"Kiabáljanak, hangoskodjanak, szervezkedjenek" - Bozóki András kultuszminiszter

Kiáltványba foglalta kultúrpolitikai alapelveit a kulturális miniszter, Bozóki András. A koncepcióról lenne mit beszélni, de egy friss kormányrendelet - a maradványképzési kötelezettség - elébe nyomakodott. E kötelezettség azt jelenti, hogy minden tárcának bizonyos összeget meg kell takarítania azért, hogy kisebb legyen a költségvetési hiány. Az NKÖM és az alá tartozó Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) 26,7 milliárd Ft maradványt köteles képezni, és emiatt a hírek szerint nem fog eleget tenni idei kifizetési kötelezettségeinek: számos intézmény, nyertes pályázó, kulturális projekt marad pénz nélkül, legalább januárig.

A minisztériumi döntés ellen több országos kulturális szervezet nyílt levélben tiltakozik. A levél szövege az interjú után olvasható.

Magyar Narancs: Fél éve kulturális miniszter. Milyen?
Bozóki András: Izgalmas. Egészen másfajta gondolkodást kíván, mint az egyetemi tanáré vagy a kutató értelmiségié. És a kimondott szó súlya is nagyobb: amint kimondtam, hogy szerintem a kultúra tágabb fogalom, mint az örökség, tehát jövőre talán érdemes lenne a minisztérium nevét kulturálisra változtatni, másnap megjelent, hogy rárontok a nemzetemre.
MN: Mennyire voltak ismeretei a tárcáról?
BA: Én ebbe a házba miniszterként léptem be először. A kinevezésem nagyon gyorsan történt. De politikai tapasztalatom azért már volt: 1988 és '92 között komolyan benne voltam a politikában, tárgyaltam az Ellenzéki Kerekasztalnál, majd tanácsadó is voltam, később a hangsúly a Fideszről lassanként a Magyar Narancsra tevődött át. Fokozatos távolodás után Fodor Gáborékkal együtt léptem ki a Fideszből. Csaknem tíz év szünet után, 2002-ben fordultam ismét a politika felé, amikor úgy láttam, hogy a demokrácia lehet veszélyben. Pártba nem léptem be, de vállalom szociálliberális nézeteimet. A választások után láttam esélyt a kedvező változásokra, így amikor Gyurcsány Ferenc 2003-ban meghívott a miniszterelnöki tanácsadó testületbe, szívesen mentem. Két évre rá fölkínálta a kulturális miniszterséget.
MN: Ebben szerintem elég sokan nagy lehetőséget láttunk: jön egy értelmiségi, aki nem pártpolitikus, és van egy bő éve arra, hogy valamit csináljon a kulturális területen. Nincs vesztenivalója - miért ne csinálna?
BA: Ez igaz, tényleg nincs vesztenivalóm. Kineveztek egyetemi tanárnak, egzisztenciálisan nem függök a politikától. Nem indulok képviselőjelöltként, nem vagyok benne a párton belüli helyezkedésekben. Engem tehát nem lehet megzsarolni. A kedvező helyzetet árnyalta azért, hogy eddig kultúrairányítással, menedzseléssel, intézményvezetéssel nem foglalkoztam, tehát gyorsan bele kellett tanulnom, nem volt türel-mi idő. Egyházak, levéltár, Országos Széchényi Könyvtár, Nemzeti, Művészetek Palotája, múzeumok, sok minden más; aztán a külföldi magyar intézetek - és maga a minisztérium.
MN: Mi sikerült?
BA: Vannak sikeres programjaink, a minisz-térium működik. És remélem, kívülről látnak annyit, hogy van egy miniszter, aki arra törekszik, hogy kinyissa a zárt struktúrákat.
MN: Ez mit jelent?
BA: Hogy nem az adott struktúrák és oligarchiák fönntartásában vagyok érdekelt, hanem abban, hogy olyanok is esélyt kapjanak, akiknek eddig nem volt.
MN: Ez a kiáltvány egyik része?
BA: Igen. Noha mindössze bő egy évre tervezhettem, úgy fogtam hozzá, hogy megpróbáltam meghatározni, mi a politikai profilom, milyen értékek vezérelnek. Egyértelmű volt, hogy valamit tennem kell a drasztikus kulturális esélykülönbségek csökkentéséért.
MN: A kultúra munkásairól vagy a fogyasztóiról beszélünk?
BA: Mindkettőről. Arról is, hogy a kistelepüléseken a kultúra lehessen közösségformáló erő; ne essen szét egy falusi közösség azért, mert csak kocsma és játékautomata van a faluban - legyen valami más is. Beleütköztem a pályázatok és kuratóriumok rendszerébe; hogy olyanok osztanak pénzt, akik maguk is kapnak belőle - és ezen én őszintén meglepődtemÉ
MN: Ha olyanok osztanak, akik értenek hozzá, akkor általában azért értenek hozzá, mert a részei - tehát ők is kérnek. Ha viszont olyanok osztanak, akik nem kérnek, akkor jön a dilettantizmus. Mindkettőt átéltük többször. Kis országban élünk.
BA: Ez igaz; én lennék az utolsó, aki mondjuk Jancsó Miklóst megfosztaná attól, hogy újabb filmet készítsen - de talán nem a saját operatőrének kellene osztania a pénzt. Tudom, hogy ez nem fog olyan kristálytisztán működni, mint a sokkal nagyobb Amerikában, de egy-két lépést lehet tenni felé. Elindítottam a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) reformját; kevesebb ku-ratórium lesz, szigorúbb összeférhetetlenségi szabályokkal. Mivel a konkrét ügyeknél az ember mindig látja, hogy az adott művész természetesen megérdemli a pénzt, hát először az elveket kell rendbe tenni. Nem muszáj kurató-riumi elnöknek lenni, ha az ember filmet akar csinálni. És nem kell négy évig kurátornak lenni - elég két év vagy három. Addig viszont nem kell filmet készíteni - utána meg lehet pályázni. Aki ma pályázó, holnap kurátor, holnapután megint pályázó.
MN: Most engem azért hagy hidegen, amit elmondott, mert mire átalakítják az NKA-t, addigra lapok fognak megszűnni, előadások, kiállítások maradnak el, állami intézmények jelenthetnek csődöt. A kormány maradványképzési rendelete miatt a kulturális minisztérium elvonta az NKA pénzét, tehát leállnak a kifizetések. Beszéljünk erről, jó? Ez kapcsolódik a kiáltványban szereplő tisztességhez: a minisztérium tisztességgel teljesítse szerződéses kötelezettségét, és fizessen.
BA: Fizetni fog. De hogy az előző gondolatot befejezzem: az esély politikája pontosan azt jelenti, hogy átgondoljuk az egész támogatási rendszert, annak érdekében, hogy lehetőséget adjunk a kisebb, innovatív műhelyeknek is. A ránk maradt kulturális intézményrendszer kritika nélküli fenntartása is hozzájárult a mai anyagi problémákhoz. A nagy összegű, folyamatos, teljes körű és átgondolatlan támogatás gátja a kreativitásnak és az innovációnak. Ezzel szemben alapelveim közé tartozik a tisztesség, az esély, valamint az alternatívák fontosságának képviselete. Ez az én tárcavezetői profilom, erről készült ez a kiáltvány, ami egy vitaanyag. Ez független a maradványképzéstől.
MN: Ami azonban most fontosabb. Januárban az idei pénzeket nem lehet kifizetni; egyrészt nincs az az apparátus, amelyik ezt egy hónap alatt megcsinálja, másrészt például a Természettudományi Múzeumban januárban már az akkori kiállítást kell megcsinálni, nem az októberit. Ugyanez áll a lapokra.
BA: Lehetőségeinkből kell kiindulnunk. Ez egy friss kormányhatározatÉ
MN: Amelynek célja a költségvetési hiány kozmetikázása; ez nem valóságos pénz, csak virtuális. Viszont a minisztériumnak az a dolga, hogy működtesse a kulturális struktúrát és infrastruktúrát.
BA: Meg lehet közelíteni innen is. Két dolgot állít, amelyek ellentmondanak egymásnak. Egyrészt azt, hogy olyan ember került ide, aki új dolgokat csinálhat, másrészt azt, hogy kutya kötelessége fönntartani azt az infrastruktúrát, amely a kulturális termékeket előállítja. Erre én azt mondom, hogy a status quo fenntartása nem kutya kötelességem. Hol van a többi szereplő? Az olvasók, a nézők, a hirdetők, a szponzorok? Vagy ez ön szerint demagógia?
MN: Ez nem demagógia, hanem az ország méreteit tekintve képtelenség - legalábbis a minőségi kultúra esetében. Azt lehet mondani, hogy ez a struktúra nem kellÉ
BA: A minőségi kultúrát meg kell becsülnünk, de nem kell a régi, megkövesedett struktúrát erre hivatkozva mindenáron fenntartani.
MN: Hol van az márÉ?! A legtöbb területen régen összeomlott.
BA: Mondom, a jövő év elején ki fogjuk fizetni ezeket a pénzeket. A maradványképzés kormányhatározat, minden minisztériumra vonatkozik. Nem én találtam ki. Az ország céljaiból és a költségvetés helyzetéből fakadó kormányzati döntés. Két dolgot tudunk tenni. Az egyik, hogy nem ülünk ölbe tett kézzel, hanem folyamatosan egyeztetünk, tárgyalunk, nem tekintjük lezártnak az ügyet. Vitatkozhatunk más tárcákkal. A másik, hogy ez kormánydöntés, és én nemcsak szakminiszter vagyok, hanem a kormány tagja is. A kormánydöntést végre kell hajtani. A megfutamodásnak nincs értelme, annál is inkább, mert ettől például a lapoknak sem lesz több pénzük, senkinek sem lesz jobb.
MN: Kérdés, hogy ki hajtja végre ezt a kormánydöntést? A minisztérium vagy azok a kulturálistermék-csinálók, akik nem csinálhatják tovább a termékeiket?
BA: Mindkettő.
MN: A kulturális szféra teli van olyan ellentmondással, amelyet egyetlen miniszteri tollvonás megold. Például: a Filmvilág hárommilliós támogatást nyert az ORTT pályázatán. Csak akkor kaphatja meg, ha önrészként felmutat egy 18 milliós bankszámlát; az a lap, amely apránként kapja a pénzét. Normális ez?
BA: Nem hiszem. Magam is szerkesztettem akadémiai folyóiratot. Aligha van ennyi a számláján.
MN: Akkor miért nem lehet eltörölni egy ilyen szabályt?
BA: Ezen dolgozunk. Ezt az ORTT vezetőitől kellene megkérdeznie. De várjuk meg, hogy valóban így lesz-e. Hogy ez a "nemzethalál", amit vizionál, tényleg bekövetkezik-e.
MN: Szerintem a várás a tisztességgel nem fér össze.
BA: Nem azt mondtam, hogy ölbe tett kézzel várjunk, hanem azt, hogy tudunk-e tenni valamit azért, hogy ne következzen be, amit mond.
MN: Elég lenne a szerződésnek eleget tenni.
BA: Ez világos. Ha az egyik fél számára felróható okból nem tartja be, jogorvoslatot kell keresni.
MN: Ez cinikus.
BA: Nem cinikus, hanem ez a normális eljárás. De itt nem a teljesítés elmaradásáról, hanem legfeljebb késedelméről van szó.
MN: Ráadásul ez a visszatartott pénz - az NKA-é - nem a minisztériumé, hiszen a kulturális járulékból van, amelyet többek közt ez a lap, a Magyar Narancs fizet. Milyen alapon tartja ezt vissza a tárca?
BA: A kormányhatározat alapján.
MN: Mondok mást, hátha nem tud róla. Ha egy a minisztériumhoz tartozó költségvetési intézmény tavaly év végén jól gazdálkodott, és megspórolt néhány millió forintot, akkor azt az összeget - maradvány címén - most elveszi tőle a kormányzat, azok után, hogy nem adja oda neki a pályázaton elnyert pénzeket. Egy múzeumról beszélek - de beszélhetnék többről is. Tisztességes ez?
BA: A költségvetési intézmények a maradványt jövőre meg fogják kapni.
MN: Nyilván a jövő évi büdzséből, ami akkor legalább ennyivel kevesebb lesz - és elindul a hólabda.
BA: Ez persze csak feltételezés, mert még nincs meg a jövő évi költségvetés.
MN: Amiről annyit azért már tudunk, ugye, hogy nem több lesz, hanem kevesebb, mint az idei?
BA: Ennyit már tudunk, igen.
MN: Ha mégsem omlik össze sok kulturális egység, akkor az nem a minisztérium diadala, hanem azok nyomora, akik azt működtetik, ingyen, hobbiból. Szégyen ez, na.
BA: Erre megint csak azt tudom mondani, hogy ha valaki szerződést szeg, azt be kell perelni. Jogvégzett emberként nem látok problémát abban, ha valaki jogorvoslatot keres.
MN: És miniszterként abban, hogy a szerződésszegő fél a minisztérium?
BA: A minisztériumon belül is lesz maradványképzés.
MN: Kérjen kölcsön a tárca, ne nyomja át a neki kiszolgáltatottakra. Hát ezért nem lehet a stratégiáról beszélgetni.
BA: A stratégia nem rövid, hanem hosszú távra szól. És furcsának tartom, hogy azért, mert most éppen nincs pénz, ne lehessen elvekről beszélni. Az nyilvánvaló, hogy ez a maradványképzés nem tesz jót a kultúra központi finanszírozására épülő politikának, hiszen a támogatáshoz pénz kell. De akkor ne is beszéljünk a struktúra megváltoztatásának lehetőségeiről? Még a diktatúra idején is érdemes volt a szabadságról gondolkodni.
MN: A mi életünkben ez a sokadik manőver, amellyel mindig mi járunk rosszul. Minden miniszter óriási tervekkel és koncepciókkal érkezik, hozzáteszem, minden kormányzat is, a folyamatosan létező és dolgozó egységek pedig "szívnak", mert ők nem négy években gondolkodnak.
BA: Azért próbáltam én is egy hosszabb távú, elvekről szóló stratégiát kidolgozni. És értem, hogy mit feszeget: ha valakinek szép elképzelései vannak a hajózásról, akkor most legyen szíves, kormányozza ki a csónakot a viharos hullámverésből.
MN: Most inkább az a helyzet, hogy kiszipkázzák a vizet a lavórból, és úgy kéne hajózni.
BA: Na, ez jó kép: szárazon hajózni. Csakhogy a differenciálatlan állami finanszírozás fenntartása nem a probléma megoldása, hanem a probléma része. Tárgyalásokkal igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni azért, hogy a kulturális intézmények rövid távú problémáit megoldjuk. Beszéltem az igazságügy-miniszterrel - nekik is maradványt kell képezniük. Ez például náluk azt jelenti, hogy a raboknak a börtönben nem jut elég négyzetméter, mert nem épülhet új börtön. A jogvédők rögtön szóvá is teszik, ha az állam nem tartja be az emberjogi konvenciókat. Csakhogy a rabok helyzetüknél fogva nem szaladnak az újságokhoz; ráadásul a társadalom egy része még úgy is gondolja, hogy megérdemlik a sorsukat. A kulturális szakma viszont hál' istennek hangos, érdekérvényesítő. Ez jogában is áll. De én nem csupán a kulturális terület lobbistája vagyok, hanem a kormány tagja, aki a kulturális tárcát vezeti, és végrehajtja a kormány politikáját. És ennek egyik sarokpontja, hogy az eurozónához csatlakozni kell - ezt a Fidesz szakértői sem vitatják -, mert ha ez elmaradna, akkor az az ország hosszabb távú leszakadását eredményezné. E nemzeti cél érdekében a költségvetési hiányt mielőbb le kell szorítani három százalék közelébe. Ugyanakkor tudom, hogy a kultúrára pénz kell; elszigetelt nyelv, közepes méretű ország, nagy hagyománnyal, jelentős kulturális teljesítményekkel, tehát még relatíve több pénz is kellene, mint máshol. A közteherviselés elve a kultúrában dolgozókra is vonatkozik. Tudom, hogy ez nagyon rétegzett szakma, és például a kulturális folyóiratok általában szegények. De nem mindenki az.
MN: De a mostani rendelkezés a szegényeket sújtja; mindazonáltal szégyellném elmesélni, mekkora összegekről van szó. Nem nekem kellene szégyellni magam a kényszervállalkozás, a járulékok nemfizetése, a majdani nyugdíjnélküliség miatt. Az apparátust hogyan érinti a maradványképzés?
BA: A minisztériumban a maradványképzés egészen pontosan 538 millió forintra rúg. Ezen túl 50 százalékkal csökkentettük a megbízá-si szerződéssel foglalkoztatottak számát, mérsékeltük a reprezentációs célú kiadásokat, megszigorítottuk a külföldi utazásokat. Karcsúsítanunk kell az intézményt.
MN: Elküld embereket?
BA: Valószínűleg igen. Sajnálom, hogy végig csak erről beszélünk.
MN: Most nem lehet másról, sajnos. Ha az ember tatarozni akarja a lakását, és közben tűz üt ki benne, akkor nemigen lehet arról beszélni, hogy milyen színű lesz a fal.
BA: Demokráciában élünk. Tanácsolhatnám önöknek: kiabáljanak, hangoskodjanak, szervezkedjenek! Ám a kultúrához való hozzáférés lehetőségének biztosítása nem azonos a központi kulturális intézményrendszer változatlan fenntartásával. A kultúra érdekei nem azonosak a központi kulturális apparátusok érdekeivel.
MN: Mi, kulturális terméket előállítók nem próbálkozhatunk. Ha egy hónapban nem jelenik meg a lap, jövőre nem pályázhatunk az NKA-nál, mert nem teljesítettük, amit vállaltunk. És nem fog senki az utcára vonulni, ha ez-az megszűnik, bemutató vagy kiállítás elmarad - ami amúgy rendben van. A demokráciában az "oszd meg és uralkodj" mentén megosztott a kulturális szakma is - ennek mindegyik kormányzat egyformán örül.
BA: Miért örülnénk ennek? Amit mond, azt erősíti, hogy átfogó reformra van szükség. A kiáltvány is ezt célozza.
MN: Egy ciklus elején. Akkor van helye és ideje.
BA: Akár a ciklus végén is. Kérem, vegye észre, hogy struktúra- és generációváltás zajlik a kulturális szféra intézményeiben. Ebben a helyzetben azok is beállnak a protestálók közé, akik a jelenlegi struktúra konzerválásában érdekel-tek. Lehet, hogy igaza van: amikor ilyen kevés a pénz, akkor nem koncepcióval bíró miniszterre, hanem energikus, szakszervezeti típusú érdekvédőre van szükség, aki nincs tekintettel a kormány közösen vallott céljaira, hanem kinyomja belőle, ami a tárcájának kell. De az én szövetségeseim a változtatni akarók. Aki ugyanis tenni akar valamit, először tudnia kell, hogy milyen irányban induljon el.

Csáki Judit
Magyar Narancs

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

Bozóki András úrnak
A Nemzeti Kulturális Örökség Miniszterének

BUDAPEST

Kiabálunk, hangoskodunk, szervezkedünk!

“Mert joga van minden féregnek, dögnek
Védekezni, ha életére törnek..."
Francois Villon - Faludy György magyarításában

Az öntevékeny alkotók és művelődési közösségek - százezrek - nevében tiltakozunk a kormányzat és a kulturális tárca közelmúltban megvalósított és tervezett, a magyar civil társadalmat sértő intézkedései ellen.
Követeljük:
1. hogy az ez évi pályázatokon elnyert pénzeket haladéktalanul fizessék ki a jogosultaknak,
2. hogy a jövő évben legalább az idei költségvetésben előirányzott összeget biztosítsa a kormányzat művészi és közösségteremtő munkánkhoz!
Ragaszkodunk hozzá,
3. hogy a Nemzeti Kulturális Alapprogramot ne szervezzék át az érintettekkel való egyeztetés nélkül,
4. hogy garantálják, az átalakítások után az amatőr művészeti terület nem kap kevesebb támogatást, mint korábban!
Az eddig ismertté vált tervek Tisztességtelen, Esélytelen és Alternatívák nélküli helyzetet eredményeznek.
A gazdasági és pénzügyi szorítások sem mentik fel Önt, a magyar kultúráért felelős tárca vezetőjét a személyes felelősség alól.

Tisztelt Miniszter Úr!
A kultúra finanszírozását átalakító tervekkel és az un. költségvetési takarékossági intézkedésekkel kapcsolatosan kell véleményt nyilvánítanunk számtalan kulturális szereplő, de elsősorban az öntevékeny alkotók és szervezeteik nevében.
A júliusban elrendelt “takarékossági intézkedések" felháborították a kulturális élet valamennyi szereplőjét, s ebben a felháborodásban kénytelenek vagyunk osztozni magunk is. Úgy látjuk, hogy a tárca és a hozzá kapcsolt Nemzeti Kulturális Alapprogram “elcsúsztatott fizetési ígéretei" a kultúrából szivattyúzzák ki azt a pénzt, amit az állam más téren - esetleg pazarlóan, esetleg meggondolatlanul - elköltött. Ezeket a forrásokat máshonnan pótolni nem lehet, erre a magyar társadalom felkészületlen és szegény, ez az intézkedés-csomag helyrehozhatatlan károkat okozott, s még nagyobbakat fog okozni. Mindaz a kulturális érték, mely ezen intézkedések miatt nem jöhet létre, már soha nem jön létre. Olyan ez, Miniszter Úr, mint az abortusz: akit egyszer elkapartak, az el van kaparva... A következő pénzügyi évre átcsúsztatott kifizetések a jövő évben felhasználható kereteket fogják csökkenteni, melyek vélelmezhetően kisebbek lesznek az ideinél... A kultúrát elárulták, Miniszter úr....
Úgy gondoltuk, nem Önnek kellene elmondanunk, hogy az államkassza egyensúlyi helyzetét nem szabad a kulturális, művelődési kiadások rovására, a magyar kultúra kárára végrehajtani, hiszen ezzel azokat az érzékeny szellemi alapokat sértjük, amelyeknek köszönhetően egyenrangú szereplők vagyunk az európai államszövetségben. Magyarságunk, örökségünk az, amit védenünk kell, és fejleszteni kötelességünk. Európának mi magyarokként vagyunk érdekesek, ez pedig kulturális identifikáció: a hagyományok átadásának és az alkotókedv megőrzésének a kérdése.
Mi innen, “alulról" úgy látjuk, ideje volna, hogy a kultúra iránt felelősséggel tartozó tárcák összefogjanak. Szövetségeseket lehet találni több minisztériumban: az oktatásügyben, az ifjúsági ügyekért felelős tárcánál és (nem utópia!) a munka- és foglalkoztatás-ügyben. Hiszen a kulturális szektor, a kapcsolódó szolgáltatásokkal, melyek léte a kulturális szervezetekétől függ, a nemzetgazdaság egyik legjelentősebb foglalkoztatási tényezője, jelentős jövedelem- (hozzáadott érték-) termelő, s nagyon komoly adóbevételek generálója. (Különösképpen, amióta ÁFA-körbe vonták a művészeti oktatás, az oktatás területeit is, amellyel tovább nehezítették az ÁFÁ-t visszaigényelni nem tudó oktatási, kulturális intézmények és civil szervezetek működését!) És akkor még nem beszéltünk a kultúra innovatív szerepéről, mely a mai termelő és szolgáltató szektorok hajtóereje...
Messzemenően egyetértve az Ön TEA néven ismertté vált kiáltványának szellemével, úgy gondoljuk, hogy a kultúra finanszírozásának megreformálása, az NKA tervezett átalakítása olyan nagy horderejű lépés, amelyet szélesebb szakmai tárgyalássorozatnak, konszenzusnak kell megelőznie. Szakértőink, szervezeteink készek arra, hogy ebben a diskurzusban részt vegyenek.
A konkrétumokról.
Az NKA még el sem fogadott átalakításához suba alatt már hozzá is fogtak, hiszen már most kiveszik a szakmai kollégiumok hatásköréből a nagyrendezvényeket és a folyóiratokat, nyilván a szakmai kollégiumok pénzkeretének egyidejű csökkentésével.
Az NKA kuratóriumainak mai szerkezete hosszú, organikus fejlődés eredménye, és a legtöbb szakma és ágazat nem vonja kétségbe azok kompetenciáját. A tervezett összevonások - amelyekről hivatalosan nem kaptunk még tájékoztatást, de amelyekről szakmai körben mindenfelé eleget hallani - bár egymással rokon(ítható) területek képviselőit ültetik egy döntéshozó asztalhoz, azzal a nem kívánt következménnyel járhatnak, hogy egy adott “szakmai" kuratórium tagjainak majd fele teljesen tájékozatlanul kénytelen a döntésekben részt venni, véleményt nyilvánítani.
A kompetencia és a minőség elveinek érvényesülését adjuk fel, ha az egyes szakterületek mindennapi tevékenységében járatlan kurátorokat kérünk fel vagy nevezünk ki csak azért, hogy un. el nem kötelezett vagy független szakértők oszthassák a pénzt. A megalapozott döntések meghozatalához szükség van a kurátorok kapcsolati hálójára és az ebből adódó ismeretekre. A mai kuratóriumi döntéshozatalban az érintettség esetén alkalmazott kötelező tartózkodás elég jól működik. A kurátorok túlnyomó többsége tisztességes, becsületes, igyekszik is megőrizni ebbéli státusát - hisz ez a “tőkéje". A kuratóriumi tagok megválasztásánál, megbízásánal kell körültekintőnek lenni. És az etikai kódexet megsértőkkel, az azzal ellenkező magatartást tanúsítókkal szemben kell szigorúan fellépni, az el nem fogadható gyakorlatot kell szigorúan szankcionálni. Ezt a kérdést a működési szabályzatoknak kell megoldaniuk.
Ezzel kapcsolatban kell elmondanunk azt is, hogy mind a túlzott fiatalítás, mind a már nyugdíjból meghívott szakértők bevonása azzal a nem kívánt következménnyel jár, hogy a szakterület fejlődésének tendenciáit, a mozgatórugókat nem ismerve születnek döntések. S a hozzá nem értők döntéshelyzetbe hozása szüli a valódi korrupciós helyzeteket: “Jobbról fizet, nekem fütyül, balról fizet, nekem fütyül..."
Egyik legnagyobb fájdalmunk a közművelődés mint önálló intézmény- és kapcsolatrendszer el nem ismerése (ha valóban megszűnik az önálló közművelődési és népművészeti szakmai kollégium), hiszen a szerteágazó - és sok esetben hungaricumként létező - amatőr művészeti tevékenységek, alkotó közösségek elveszthetik tápláló hátterüket, bázisukat, forgalmazó szervezetüket, közönségüket.
Visszatérve az Ön kiáltványára, kiemeljük a legfontosabb gondolati találkozási pontokat:
- “a tévé előtt haszontalanul eltöltött idő" - Az amatőr művészek tevékenysége éppen a konzerv kultúra ellenében fogalmazódik meg, hiszen alkotó részvételük az értékteremtésben és közvetítésben az egyetlen létező alternatíva a kultúra egyszerű fogyasztójává degradált emberek számára
- “új kulturális időszámításban élünk, megnyílt előttünk a világ" - A szegénység, a kistelepülések elzártsága (a résztvevők tudatlansága, képzetlensége) súlyos béklyókat vet e lehetőségre magára. Különösen akkor, ha az aktív művelődési közösségektől fennmaradásuk forrásait vonják el.
- “A kultúra, amiről beszélek, öröm és élvezet, zaklatottság és megnyugvás. Közösségteremtés." - A közösség pedig emberformáló erő - tesszük hozzá - ; nyitottabb, dinamikusabb s termelékenyebb emberré válnak azok, akik valamilyen amatőr művészeti közösségben nevelkednek, dolgoznak. Éppen ezért (is) fontos a megmaradásuk!
- “A kultúra, amiről beszélek, ily módon hozzájárul a szabad emberek szabad társadalmának létrejöttéhez, de maga is törődést, védelmet, lehetőséget, szabadságot igényel. A kultúra szabadsága tartósan akkor maradhat fenn, ha megerősödik társadalmi közege: a szabadság kultúrája". - Ha szabad megjegyeznünk, ez talán az Ön kiáltványának egyik számunkra legfontosabb gondolata.
- “Ma már szabad a megismerés, a tanulás, az alkotás. Legyen szabad a választás az alkotások és a közösségek között! Legyen szabad a hozzáférés a lehető legnagyobb körben mindazokhoz a szellemi javakhoz, amelyekből merítve új szellemi javakat teremthetünk, megalkothatjuk, alakíthatjuk magunkat, a környezetünket, a közösségünket! Egymás alkotásait megismerve jutunk el más vélemények, értékek, gondolkodásmódok megismeréséhez." - Ez a gondolatmenet az amatőr művészek és a művész-tanárok hitvallása.
- Nem kérünk többet, mint amit az Ön kiáltványa így fogalmaz meg: “Tisztesség, Esély és Alternatívák".
A fejlett polgári társadalom, amelyben az egyes ember jóléte megalapozott, az önszerveződésre és az önfinanszírozásra építi kulturális élete egy jelentős részét. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Magyarországon éppen az a jómódú középpolgárság hiányzik, amelynek életvitele, mindennapi szokásainak része a kultúrában való részvétel, amely képes volna saját zsebből eltartani művelődési, művészeti egyesületét. Magyarországon az önszerveződő alkotó közösségek léte még egy jó ideig a közpénzek helyes elosztásától függ.
Amatőr művészként ma többszázezer ember ténykedik aktívan Magyarországon; a holdudvart is hozzászámítva - közönség, hozzátartozók, barátok és érdeklődők, akik szintúgy formálódnak e közösségi tevékenység által - ez a szám még tovább sokszorozódik. A kórusokat, zenekarokat, vers- és mesemondókat, iskolai és felnőtt színjátszókat, táncosokat, festőket, fotográfusokat, filmeseket, bábosokat, táncosokat, az alkotó népművészeket - mind maga mögött tudhatja Tisztelt Miniszter Úr, ha sikerül megvédenie működésünk kereteit, annak minőségét, tisztaságát, átláthatóságát.
Kiáltványunkat és az önnek szóló levelet Budapesten, 2005. szeptember 1-jén az alábbi országos egyesületek, szövetségek vezetői fogalmazták meg:
Miniszter Úr, levelünket, annak kézbesítése után nyilvánosságra hozzuk.

Magyar Színjátékos Szövetség
Szabad Színjátszásért Egyesület
Magyar Drámapedagógiai Társaság
Országos Diákszínjátszó Egyesület
Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület
Magyar Bábjátékos Egyesület
Magyar Versmondók Egyesülete
Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége - KÓTA
Képző- és Iparművészeti Alkotócsoportok Nemzetközi Szövetsége Egyesület
Táncház Egyesület
Muharay Elemér Népművészeti Szövetség
Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége
Civitalis Egyesület
MARÉG - Magyarországi Régiókért Egyesület
ROM-SOM Cigány Hagyományőrző és Kulturális Egyesület
Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület
Martin György Néptáncszövetség