Sírrongálás a Kozma utcai zsidótemetőben

Mintegy százharminc sírt rongáltak meg a X. kerületi Kozma utcai zsidótemetõben - közölte a Mazsihisz ügyvezetõ igazgatója. | a Kultura.hu cikke |


(mti)
A sírköveket felborították, illetve összetörték, de felfestésekkel nem találkoztak - mondta Zoltai Gusztáv.

Fotók: Gordon Eszter
 

Hozzátette: a temetőt vasárnap zárták be ünnep miatt, és csak szerdán reggel nyitották ki újra, ekkor vették észre a rongálást. A rendőrség a helyszínen van, a károk felmérésében részt vesznek a hitközség tagjai is.

Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese megerősítette, hogy több mint száz sírt rongáltak meg a temetőben.

A helyszínen tartózkodó hadnagy elmondta: a bűncselekmény minősítésére csak a helyszíni vizsgálatot követően kerül majd sor, ez utóbbi, mint mondta, a temető nagysága miatt akár egy napot is igénybe vehet.

Közölte: a reggeli órákban érkezett állampolgári bejelentés a sírrongálásról a rendőrségre.

Lamperth Mónika belügyminiszter, Bozóki András és Zoltai Gusztáv


 

Bozóki András kullturális miniszter közleménye

Magyar állampolgárként és kulturális miniszterként egyaránt meg-döbbenéssel állok azon barbár tett előtt, amit a Kozma utcai zsidó sí-rok megrongálása jelent. Mélységesen elítélem ezt a kegyeletsér-tést, amely több mint száz család hozzátartozóinak emlékét sérti.

Elfogadhatatlan, hogy - legyen az vandalizmus vagy rasszizmus - ilyen romboló indulatok munkálnak a társadalomban.

Valamennyiünk szégyene ez, és közös felelősségünk, hogy hasonló eset ne ismétlődhessen meg.

A kulturális kormányzat nevében biztosítom a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét és valamennyi zsidó szervezetet, valamint a gyászukban megsértett családokat, hogy a kormány minden segítséget megad a megrongált sírok mielőbbi helyreállítása érdekében.

Bozóki András
kulturális miniszter

 


 
 

 
 

Rongálások magyarországi zsidó temetőkben 2000 óta - kronológia

2005. június 15., szerda - Szerdára virradóra ismeretlen tettesek mintegy százharminc sírt rongáltak meg a Kozma utcai zsidó temetőben. Összeállítás az elmúlt öt évben történt hasonló magyarországi esetekről:

2000. február 29. - A nagyatádi izraelita temetőben 106 síremléket rongált meg egy 13-17 év körüli gyerekekből álló társaság.

2000. március 1. - Barcson ismeretlen tettesek rongáltak meg zsidó síremlékeket.

2000. március 5. - Tiszafüreden az izraelita temetőben 15 síremléket rongáltak meg ismeretlenek.

2000. szeptember 4. - Vasváron, a 60-as évek közepén lezárt zsidó temetőben tizenhat sírkövet feldöntöttek, többet közülük megrongáltak ismeretlen tettesek.

2000. november 2. - Budapesten, a Kozma utcai központi zsidó temetőben 54 síremléket döntöttek le ismeretlen rongálók. A kár több mint 5 millió forint volt. November 4-én újabb 6 síremlék, majd egy nappal később még egy síremlék megrongálását jelentették be a rendőrségen.

2001. április 20. - A jászkarajenői, már bezárt zsidó temetőben a harminckét sírból huszonkettőt rongáltak meg ismeretlen tettesek, akik a kövekre a zsidóságot sértő ábrákat rajzoltak.

2002. november 27. - Kilenc síremléket döntött ki és rongált meg három 14 éves gyerek a balassagyarmati zsidó temetőben.

2003. március 2. - A szigetvári zsidó temetőben ismeretlenek több kriptát is felnyitottak, majd egy fakeresztet ácsoltak és felgyújtották, több sírra pedig Dávid-csillagot rajzoltak.

2004. április 9. - Három kamasz fiú 10 síremléket ledöntött az egri zsidó temetőben, s magukkal vittek egy vasból készült mécsestartót is.

2004. július 1. - Ismeretlenek 92 síremléket döntöttek le a gyöngyösi zsidó temetőben. A sírkert felújítását néhány nappal az eset előtt, a holokauszt 60. évfordulójára fejezték be.

2004. július 16. - Pannonhalmán a használaton kívüli, felújítás alatt álló zsidó temetőben a már renovált sírkövek közül tizenkettőt rongáltak meg ismeretlen elkövetők, akik ledöntötték az alapokon álló obeliszkeket.

2004. december 29. - A Borsod megyei olaszliszkai régi zsidó temetőben három 8-10 éves gyerek feldöntött nyolc sírkövet.

2005. április 7. - Kőszegen egy már lezárt, évtizedek óta nem használt zsidó temetőben több sírkövet döntöttek le és törtek szét ismeretlenek.

(Forrás: MTI Sajtóadatbank) Kultura.hu
 
 

süti beállítások módosítása