Háború és futball

Miközben a fegyverek szólnak, lehet-e futballozni? Kérdi a Madáchban bemutatott Belfastban, 1969-1972 között játszódó angol zenés darab. Rúghatunk-e valaha békében labdába valaha is?

MGP

forrás: szinhaz.hu
fotó: Bálint F. Gyula

A szocialista librettista Ben Elton a konzervatív Sir Andrew zeneszerzőnek Észak-írországi történetet szállított. IRA-melodrámát a West side story labdarúgócsapatából. A The Beautiful Game bemutatója a londoni Cambridge Theatre-ben 2000. szeptember 26-tól 11˝ hónapot ment 2001. szeptember 1-ig. Bemutatták a drezdai Városi Operettszínházban (2003. január 24.). Múlt évben Wiesbadenben is. És New Yorkot kikerülve itt látható a nagykörúti Madáchban két óra negyven perces előadásban, egy szünettel.
A zenét Andrew Lloyd Webber írta. Hangszerelte: a komponista, David Cullen és az előadás zenei vezetője, Kocsák Tibor. A jelmezeket Szakács Györgyi tervezte.
Nehézkesre fordult a magyar cím: Volt egyszer egy csapat. A Sándor Pál filmből nyűtté nyaggatott, elszabadult mondatra utal: Kell egy csapat. Bródy János magyar szövegváltozata megszelídítette a szöveget, a londoni előadás kiírása még óvta a 14 éven aluli nézőket az előadásban elhangzó erősebb kifejezésektől. A dalszövegek jól énekelhetőek, néhol Petőfi áthallásokkal; a helyi színezet kedvéért Puskás Öcsit is megemlítik, a közönség derültségére.
Nem érezni, hogy a katolikus-protestáns ellentét univerzálissá kiterjedne, és érvényes volna a World Centerre, Koszovóra vagy a 21-es autóbuszra, legfeljebb a West side storyra utal, de annak dalait a mélyen szellemes Stephen Sondheim írta és zenéjét Bernstein.
A jelentős tömegeket mozgató produkció magvaváló: a számok beállítása némi statikusságot merevít az előadásra (ketten állnak középen és előadnak), a tömegjelenetek Tihanyi Ákos koreográfus kezébe kerültek. A két első labdarugó-betétből egyik jobb, mint a másik. Szabatosabban: az első jobb a másodiknál. Dinamikus tánc és elmés pantomim vegyítéseként erős fináléval indítja el az előadást. Lírája van a hajóra felvonuló hazájukból elmenekülők gyászos menetének.
A táncokat pontosan teljesíti a színpadi tömeg. A dalok megfelelő szinten szólnak. Amióta elektromosan énekelnek zenés színházakban, nem merem megítélni az egyéni teljesítményeket. Két színészi egyéniséget láttam az előadásban. Koltai János, mint szeretettel teli, szigorú, szabad szájú és szabadon gondolkodó, szabadon hívő O’Donell atya jelentős súlyú, átélhető élményt ad a továbbélést elszántan termelő nevelői elszántságával. A másik Miller Zoltán (John), aki több középen éneklő bonvivánnál. Színészi értelemben is drámai hőst jelenít meg, még a melodramatikus librettó erőszakos bakugrásait is majdnem hitelesíteni képes.
Kentaur valósággal cseppfolyós szerkezetet tervezett. A hitelesnek ható klinkertéglás házfalak - szerencsére semmiképp nem utalnak sem Koszovóra, sem a Népligetre - siklanak, gördülnek, elolvadnak, a földből kiemelkedik (majd visszasüllyed) egy futballkapu; a forgó akadálytalanul új meg új helyszínt teremt; a nászutasok hotelszobája a boldogságtól fölemelkedik a levegőbe, sok szcenikai meglepetéssel szolgál a díszlet, magától értetődő természetességgel. Helyszínváltásai adják meg az előadás dinamizmusát.
Az előadás legvégén van egyetlen, erős, költői pillanat. Szivárványosan érzelmes. Váratlanul bizakodó. A serdületlen új nemzedék egyik tagja belerúg a labdába, az hihetetlen lassúsággal elemelkedik a földről és megfagy a levegőben, mint a reménység ezüst csillaga.