja-e a halál utáni lelkek hazajárását, hanem a színpadi hatás. Shakespearet elég nagy költőnek tartja a közfelfogás, mégsem babonából tette bele Hamletjébe az akaratát fiára kényszerítő kísértetet, hanem naivabb nézőire tett hatás érdekében. A természettudományban hívő korok rendezői ezt a hatást átengedik a filmeknek: ott rendre kísértenek túlvilági lények, élőhalottak, vuduk, anélkül, hogy a tudományosan felvértezett nézők világképét megzavarná a jelenéses mese. A Merlin Színházban most nyolc angol színész angolul eljátssza Shakespeare Hamletjét.
Fekete-piros és fehér színű jelmezeket tervezett Nagy Fruzsina. Mesegót ruhákat a francia divatkreátor Jean Paul Gaultier modorában. A mokaszinok fölkunkorodó orra is a gótikus divatot idézi.
A díszlettervező Valcz Gábor fehér talajt, fekete paraván háttereket, három fehér plasztikát tett a térbe: kardtartó emelvény balra az egyik, szökőkút befedett emelvénye a másik, egyben temető is, és jobbra egy pókhálósra összetört üvegtáblájú ablakkeret: ezen át leskelődhetnek, hallgatózhatnak és ezen keresztül döfi le a királyfi tévedésből Poloniust.
A fiatal Gareth Taylor - akiről nem lehet a vívójelenetben elmondatni a királynéval, hogy "tikkad, mert kövér" -wittenbergi iskolatársaival belekeveredik a hazai fölfordult világba helyrezökkenteni azt. Rex Obano - aki egyszerre játssza Claudiust, a vérparázna dánt és a leölt királynak szellemalakját - trónbitorlóként feszültségtől kihúzott testtel vesz részt a játékban. Az elholt király szellemeként egyszerre aggodalmas áldozat, fájdalmasan megcsalt férj, szemrehányó tekintettel bűnökre figyelmeztető, bosszút serkentő türelmetlen sürgető, esendően emberi és lebegően túlvilági alak.
 |
Mellvértjén ugyanúgy csillog Bányai Tamás ravaszul érzékeny világítása, mint szeme fehérjén és szemrehányó tekintetén. Nemcsak a király alakja megkettőzött. Minden szereplő legalább két énnel szerepel a darabban. Csakis Hamlet - önmaga. Nem takarékosságból vonatta össze Magács László rendező a szereplősereget. Illetve érv rá a takarékosság. Érv a Merlin kicsiny tere. Érv mellette a megváltozott játékkonvenciók betartása. A szűkítés mégsem hoz szűkkeblűséget. Peter Gardiner a gazdaságosan stílusparódiát idéző és az Egérfogó-jelenetet bábszínházként eljátszó Színészkirály a temetési jelenet papja, és végül besomfordál a véres finálé ultimóhoz, Fortinbrasként, hogy elmondhassa a záró sorokat. Ez még csak takarékos színház. Szegény színház többszörös szerepekkel főz. Michael Brogan igen mértéktartóan minden lében kanál Polonius, aki nem shakesperei clownt játszik az államminiszter szerepében, hanem előhozza méltóságteljessége és ügybuzgalma belső humorát - hebehurgya lemészárlása után piros sapkával fején saját fiaként tér meg bosszút állni apja haláláért. (A szerepösszevonás áldozatául esik egyetlen közös jelenetük: az apa közhelyintelmei útra kelő fiához.) Joanna Morton egyszerre játssza Gertrudot, Hamlet anyját és Ophéliát, Hamlet szerelmesét.
 |
A szerepösszevonások legszebb és legbonyolultabb hozadékaként a királyné hálószobájában a kísértet (akit csak Hamlet lát, Gertrudis nem) hevíti azt a szerelmi összetapadást, ahol az anyját szájon csókoló Hamlet egyszerre Ophéliát is csókolja, valamint halott apja helyett is érzékien közeledik anyjához-asszonyához. Itt a rendezés koreográfiában összeránt a darab mélyén meghúzódó erővonalakat. A sűrítés teljes komplexitásában hat. Nem véletlenül Gareth Taylor ebben a jelenetben érkezik el alakítása csúcsára. Személyisége teljes mértékben betölti a szerepet, és a szerep átjárja személyiségét.
 |
Jack Bennet és Alex Woodhall (miután végeztek a bástyán éjfélkor őrködő Marcellus és Bernardo szerepével) a felcserélhető Rosencrantz és Guildensternként egyazon közös szemüveget cserélgetve úgy térnek vissza, mintha Henderson Diákszerelem című musicaljének két vidám iskolatársát alakítanák; piros kötött sipkában ők a sírásók, Woodhall, úgy csimpaszkodik a sír tetejére, mintha Velazquez-törpe volna, a párbajjelenetben, ahol Bennett túlzásoktól mentes Osrick, társa a kelyhet hordó udvaroncként olyan kéztartással figyeli a párbajt, mintha egy Franz Hals vászonról lépett volna le.
 |
Carl Prekopp Horatiója a Copperfield Dávid Doctor's Commons iskolájából jött színre. Csupa derű, csupa összpontosított figyelem, csupa modernség. Az egész előadást áthatja a szépen mondott, sosem szavalt, hanem megértett gondolatok közlésére használt köznapi fogalmazás. A színészek a rendező segítéségével kiszabadították a több évszázados játékhagyományok alól a Hamlet humorát. Bátran hangsúlyozzák gúnyos tréfáit, rejtezkedően játékos helyzeteit. Amikor lemondtak a fenségesről, és a hétköznapit választották ironikus helyzeteivel és jellemeivel, a klasszikustól berezelő színészi megalázkodás helyett teremtő erővel kortársként támasztották fel a klasszikussá dermedt művet. Kiszabadították a darab szellemét.
Szerző: M.G.P. forrás:
mgp.szinhaz.hu
