Szidike

M.G.P: 1923-ban a Magyar Színház bemutatta Tersánszky J. Jenõ Szidike címû bohóságát. Kabos Gyula játszotta a korhely végrehajtót, Vaszary Piroska a pesztonka pirinyó mellékalakjában jeleskedett, amit most az Arany 10 színpadán Csáky Gertrud énekel Csemer Géza népszínmû-musicallé alakított változatában Szakcsi Lakatos Béla jóízûen kedves dallamaival. Nem ma készült átdolgozás: a Déryné Színház mutatta be a zenés változatot 1975-ben.

 A címszerep Tersánszky legidősebb nővérét, Szidóniát, becenevén Szidikét takarja. Megírta alakját regényben, önéletrajzban és nekiadta a szerelmi vigasság címszerepét is. Könnyed, szeretetteli rajzolat a színmű a cigányprímásba beleszerető Szidikéről, akit Czövek Zsuzsa primadonnázott el az Arany10 nevezetű igen csínos színházteremben az Arany János utcai volt Úttörőház fényesen és célszerűen átépített titkos színházában. Itt tartotta bemutatóját a Reneszánsz Roma Műhely Alapítvány Cigányszínházi társulása. Idős, úri cigányprímásként Simon András, terebélyes feleségét bő kedélyű Füzesi Klári alakította.

A vendéglősnét (széles kalapban) Szécsi Vilma vidorkodta el. Kabos egykori szerepében Rékai Nándor részegeskedett. A fondorkodó ellenszerelmes Askarát Máthé Krisztián, a klarinétost Dorner Gyula, a pincért Bakos Kis Károly játszotta. A könnyűvérű kasszírnőt Póka Éva játszotta. Utoljára Szabadkán láttam Cecíliaként a modernizált Csárdáskirálynőben. Mellette a két nő közt vergődő ifjú cigányprímás-bonviván Dani: Habár Gergely színpadi őszinteségét és természetességét dicséri. Tersánszky beleírta a darabocskába önarcképét Kakuk Marciként. A nyakigláb és ficánkolóan mozgáskényszeres


Boronyák Gergely keménykalapja alatt hátul kicsi összecsomózott szőke copffal egyszerre volt századfordulós és mai vagány. Örök szemfüles szemtelen, aki kicsiny jegyzetfüzetébe irogatott a cselekmény folyamán. Valószínűleg a rendező Csemer ötlete volt, hogy a szakadatlan kocsmai úton lévő Józsi Jenőnek tisztelegjen ily módon.


Borbély Kriszti készítette a táncokat, bele is verte a tánchoz nem igen szokott lábakba és derekakba. A babos vászonfüggönyökből álló díszletet Nagy Vitold tervezte, a jelmezeket Pásztor Anni szedte össze, vagy tervezte.


Igen jóízűen fölszabadult, szívderítő előadás. A hivatásos szereplőgárda önmaga örömére játszik, danol, mókázik. Az idős emberekből álló közönség szíves fogadtatására. Félix Györgyi zongora mellől irányítja a zenekart és az énekelő színészeket. Az előadás valamiféle technikai nehézség miatt később kezdődött el. A közönség csöppet sem türelmetlenkedett, mivel a színpad előtt szmokingban Johan János prímás és cigányzenekara magyar nótákkal beillatosította és behangulatosította a termet. Mindez olyan régimódian kedves volt, mint amikor belépsz egy szobába, ahol a szekrény tetején almák aszalódnak a kályhamelegben.

 

szerző: M.G.P. forrás: Magyar Színházi Portál www.szinhaz.hu

süti beállítások módosítása