Megszűnik a chicagói Magyarság

Búcsúzik a Magyarság és fájó szívvel búcsúzik a Chicagói krónikás, amint a lap minden munkatársa, hiszen a Kékújság távozásával sok ezer idõs olvasónk kapcsolata szûnik meg a nagyvilággal. Nem egyedi esettel állunk szemben, hiszen az elmúlt évtizedekben számos magyar hetilap szûnt meg az Újvilágban.

E sorok írója 1957-ben érkezett Kanadába, ahol akkoriban már pezsgő magyar élet folyt. Számos hetilap, közöttük a Torontóban megjelenő Kanadai Magyarság működött, amely anyanyelvünkön közölt híreket az angol nyelvvilágban élő magyar menekültek, bevándorlók számára. A Kékújság sok más országba is eljutott, s mint a nemzeti emigráció egyik legjelentősebb szócsöve, hozzájárult a külföldön élő magyarság jelentős rétegeiben uralkodó keresztény és konzervatív nézetek fenntartásához. Lényeges kijelenteni, hogy azok a magyarok, akik az 1956-os forradalom leverését, illetve a második világháború után kerültek az Újvilágba: menekültek voltak, nem pedig emigránsok. Nem a hazát, a nemzetet hagytuk el, hanem a kommunizmusnak, a szocializmusnak mondtunk határozott nemet. Montrealban, mi fiatalok az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején főként a zöld színben megjelenő torontói Sporthíradót olvastuk, melyet az egykori kiváló szegedi sportember, Szuper Géza szerkesztett. Huszonéves fiatalembereket a sport jobban
érdekelte, mint a politika ezért maradt emlékezetemben élesen a zöldszínű Sporthíradó, amely nemcsak színében, hanem szellemében is a háború előtti Nemzeti Sportra emlékeztetett.

Amikor 1963-ban áttelepültünk Chicagóba, itt Montrealhoz hasonlóan élénk magyar társadalmi és kulturális életet találtunk. Három magyar rádióadás működött, közülük az 1930-ban alapított, "minden ízében magyar" Hungarian Broadcasting, amelynek vezetője, Frank J. Kovách naponta üdvözölte "általános jó napot" köszöntéssel széleskörű hallgatóságát. A városban két hetilap, az Amerikai Magyar Élet és a Chicago és Környéke látta el olvasnivalóval honfitársait, az előbbit Ádám Halmágyi Lajos, míg az utóbbit Dr. Hoványi Gyula szerkesztette. A környező államok nagyvárosaiban is voltak magyar hetilapok, például Milwaukee-ban a Wisconsini Magyarság, amely közel 50 éven át működött. A Hoványi Gyula által kiadott Chicago és Környéke volt a népszerűbb újság a városban, amelyet a hatvanas évek végén már Torontóban, a Kanadai Magyarság szerkesztőségében és nyomdájában állítottak elő, csak a hirdetések és a helyi hírek íródtak Chicagóban. Az 1905-ben alapított lapot Hoványi Gyula halála után, Ifj. Fekete István vette át 1975-ben, amelyet előbb feleségével Fekete Mártával, majd később Koós Lászlóval együtt tíz évig működtetett. Tőlük, 1985-ben a fiatal generációhoz tartozó Noé Zoltán vette át a stafétabotot, aki a lap szerkesztéséhez Gera Zoltántól kapott segítséget. 1990 novemberében a 85 éve működő lapot, a Kanadai/Amerikai Magyarság tulajdonos főszerkesztője, Vörösváry István megvásárolta, majd cégébe inkorporálta. E sorok írója, ekkor kapcsolódott be a népszerű Kékújság családjába, ahol egykoron az emigráció legkiválóbb újságírói dolgoztak.

A teljesség igénye nélkül sorolom azokat a neveket, akikről megemlékezem. Az első helyen említem a nemrégen elhunyt főszerkesztő Vörösváry Irént, aki Virág Anna néven írta remek cikkeit. A többiek: Márai Sándor, Wass Albert, Kovács Imre, Gábor Áron, Oláh György, Béldi Béla, Nyisztor Zoltán, Nyíregyházi Pál, Szitnyai Zoltán, Zathureczky Gyula, Gosztonyi Péter, Fáy István, Kátó László, Frey András, Nagy György, Illés Endre, Rónai Zoltán, Vajda Albert, Polgár Tibor, Rózsa László, Terebessy Emőke, Kenneth Claire, Szathmáry Lajos és mások, akik már nincsenek közöttünk. Az élők közül: Habsburg Ottó,  Ruttkay Arnold (Só Bernát), Saáry Éva, Ifj. Fekete István, Cúth János, Fercsey János, Csiby Éva, Gaal Csaba, Kiss Zoltán, Kurucz László, Haas György, Martin János, Drágán József, Révffy László, Szabó Imre, Tatár Etelka, Szőke Klára és végül Thassy Jenő, aki több mint huszonöt éven keresztül írta a remekbeszabott kommentárokat.

Jó társaságba keveredtem csak azt sajnálom, hogy az időnk lejárt, és
búcsúznunk kell a kedves olvasóinktól. Sajnálom továbbá, hogy Chicago
magyarságának 100 év után nem lesz hetilapja, bár remélem, hogy a keleti és a nyugati partokon még működő két-két hetilap közül valamelyik betölti majd az űrt, és városunk magyar előfizetői, olvasói és üzletemberei, hirdetői nem maradnak hetente jelentkező újság nélkül.

Amióta híre kelt az újság megszűnésének minduntalan hívnak az előfizetők és olvasók, akik azután érdeklődnek, hogy vajon lesz-e folytatás. Jelenleg azt kell mondanom, hogy nem, habár itt hozzá kell azt is tennem, hogy jómagam feltétlenül folytatom a Chicagó krónikák írását, csak megfelelő helyet kell találnom cikkeimnek. Magyarországon a kéthavonként megjelenő American Hungarian Panorama világmagazin bizonyára továbbra is közli írásaimat, az Interneten keresztül pedig a Magyar Színházi Portál a színházi beszámolókat.

Amerikában a Baltimore városában működő Amerikai Magyar Újság című havilap a biztos pont, amely a Kékújság keresztény, konzervatív szellemében szolgálja olvasóit. Soós József által szerkesztett Amerikai Magyar Újságot melegen ajánlom az olvasóinknak. De a kérdéseket feltevő olvasók hetilapra gondolnak, amelyben megtalálhatják az elkövetkező magyarvonatkozású programok helyszíneit és időpontjait, azontúl pedig beszámolókat, kritikákat olvashatnak a lezajlott  eseményekről.

Ilyennel egyenlőre nem szolgálhatok, de remélem, hogy valamelyik működő hetilap él a lehetőséggel, és megpróbálja átvenni a Magyarság helyét. Jelen pillanatban a chicagói magyarok legbiztosabban az Interneten keresztül találnak információt a helyi rendezvényekről a www.chicagohungarians.com és a www.stephenchurch.org honlapokon.

Végezetül, búcsúzásul talán csak annyit, hogy számomra nagyszerű érzés volt a Kékújságnál dolgozni, ezért szeretettel gondolok ezután is kollégákra, munkatársakra és olvasókra egyaránt. Remélem viszontlátjuk egymást.

Harmath István (Chicago)