A hit virtuózai

A negyedik kapu kapcsán kollektív színjátékról szokás szólni, hiszen Kárpáti Péter darabjában egy haszid közösség eleveníti meg legendáit. A mesélõk játékba lépve jelenítik meg Reb Irele életútját. Az együttes játék életörömöt sugároz, a teremtett világ - minden teremtmény - csodálatát, a létezés elragadtatását. Az individuum mintegy felolvad ebben a szakrális derûben.

Hiszen a haszid vallásfilozófia lényege az Én meghaladása. “Ki meri énnek nevezni magát? Mikor erre csak az úrnak van joga." - kérdezi Áron, a Messiás. Az európai színház legfőbb energiája, témája és formája az egyéniség. Hogyan formálódhat akkor szerep a Szentből, akinek legfőbb törekvése, hogy meghaladja önmagát, elhagyja “jellemvonásait", feloldódjon Istenben. Mégis a hit hősei - vallási géniuszok, vagyis nagy egyéniségek, akik különböző utakon jutottak el a Teljességig. A haszid legendárium - Kárpáti drámája különösen - tele van haragvó, buta, házsártos, unalmas, hűtlen, komikus, elgyengülő SZENTEKKEL. (Milyen különös mitológia az, amelyben még a Megváltó is elbukik, mert az Ördög nő képében túljár az eszén.) Isten rakoncátlan kiválasztottjai jelennek meg a Nagy Maggid, a vénséges, vén tanító óráján. Magyar Attila két vasaló fogantyújára támaszkodva görnyedten motyog maga elé - az egyik legnagyobb haszid szent rossz előadó! -, szemben a nebulók, a többi anekdota “tanítói" rosszalkodnak, pedig egytől egyig szentek mind. Leveleznek, stréberkednek, verekszenek, majd gyermeki kárörömmel szekrénybe zárják Gyísét, a szent együgyűt, aki már a Tóra első szavainak hallatán vallásos extázisba zuhan.

A haszid világértelmezést feszítő termékeny ellentétek, a haszid gondolkodás gyönyörűséges “ellentmondásosságából" (gazdagságából, differenciáltságából) fakadó erők játékenergiaként képződnek meg az előadásban. Hogyan? Ez a bemutató nagy színészegyéniségek - kollektív játéka. Individuális és közösségi: mint a keleti gondolkodást és a mediterrán zsidó hagyományt egységbe forrasztó haszid vallásfilozófia. Tizenkét olyan színész alkot csapatot, akik képesek vállukon elvinni egy előadást. Egyfajta Novák Eszter-válogatott állt össze Tatabányán. A rendező korábbi munkáiban kitől-kitől felejthetetlen alakításokat láthattunk. Ráadásul kirobbanó formában vannak mindnyájan. Szét is vethetné, fel is robbanthatná az előadást a “tizenkét főszereplő" markáns egyénisége, színészi súlya. Kivételes teljesítmény, ahogy együtt mozdulnak, finom arányérzékkel a közös játékba illesztik szólisztikus megszólalásaikat, egységes nyelven fogalmaznak nagy kedvvel, sodró energiával. Így teljesedhet ki Kárpáti Péter darabjának humora, költészete és gondolatisága.

Az ensemble játékot - ami megteremti a történetek közegét, a mesélő-játszó haszid közösséget - szolgálják a közös énekek, táncok, akciók. Nagyszerű Kiss Ferenc klezmerzenéje. Nemcsak atmoszférateremtő, nemcsak miliőt meghatározó - “néprajzi" - szerepe van, nemcsak a színészek játékkedvének felkeltését segíti, közönség játékra hangolódását idézi elő, hanem legtöbbször fontos dramaturgiai szerepe van. Továbblöki a mesefolyamot, megszólaltatja a naiv szomorúságot, amit a gonosz ideiglenes győzelmei miatt éreznek az elbeszélők, vagy kifejezi a felcsapó elragadtatást, amit egyes szentek diadalmas tette vált ki. Nemegyszer gunyoros ellenpontozza a játékot - a klezmer az egyik legironikusabb, legjátékosabb zenei forma -, mikor már eluralkodna az általános áhítat. Példa értékű a zenészek - Agnecz Katalin, Babos Károly, Lázár Zsigmond - játékba illesztése: végig jelen vannak, nagy érdeklődéssel hallgatják a történeteket. Annyi színészi feladatot kapnak, amennyit rokonszenves közvetlenséggel el tudnak látni. Remek Foltin Jolán koreográfiája. Nem önmagáért való táncbetéteket látunk, hanem az anekdoták elmondhatatlan rétegeit, misztikus tartalmakat, a mesélők érzelmi hullámzásait, “táncolják el" a szereplők. A haszidok rendkívül érzelmesek, érzelmeiket gyermeki módon tisztán, reflektálatlanul fejezik ki - eléneklik, kitáncolják. Gyönyörű a két fiatal - Szabó Zoltán és Wéber Kata, vagyis a “paradicsomban táncoló szentek" - párosa. Egymás tekintetébe zuhanva forognak, s csak egy kendővel érintik egymást. Vágy és tisztelet fonódik össze: égi és földi szerelem. Számos epikus - “színházidegen" - elem elmozogható: a játék kezdetén a körülmetélésre érkező tíz zsidó szekéren érkezik, vagyis tizenkét színész hullámzik vágtázva, a tüzes zenére, egyszer-egyszer majd lezuhannak. A közös együttlét fergeteges játékot váltó nyugodalmas percei a mesélések. Szórtan megülve mondják egymásnak a legendákat. A megélt, megértett, személyiségen átszűrt mondatok képei megelevenednek, a gondolatokat érteni lehet, érzelmeik “átjönnek".

A haszidok közül kiemelkedik egy figura, aki Reb Írele bőrébe bújik. Ezen az estén köré szerveződnek az elbeszélések. Reb Írele a “legmodernebb" szent. Élete maga a keresés, kétség és elégedetlenség. Az istenkeresés Faustja. Nem véletlenül választotta központi figurának Kárpáti Péter, amikor Jirzy Langer könyvének (Kilencedik kapu) történeteiből, aforizmáiból, mondataiból drámát írt. (Virtuóz, ahogy a dialógusok majd mindegyik mondata a hasziddá lett prágai vallástudós művéből áll össze.) Írele közvetítő köztünk és a haszidok zárt, archaikus világa közt. A számtalanszor kuszának, követhetetlennek bélyegzett dráma, azért is vezeti olyan biztosan nézőjét, mert a főhős mindvégig összetéveszthetetlen entitást képvisel. Chován Gábor alakításának titka van. Míg a társulat bravúrosan kijátszik minden momentumot, addig Írele története legbelül zajlik. Nem mondja, nem mutatja, nem teríti elénk, mégis érzékelhető a szakadatlan gondolkodás, a belső küzdelem. Zaklatottan keresi Mesterét, vagyis a létezés értelmét. Írele kísérője Jide Hers - afféle szakrális Sancho Panza, misztikus Balga. Derzsi Jánostól régen láttam ilyen átütő alakítást. Áradó életkedv, góbéság, plebejus bölcsesség és humor sugárzik alakításából. Nem csoda, hogy rajong érte a sápatag mestere, Írele a gondolat betege. Derzsi János egy-egy gesztusában annyi az erő, hogy odébb lehetne vele tolni a díszletet. Archetipikus alakká képes emelni a hétköznapok szentjét.

Írele asszonya Tóth Ildikó. Mesélőként bohócosan szélsőséges - előfordul, hogy nem kimondja, hanem követelőzően, már-már hisztérikusan kiüvölti egy anekdota tanulságát: muszáj mindenkinek hinni benne. Máskor meghatóan bensőséges, ahogy kilép Reb Irele elhagyott asszonyának szerepéből, mesélőként tovább sugározza a magára maradt asszony szomorúságát. Ő a “Sátán" is, vagyis csábító végzet asszonya, aki Csárdáskirálynő dalát énekelve, beveti lenyűgöző nőiességét és elbuktatja a Messiást. Wéber Kata alázatos, figyelő, helyét az idősebbek, férfiak közt tudó fiatalasszonyt hoz jóféle lendülettel. Valószínűleg szerelmes a csoport másik fiataljába, erről szól szépséges táncuk. (Novák Eszter viszonyokat, kapcsolatokat sejtet a mesélők közt, nem homogén gyülekezetnek mutatja őket, kiket csak a mesélés aktusa kapcsol össze.) Reb Írelét szerelemre csábító jelenésként azonban nem túl meggyőző. Találkozásukban, amitől a szent megtanulja, hogyan élhet együtt lelke teste sötétségével, csipetnyi erotika sincs. Szabó Zoltán a másik fiatal elbeszélő, anélkül képes hozni ifjonti lelkesültséget, hogy negédes lenne csillogó szemű, idősekre rajongással tekintő figyelme. Ijesztő mutatvány az Írelét enni tanító Reb Jejbe falása. Szeme dülled, arca pirul és sápad: nagyon tud enni. Csoda, hogy miután magába gyűrte a krumplihalmot, végigjátssza az előadást. Avass Attila epizódjai nyitják és zárják az elbeszélések sorát. Az első jelenetben Írele panaszos, a sors méltatlanságán felháborodott apja (hogyan találjon tíz zsidót a körülmetéléshez) finom iróniával megfogalmazott paródiája a panaszkodó zsidónak. Az utolsó történetben házsártos, feleségével szeretettel zsörtölődő szent aggastyán, aki végtelen alázatában esztroggá (citrommá) változik. Reszketeg hangon méltatlankodik, vadul gesztikulál, egész testével reszket, mint Reb Slojmele. Mégis súlya van a komikus öregnek az utolérhetetlen szerénység szentjének. Honti György haszid férfiembere szelíd fél mosollyal, gyengéd figyelemmel hallgatja a többieket, hogy annál dévajabb kedéllyel játssza el Reb Pincheszelt, az ostoba szentet. Eszközgazdag, impozánsan formaérzékeny játékában tetten érhető a produkció egyik kivételes erénye, hogy megtalálják, és következetesen megtartják a játékmódot, amivel szerepet játszó egyszerű haszidok maradnak. Játszanak. A színház a színházban nem ürügy, hanem forma és stílus. Egyed Attila nem véletlenül kapta Reb Elimélech, aki nevetni tanítja Írelét szerepét. Tempója, derűje, humora, embersége az Úristen jó pajtásának mutatja a nagy nevettető szentet. Természetesen ő a legvásottabb Nagy Maggid Mindenség-tanodájában. Magyar Attila elmélyülten komédiázik, mint mindig, ha rendezőre és valódi feladatra akad. Holddal (egy lufi “láthatatlan damilon") csillagok (vibráló trafik kütyük) közt labdázó bűntudatos Messiása igazán tragikus, szomorúan groteszk figura. Hiszen majdnem megvolt a megváltás, mikor érkezett a sátáni díva. Fazekas István egészen megrendítő és nagyszabású figurái a szent együgyűek alakmásai (Gyíse, Síje). A régi Stúdió K-s szerepekhez, a legjobb veszprémi alakításokhoz, a legfontosabb Új színházi munkákhoz mérhető nagy alakítás.

Míves előadás a tatabányai Negyedik kapu. A szegénység méltóságát, az egyszerű élet szépségét sugározza Khell Zsolt rozsdás fémszekrények, málladozó kőfalak, falécek határolta tere. A pincére, kazánházra emlékeztető helységre kabalisztikus jegyekkel telefestett égbolt borul. A nyomorúságosan élő haszidok otthona az univerzum. Zeke Edit nem hivalkodó, nemesen egyszerű, finoman összehangolt jelmezei megidézik a zsidó viseletet, mégsem merevítik folklórműsorrá az előadást. A zenéről, táncról, színészetről pedig már esett szó. Számtalan költői és szellemes ötlet, lelemény teremti meg a darab által megkövetelt csodákat. A játékosság nemcsak forma, tartalom is, megjeleníti a haszidok gyermeki egyszerűségét, a szárnyaló fantáziát, naiv líraiságot. Mikor a hohmecolo (társalgó) Linszki szerzetesek kiömlő kávéja tönkreteszi II. József pátensét, amivel hadba szólítaná a birodalom zsidó lakosait: egy középen kiegyensúlyozott faléc libikókáról ömlik át több ezer kilométernyire a forró “káva". A misztikus gondolkodásban, minden mindennel összefügg, nem köt meg a tér és nem akadály az idő. A citrommá lényegülő Reb Slojmele fehér asztalon táncoló sapkás gyümölcs, aki Avass Attila hangján szól.

A magyar színházi élet egyik rákfenéje, hogy mindenki ezerfelé dolgozik, szétforgácsolódik a tehetség. Ugyanakkor a közelmúlt szomorú tanulsága, hogy mert számos jelentős művész egy helyre szerződik, még nem formálódik jó társulat, nem születnek jó előadások. Tatabányán igazán jelentős színészegyéniségek dolgoztak együtt. Individualitás és közösségi érzés fonódott össze, csakúgy, mint Kápáti Péter drámájában, csakúgy, mint a haszid vallásfilozófiában.

PERÉNYI BALÁZS
FORRÁS:  KRITIKA, 2005. június