Évadnyitó hangverseny a Budapesti Filharmónikusokkal

Az évad elsõ hangversenyét adta a Filharmóniai Társaság szeptember 26.-án az Operaházban. A mûsor igen imponáló volt, ezért gondoltam, hogy ellátogatok az Andrássy úti épületben. Ezt a hétfõi hangversenyt 27.-én újra láthatta és hallhatta a közönség. Az est érdekessége, hogy egy meghívott vendég is fellépett a zenekarral.

Műsor :

ROSSINI : Semiramis - nyitány
SCHUMANN : a-moll zongoraverseny op.54.
GRIEG : a-moll zongoraverseny op.16.
CSAJKOVSZKIJ : Rómeó és Júlia - nyitányfantázia

Budapesti Filharmóniai Társaság
Karmester : Rico Saccani

Zongorán közreműködött : Vanessa Wagner m.v.

2005.szeptember 26.

A Dohnányi bérlet első előadása volt, számítani lehetett a teltházra az Operaház falai között. Mivel Filharmóniai hangverseny volt számításaim beigazolódni látszottak, mikor helyet foglaltam. Tömeg, tömeg és tömeg. Sokan az utolsó pillanatokban érkeztek nagy robajjal. (Nem csalódtam a magyar közönségben.) A zenekar a Magyar Himnusszal kezdte meg hangversenyét, melyet Bartók Béla tiszteletére szólaltattak meg. Az amúgy csordultig telt ház még az érkezőknél is nagyobb robajjal kelt fel székeikből. Még a turisták is akik dúdolták himnuszunkat. Furcsa, jóleső érzés volt. Rico Saccani karmester szinte légiesen és semmi mozdulattal dirigálta himnuszunkat. (Talán nem is lett volna szükség karmesterre.)

Majd kezdetét vette az "igazi" műsor.
Én kifejezetten a Rossini nyitány és Schumann zongoraversenye miatt mentem el. Csalódást nem okozott. No, de haladjunk szép sorban.

Gioacchino Rossini

Szerintem Rossini pont az a zeneszerző, aki nem szorul különösebb bemutatásra. Hisz ki ne ismerné mondjuk a Sevillai borbélyt, vagy a Hamupipőkét. A Semiramis c. operája viszont már nem ennyire ismert. Maga a nyitány viszont remekül megismerteti a hallgatóval azt, hogy mégis zeneileg milyen lehet az opera. Összefoglalja az operát! Lassú, gyors, lassú! Ezt érzékeli az ember. A Semiramis egy igen temperamentumos fantasztikus opera. A nyitány is ezt bizonyítja. Rossini a XIX.sz. legnagyobb olasz operakomponistája ezen kár is vitatkozni. 1815 - 1822 között 19 dalművet írt. Érdekesség képen megemlíteném, hogy az opera szövege Voltaire műve alapján nyugszik. Állítólag akkora sikert aratott anno, hogy a zeneszerzőt szinte szó szerint a tenyerükön hordozták. (Ami nehéz lett volna, mert nem volt épp egy vékony ember.) A zenekar csodálatosan hívta elő a zenét, amit Rossini megírt. Vibrált a levegő és igazi olasz hangulat uralkodott. A Semiramis nyitányában egyszerűen nem lehet nem odafigyelni a hegedűkre és arra csodálatos oboaszólóra. Azok a friss, csengő hangok. Egészen fantasztikus hangulatot biztosítanak már rögtön a zenemű elején. Igazán érdemes lenne színpadi előadásban is megvalósítani ezt az operát. Ha valaki ismeri Rossini zenéjét, messziről rávágja akár látatlanba is, hogy ez az ő műve. Egyediség felsőfokon. Semmivel nem összekeverhető.

Robert Schumann

Schumann! Ő az a zeneszerző akivel sokáig hadilábon álltam és megvallom néha állok most is. Egyszer egy kedves barátom ajánlott tőle szimfóniákat és zongoraversenyeket. Ezeket alaposabban meghallgatván igazán közel került hozzám. Viszont még így sem elég közel. Schumann zenei világa igazán érdekes. Hol tépelődő és lélekfacsaró, hol pedig árad belőle a játékosság és a jókedv. Eredetileg zongoraművész szeretett volna lenni, de fiatal korában jobb kezének középső újja megbénult. Az a-moll zongoraverseny 1839-ben fogant meg a szerzőben, melyet későbbi feleségének írt, aki zongoraművész volt. Maga a mű pedig 1848-ban Drezdában szólalt meg először. Itt bele is vágnék a közepébe. Az a-moll versenymű számomra igen komor, sötét és futurisztikus hangulatot áraszt. Nem virtuóz, melyben egy zongorista csillogtathatja tudását. Lassan, de biztosan hömpölygő zene ez. Maga a versenymű három tételből áll és kifejezetten nehéz. Itt most gondolok a hallgatóságra is és az előadóra is. Amikor a ehhez a műsorhoz ért az előadás több emberen látni lehetett, hogy nem tud mit kezdeni a zenével. Ide oda csapkodta őket. Hol nagy mélabú az arcokon, hol egy kis vidámság. Utóbbit a zárótételnél lehetett megcsodálni. (Allegro vivace.) Biztos, hogy egy ekkora térbe kell ezt a zeneművet helyezni?

Edvard Grieg

A szünet után Grieg szintén a-moll zongoraversenye hangzott el. A zeneszerző skót származású norvég muzsikus. Lipcsében és Koppenhágában tanult. Liszt és Schumann művészete nagyban befolyásolta. Mégis Grieg zongoraversenye merőben más mint mondjuk Schumanné. Néha olyan érzésem volt, hogy valami szimfóniát hallgatok, zongorával megspékelve. Művészetébe beleépítette a norvég kultúra hagyományait és népdalait. Versenyműve pedig igazán egyedi. Sokkal virtuózabb, színesebb és gazdagabb, mit ahogy azt gondoltam volna. CD-ről egészen másként hatott, mint így élőben. Itt máris megemlíteném a zongoraszólistát, Vanessa Wagner-t. Schumann után szerintem egy igazi felüdülést nyújthatott neki norvég társának versenyműve. Sőt! Szerintem el is fáradt a végére. Ez a zongoradarab is három tételből áll. Viszont két sokkal vadabb tételből. A zenekar feladata is  nagyobb volt. Főleg a rézfúvósoké. Nagyszerű, fényes hangzást biztosítottak.

Vanessa Wagner zongoraművész

Pjotr Iljics Csajkovszkij

A hangverseny záró zeneműve Csajkovszkij : Rómeo és Júlia - nyitányfantáziája volt. Egy igen összetett zenekari mű, amit a zenekar egészen fantasztikusan szólaltatott meg. A zárókép a pergő dobokkal igen hatásos volt, szinte már félelmetes. 1869-ben keletkezett maga a mű. A zeneszerző azonban kétszer átdolgozta szerzeményét. A fantázia szó igen találó. Valóban fantáziaországba kalauzolja el a hallgatót. Szinte látható maga történet és visszarepít Shakespeare világába. Csajkovszkij zenéjén egyszerűen még idő "vasfoga" sem fog. Maga ez a fantázia nem követi a Shakespeare drámáját, hanem csak a lényegesebb fontosabb mozzanatok emeli ki és tárja a hallgató elé, igen erősen kifejezve.  Vívódás, szerelem, cselszövés. Mind csodálatosan ábrázolva.

A Filharmóniai Társaság következő hangversenye 2005. október 17.-én 19:30-kor lesz szint én az Operaházban.

Megyeri Zoltán