Komoly gondban a Nemzeti Színház

Komoly anyagi gondokkal küzd a Nemzeti Színház, amely minden várakozást felülmúlóan sikeres szezont zár - mondta Jordán Tamás igazgató csütörtökön Budapesten.

"Mindenki azt hiszi, hogy a Nemzeti Színház túlfinanszírozott", ezzel szemben évről évre drasztikusan csökken a teátrum működési támogatása, így csak erős megszorításokkal, tervezett produkciók elhagyásával tudják teljesíteni az üzleti tervet - közölte a direktor.

Mint elmondta, az ez évi támogatás összege 1 milliárd 800 millió forint és a színház nem kapja vissza a 300 milliós áfát, vagyis a nettó érték másfél milliárd forintot tesz ki. "Ha továbbra is csökken a támogatás, a jövőben nem lehet vállalni a Nemzeti Színház működtetését" - jelentette ki Jordán Tamás.

Szólt arról, hogy a Nemzet Színészeinek javadalmazása is a színház pénztárából történik, az összeg inflációkövető, tehát a jelenlegi 180 millió forint mintegy 11 millióval növekszik, ez pedig az ő "veszteségük". Az ötéves kinevezésének félidejénél tartó direktor elmondta, hogy a szezon június 6-án jótékonysági esttel zárul, bevételét a Kárpátalján működő beregszászi színház javára ajánlják fel.

A következő évadban is hat bemutatót terveznek. Calderon Az élet álom; Erdmann Az öngyilkos;, Hauptmann A bunda; Füst Milán Boldogtalanok; Szophoklész: Oidipusz; Reginald Rose Tizenkét dühös ember című darabját jásszák. Jordán Tamás elmondta, a sepsiszentgyörgyi Bocsárdi László rendezővel azt tervezik, hogy a két társulat külön-külön szereposztással, de közös próbákkal készül a Lear király előadására.

Szólt arról, hogy a berlini Deutches Theater és a Nemzeti Színház levélben kezdeményezi a térség tizenkét teátrumának összefogását, darabok cseréjét és esetleges bemutatását. A Nemzeti Színház és a Pesti Magyar Színház - az új Nemzeti  felépültéig az utóbbi viselte a nevet - megállapodott abban, hogy a Farkas-Ratkó-díjat évente váltva ítélik oda a két teátrum tagjai, az idén a Nemzeti a "soros" - közölte az igazgató.

forrás: HVG Online

süti beállítások módosítása