Adrienne Lecouvreur Kecskeméten

François de Troy olajfestménye Lecouvreurrõl Racine: Mithridates
tragédiájának Monima hercegnõ szerepében

Scribe nagyipari darab-gyáros volt. Simán sikló, olajozottan mûködõ színi szerkezetek kieszelõje. A francia drámatechnika fõmérnökeként sorozatban szerelt össze sikerdarabokat. Mára leginkább operalibrettói élnek a színpadokon. Meg az Egy pohár víz címû örökzöldje, amit a kecskeméti Adrienne Lecouvreur másnapján mutatott be a Katona József Színház a vendégszereplõ Madách Kerényi Imre rendezésében.

Szerzõ: M.G.P. forrás: mgp.szinhaz.hu

François de Troy olajfestménye Lecouvreurről Racine: Mithridates tragédiájának Monima hercegnő szerepében

Scribe nagyipari darab-gyáros volt. Simán sikló, olajozottan működő színi szerkezetek kieszelője. A francia drámatechnika főmérnökeként sorozatban szerelt össze sikerdarabokat. Mára leginkább operalibrettói élnek a színpadokon. Meg az Egy pohár víz című örökzöldje, amit a kecskeméti Adrienne Lecouvreur másnapján mutatott be a Katona József Színház a vendégszereplő Madách Kerényi Imre rendezésében.



Színpadi szerkezetei többnyire társszerzőkkel szerelte színre. Az Adrienne Lecouvreurt Ernest Legouvéval.

Scribe cselekményei melodrámák. Figurái sakkbábuk. Szellemessége szaloncinizmus. Merő kiszámított hatás. Ha az első felvonás második jelenetében mellékesen színre hoznak egy ládikát, aminek tartalma örökösödési pornak nevezett gyorsan ölő méreg, akkor az ötödik felvonásban a főhősnőt ezzel fogják majd megmérgezni, magyarázkodás nélkül, a meglódult drámai időt nem fékezően. Ezt a kimértséget ugyan Csehovra szokták fogni. Ő mondta volna, hogy az első felvonásban falon lógó puskának az utolsó felvonás végéig el kell sülni. A velős mondás Nyemirovics-Dancsenkóé. Ő tudniillik szabályos drámákat írt. Csehov drámáinak újítása éppenséggel sutba dobta a scribei szabályokat. Ez a lőpornélküliek közül senkit nem akadályoz meg abban, hogy ismételgessék a puska-szabályt.

Scribe mindent tökéletesen csinált. Túlontúl tökéletesen. Nem hagyott helyett egyetlen kis fölös helyet sem színpadi óraszerkezeteiben, ahova befért volna valami szabálytalan: a művészet vagy a költészet. Mégis jól munkálkodott. Utánozhatatlan könnyedséggel. Utánozták is megannyian sokáig. Meglehet, művei nem maradtak halhatatlanok, drámatechnikája máig halhatatlan, és alkalmazható. Több-kevesebb sikerrel alkalmazzák is Hollywoodtól Sajkodig.

A por művészete a fordító Ungár és Zsótér adományozta kétértelmű alcím. Utal a vetélytársnője által ibolyacsokorban beadott méregporra, egyszersmind az özönvizek előtti drámatechnikát belepő porra.

A Kecskeméti Katona József Színház Kamaraszínházának nevezik azt a lepusztult művelődési házat, ahova kisebb érdeklődésre számító előadásaikat száműzik. Ambrus Mária a terem adott vasoszlopait átabotában bemeszelt dór-hatású fahengerekkel burkolta be. Úgy fest, mintha valami színház előcsarnoka volna, de színházi díszletből fölállítva. Valóságos nézők ülnek azonban székeiken, de lehetetlen járásokból színészek jönnek ebbe a semleges térbe - egyszerre nézőtér és játéktér - kiülnek, észre sem veszik a nézőket, sem a játszókat. Várnak a szegedi személy indulására Benedek Mari papagáj- tarka színi jelmezeiben. Semmi lazaerkölcsű bohémség. Színházipari fásultság. Fölhúzódik időnként a raffolt kortina. A színpadon néha a magánélet eseményei folynak, leugrik azonban Szász Móric a deszkákról és a szalonban, nézőszinten folytatja őrjöngését. Filmes kölcsönkifejezéssel élve: blick-zűrt érzünk.

Hol a színház valójában? Künn-e, vagy benn? Mégsem Balázs Bélát parafrálja a kecskeméti Scribe-Legouvé. Adrienne meghal a színpad közepén. Lehull a függöny. Az ügyelő bejelenti halálát. Sötét. Felhúzódik a kortina. Teljes fényben ott áll a kínhalált halt. És knixelve megköszöni ügyesen kivitelezett meghalási jelenetét. A halott felkél tapshoz. Kik voltak a tapsoló nézők? A színdarabbeli nézők, vagy a nézőtéri nézők? Merre van a színház és mennyi belőle a valóság, és mennyi a valóságban a teátrális mutatvány meg alakoskodás? Mikor vagyunk színpadiasan hamisak? És mikor természetesen életszerű a színház?

Ez Zsótér előadásának föladványa.



Az előadást, ha nem Börcsök játszaná a címszerepet - de persze ő játssza-, akkor merőben esszének tekinthetnénk, a szaporakezű rendező kísérletének, hogy körüljárja a színházi természetesség mibenlétét és történelmi elnyúlását. Vagyis a teátrálisnak nevezett természetellenesség ciklikus újratermelődését.

Kezdjük az előadást a végével, az eredetileg V. felvonással, ahol Lecouvreur kisasszonyként Börcsök a színpad helyett estélyen Corneille Phaedrájából szaval a társaságnak meglehetősen kétértelműen kiválasztott szakaszt. Lecouvreurnek sasorra volt, Börcsöknek gomborra. A francia színésznő 38 évesen halt meg. Börcsök most 37. Csak tragédiák szerepeit alakította a Comédie tagja, a Vígszínház színésznője operettben is megállja helyét. A legegyszerűbb ruháját hordja. Színésznő csak a színpadon űzi mesterségét, civilben öntudatos polgár. Méltósággal viseli a méltóságosok között tehetségét és emberi rangját. Még elárult szerelmének sértettségét is előkelően viseli. Felvonásnyi haldoklási jelenete mindvégig őszinteséggel igazolt színészeti bravúr. Egyszerre szenved a testét átjáró méreg okozta fájdalmaktól és a szívét kínzó féltékenységtől. Börcsök egyedi példánya a mai színészetnek. Akár csillogón kiemelkedő alakítása, akár kevésbé jó, vagy félrerendezett: mindig őszinte, magától értetődő. Úgy érződik, mintha nem csinálná a szerepet, csak létezne a színpadon. A szakavatott csinálmányban olyan tragikus magaslatokra emeli a szerepet, mintha Kleopátra kígyó marta halála, Júlia méreghalála, Ophélia őrülése, Cordélia ártatlansága együttesen jelenne meg a színpadon. Fullasztóan szép, megrendítő alakítás, egy istenáldotta tehetség legnagyszerűbb formája, ahová könnyed eleganciával belefogalmazza szenvedések szaggatta életének gazdaságosan kizsákmányolt fájdalmas tapasztalatát.

Hagyjuk végére az előadás kezdetét, ha a végével kezdtük el. Bouillon hercegnéként Balogh Erika eltalálja Scribe és az előadás alaphangját, sajnos, amint elhagyja a színpadot, az alaphang is vele megy az öltözőbe. Balogh Erika van olyan eszes színész, hogy a csípős társalgási mondatokat elmésen szervírozza. Tud csevegni, töretlen mosoly mögé rejteni indulatait. Elbájolóan hazudik. És vérében van a -társalgási- hangnem, ami kiveszett színpadainkról és kiveszett a társadalmi életből. Egy humortalan szocialista korszakot követett a medvehumorú demokrácia másfél évtizede, doronggal cimbalmoznak, Kalasnyikovval riposztoznak, a társasági elmésség mélypontja számomra a Heti Hetes a televízióban, de ez egyben a jelenkor legmagasabb szintje is. A Balogh Erika álnok kedvességét, ártatlan résen levését, szende fullánkjait nem tudja folytatni a színpadon sem Fazakas Géza (Chazeuil Abbé), akinek egyetlen szellemessége él meg a színpadon - tagadhatatlan, hogy Scribe könnyed patentszellemességekkel hímezte tele darabjait, Ungár Júlia nagy színházi biztonsággal csillogó dialógusokat adott színészszájra, ahonnan kissé kásásan kapjuk vissza nézőként - , Szokolai Péter (Bouillon herceg), Kertész Kata (D'Aumont hercegnő), Pethő Orsolya, Báhner Péter, Kertész Richárd nem tudja követni, vagy legalább átvenni a hangot. Önhibájukon kívüli, hiszen sem a fejőnőknek nem kellett társalgási hangnemben elmésen riposztozni, ráadásul a társadalomból is kiszellőzött a modor, ahonnan modellt meríthetnének.

Szarvas Attila (Maurice, Saxe grófja) magas, nyalka, jelentékeny színpadi jelenség. Néhol olyan fegyelmezettnek hat, mintha a bécsi spanyol lovas iskola nemes neveltje volna.

Hagyjuk végére Makranczi Zalán (Michonnet) alakításának méltatását. A hősszerelmes alkatú fiatal színész sarzs karakterszerepben néhol a szakmai félig-érettség zöld foltjaival a színpadi őszinteség, természetesség ritkaságszámba menő értékeit mutatja. Úgy rémlik: nagyszabású drámai színész lesz belőle.

Szerző: M.G.P. forrás: mgp.szinhaz.hu