Legyek Ura a Gyermekszínházi Szemlén

Perényi Balázs válogatása alapján A Legyek ura május 14-i elõadása része a III. Gyermekszínházi Szemle versenyprogramjának. A tizenévesek elõadásában látható produkció a Bárka Színházban kerül színre.

A Szemle zsűritagjai (Bán János, Takács Katalin, Bóta Gábor, Háy János) az előadás után szakmai beszélgetésre várják az érdeklődőket.

fotó: Koncz Zsuzsa

A Bárka Színház - immár másodszor - vállalkozott arra, hogy olyan repertoár-produkciót hozzon létre, amiben gyerek játsszák a főszerepet. Mindkét esetben olyan prózai előadás született, amiben a gyerekekkel közösen kialakított, személyiségükre szabott játék-dramaturgia működik, sőt folyamatosan formálódik - még a bemutató óta is. A Legyek Ura előkészületeit ötnapos TIE (színházi nevelési) programmal kezdtük: az volt a célunk, hogy a gyerekekkel még szereposztás előtt - a megfelelő szakmai eszközökkel - végigjátsszuk a történet legfontosabb momentumait. Különböző játékok, helyzetek, a regényből vett főbb konfliktusok segítségével azt akartuk elérni, hogy megérezzék és feldolgozzák azt, ami A Legyek Ura szereplőivel történik. Csak ezután kezdtünk el próbálni.

A szereplők - miközben szörnyű és kegyetlen folyamatot ábrázolnak - mindvégig alkotói, létrehozói az éppen akkor megszülető előadásnak: tizenhárman a darab kezdetétől a végéig nem hagyják el a színpadot (a szigetet). A bemutató óta egyik legfontosabb célunk az, hogy előadásról-előadásra megmaradjon bennünk a játék élménye, és egészséges tudják kezelni a sikert (eddig több mint hatezren - elsősorban tizenévesek - látták az előadást).

 

 

süti beállítások módosítása