II. Kelet-Nyugat Tangó Fesztivál

 Második alkalommal kerül Budapesten megrendezésre a Kelet-Nyugat Tangó Fesztivál 2005. szeptember 9-11. között.

2005. szeptember 9-11. között a Pesti Tangó Klub Alapítvány immár második alkalommal rendezi meg a Kelet-Nyugat Tangó Fesztivált a Millenárison (Millenáris Park, Fogadó, Budapest, II. ker. Fény u. 20-22.), Európa-szerte elismert eladóművészek közreműködésével. A rendezvénnyel reményeink szerint egy olyan hagyomány születik, amely Budapestet az európai "tangó-fővárosok" (Berlin, Párizs) és "tangó-fesztiválvárosok" (Barcelona-Sitges, Amsterdam) soraiba emeli. A  fesztivál látogatói napközben külföldi és hazai tangómesterek kezdő és haladó szintű kurzusain vehetnek részt, az esti programban pedig koncertek, táncbemutatók és tangóbál szerepelnek.

 

A fesztivál részeként megtekinthető lesz a 2004-es Sajtófotó Kiállítás díjazottja, Nagy Norbert kiállítása, a művész képein a tangó emberi oldalát, a táncosokat, az arcukon tükröződő élményt ragadja meg nagy hitelességgel és kifejezőerővel. A fotókiállítást szeptember 9-én 19 órakor Dr. Merényi Márta, a Magyar Mozgás és Táncterápiás Egyesület elnöke nyitja meg.

 

Este 20 órától a drezdai Sexteto Andoriňha, Európa egyik legnevesebb klasszikus tangót játszó zenekara lép fel, műsorukat a kurzusokon oktató tangó mesterek és hazai és külföldi táncosok bemutatói színesítik. A Sexteto Andoriňha két bandoneonnal (a tangóharmonika egy, kifejezetten az argentin tangó darabokhoz használt tipikus változata), két hegedűvel, zongorával és bőgővel megfelel a hagyományos tangózenekar, az ún. orchesta tipica felállásának. Az együttest klasszikus zenei képzettségű muzsikusok alapították 1994-ben. A repertoár több mint 70 tangót, tangókeringőt és milongát, a tangó egy ritmikai változatát foglalja magába, amelynek nagy részét 1900 és 1950 között komponálták. Mindezt olyan szenvedéllyel, tűzzel és lendülettel adják elő, ami még a tangóhoz nem értőket is magával ragadja. A zenekar nem csak a klasszikus tangózenekarok hangszerelésében játszik, hanem kialakította saját stílusát és szerzeményeit is. Az autentikus élményt garantálja az argentin származású énekes, Sergio Gobi, akinek orgánuma a tangó hőskorát és leghíresebb énekes előadóit idézi.

 

A koncertet követően a fesztivál berlini vendége, DJ Roland Sardison tangó szettjére, illetve az Andoriňha együttes élőzenéjére táncolhatnak a budapesti tangó rajongói.

 

A hétvége folyamán zajló tánckurzusokon a Pesti Tangó Klub Alapítvány tanárai, Kovács Nóra, Bense Mónika és Megyeri László tartanak kezdő tanfolyamot. A haladó kurzusra Stockholmból érkezik hozzánk Czidor Katalin és Bogdán Tihamér, akik a tangó modern, kísérletező vonalát képviselik. Elmondásuk szerint a tangóban a legfontosabbnak a mindkét irányban működő kommunikációt tartják, de nagy jelentőséget tulajdonítunk annak is, hogy az improvizációra mindkét félnek maximális lehetősége legyen, és a nő is szabad teret kapjon a táncban. Nagy figyelmet szentelnek a zenének is, a benne rejlő lehetőségeket igyekeznek száz százalékig kihasználni. A kurzus részletes tematikája a fesztivál honlapján tekinthető meg.

 

A szombat este megrendezésre kerülő milonga (argentin tangó táncház) folyamán egy fiatal hazai formáció, a Tangó Experimento mutatkozik be. A zenekar 2004 novemberében alakult, és amint a neve is sugallja, két jazz-zenész és három komolyzenész rendkívül izgalmas kísérlete művészi mondanivalójuk kifejezésére. Közös szerelmük és kommunikációjuk nyelve, a múlt század talán legérzékibb, legérzelmesebb zenéje: az argentin tangó és Astor Piazzola szerzeményei. A dalok hangszerelésében megtalálhatók a stílus jellegzetesen autentikus elemei, amelyeket a zenekar a mai kortárs zene és a jazz színeivel ötvöz.

A koncertet követően a DJ Sardison és Stefan Osnovski által összeállított zenére táncolhatnak a kurzusok résztvevői és az érdeklődők.

A fesztivál záróeseménye a Milonga Uránia évadnyitója az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

 

A kurzusokra jelentkezni lehet:

Kárász Eszter: 06 20 91 55 458
Hanga Bea: 06 20 58 39 826 

 

www.pestitango.hu

 

Jegyár: elővételben 1000 Ft/a program napján: 1200 Ft

süti beállítások módosítása