Jeles András: Színház a színházban (Play Molnár)

előadások: május 18, 20, 30- Sérült emberek közvetítésével szeretném színpadra állítani Molnár Ferenc A testőr című darabját- Persze tudom, hogy egy ilyen ötletre reflex-szerűen adódik a reakció: nincs ebben semmi érdekes, az ellenkezője volna igazi teljesítmény, azaz sértetlen, makulátlan emberi lényeket volna érdemes találni, s velük kellene eljátszatni a komédiát, vagy a tragédiát- E képzeletbeli disputa felidézésével máris e vállalkozás lényegénél tartunk: valamilyen mértékben mi, modern emberek, valamennyien sérültek vagyunk, csakhogy a többség számára adatott annyi szerencse, testi-szellemi energia és -képesség, hogy a hendikepet leküzdje, illetve háttérbe szorítsa, súlytalanná tegye- Mármost nyilvánvaló, hogy az elfogadott polgári hivatások közül éppen a színészi pályán koncentrálódnak azok a latens fogyatékosok, akik abban utaznak, hogy rejtett traumáikat sikerbe fordítsák, ráadásul oly módon, hogy eredeti helyzetük és adottságaik az ünneplő közönség előtt ismeretlenek maradjanak- Márpedig az európai dráma oly tradíción épült, amelyben - miért, miért nem? - meglehetős szerepük van a sors-istennőknek és a Végzetnek, s ebből következően az eleve esélytelen protagonistáknak (lásd Odipusz király, Antigoné, etc)- Nagy talány tehát, hogy színészeink, ezek az esendőségüket rejtegető hiú és gőgös fogyatékosok, hogyan nem esnek kísértésbe e vak végzettől sújtott alakok ábrázolásakor, azaz utolsó lehelletükig - és tovább - ragaszkodnak a látszathoz, a hazugsághoz, hogy tudniillik ők győztesek, és művészetük éppen abban áll, hogy képesek azt az illúziót kelteni, mintha egy lenne mindegyikük a vesztesek közül- Színház a színházban című produkciónk (Monyók Ildikó, Madaras József és siketnémák szerepeltetésével) valódi vesztesekkel dolgozik, olyan színészekkel, akik túl vannak azon a lehetőségen, hogy sorsuk tragikumát leplezni próbálnák- Testük, színészi apparátusuk minden eleme a valóságos helyzetükről árulkodik- Úgy gondolom, hogy a Molnár-darab, amely üdítően távol van a fentebb érintett meggondolásoktól, ugyanakkor a Színészt mint témát és különös fenomént állítja előtérbe, megfelelő játéktér a mi számunkra-