Mûvész Szalon utoljára: Csákányi Eszterrel

Utolsó alkalommal - ezen a héten, 2005. február 27-én, vasárnap 10 óra 30-kor Váradi Júlia vendége Csákányi Eszter színmûvész lesz. A közönség a kávé és a sütemény mellé egy színvonalas és exkluzív egyórás beszélgetést kap.

Utolsó alkalommal - ezen a héten, 2005. február 27-én, vasárnap 10 óra 30-kor Váradi Júlia vendége Csákányi Eszter színművész lesz. A közönség a kávé és a sütemény mellé egy színvonalas és exkluzív egyórás beszélgetést kap.


A beszélgetés helyszíne a Madách Színház Tolnay Szalonja (VII. Erzsébet körút 29-33.) Jegyek korlátozott számban még kaphatók, minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Jelentkezés a Művész Szalon baráti körbe és levelezőlistára: Kék Művészügynökség: kek@chello.hu


fotó: Koncz Zsuzsa

------------

Kedves közönségünk,

E hét vasárnap délelőtti beszélgetésünkkel elérkeztünk a Művész Szalon első sorozatának végéhez. Bízunk benne, hogy - miután lassan, fokozatosan, de mégiscsak megtaláltuk egymást a közönséggel, Önökkel - magának a sorozatnak még nincsen vége. A Madách Színház, amelynek ezúton is köszönjük, hogy egyáltalán létrejöhetett ez a vasárnap délelőtti szalon, október elejétől visszavár bennünket - és persze Önöket is, nagy szeretettel. Addig megpróbálunk egy másik helyet keresni, ahol - remélhetőleg mindannyiunk számára megfelelő környezetben és időpontban - ismét várjuk Önöket, és azokat a művészeket is, akiknek még rengeteg kérdést szeretnénk föltenni. Hogy a kapcsolattartást megkönnyítsük, megalapítjuk a Művész Szalon Baráti Körét, melynek tagjait értesíteni fogjuk, hol és mikor találkozhatunk ismét. Ahhoz, hogy feliratkozzon, írjon egy mailt a KÉK Művészügynökségnek (kek@chello.hu)!

A szerkesztő, Csáki Judit e-mail címe pedig: csaki.judit@chello.hu, hozzá is bátran fordulhatnak. Köszönjük az Önök kitüntető érdeklődését és figyelmét, hiszen Önöknek köszönhetjük, hogy ezt az új sorozatot - mellyel igyekeztünk kiemelkedni a manapság járványszerűen terjedő bulvárbeszélgetések áradatából - egyáltalán életre bírtuk hívni.

Köszönjük a művészeknek Gálvölgyi Jánosnak, Kentaurnak, Spiró Györgynek, Für Anikónak, Dés Lászlónak, Vojnich Erzsébetnek, Závada Pálnak, Szakcsi Lakatos Bélának, Udvaros Dorottyának, Psota Irénnek, Konrád Györgynek, Jancsó Miklósnak, Takács Katinak, Kulka Jánosnak, Mácsai Pálnak, Kováts Adélnak, Alföldi Róbertnek, Törőcsik Marinak, Csákányi Eszternek és Önöknek is, hogy együtt lehettünk:

a sorozat szerkesztője Csáki Judit,
asszisztense Paál Gergely,
a riporterek, Váradi Júlia és Sándor Erzsi,
és a producer Pécsi Júlia a KÉK Művészügynökség nevében is.
Viszontlátásra hamarosan!



süti beállítások módosítása