Carmen bemutató Chicagóban

Szeptember 24-én szombaton este gálaelõadással indult a Lyric Opera of Chicago 51. évada. A nyolc operából álló szezont Georges Bizet remekmûve a Carmen nyitotta meg, melyet õsszel nyolc, tavasszal - márciusban - pedig öt alkalommal játszanak, a sokak által Amerika La Scalajának nevezett chicagói Operában. Az idei szezonban két kiváló magyar énekesnõ is színpadra lép a Carmen elõadásaiban. Az õszi sorozatban Rost Andrea világhíres szoprán Micaela szerepét énekli, majd márciusban Vizin Viktória fiatal mezzoszoprán, a címszerepben mutatkozik be a Lyric zeneszeretõ közönségének.

Rost Andrea Micaela szerepében.

Carmen - Denyce Graves.

A Carmen bemutatója után, amint az angol nyelvű napilapokban olvasható kritikákból már kiderült, egészen különleges előadásra számíthatnak azok, akik leszurkolták a Lyric borsos ($30.00 - 175.00) helyárait. A premiert széleskörű hírverés előzte meg, hiszen a címszerepet öt év után újra Denyce Graves, egyesek szerint "korunk legkiválóbb Carmenja" alakítja. A reklám hatására, hamarosan rákerült a "Sold out" - "Minden jegy elkelt" táblácska a Lyric www.lyricopera.org honlapján található pénztárra. Jegyek azonban még kaphatók a márciusi öt előadásra, amelyeken a nagy jövő előtt álló Vizin Viktória alakítja a végzetes sorsú spanyol cigánylányt. Vizin Viktória alakítását láthattam az opera első jelmezes próbáján. Rost Andreával együtt, két magyar művésznő énekelt először a Lyric Opera patinás színpadán. A próbáról, másnap rövid jegyzetet készítettem:
 "Szeptember 19-én, hétfő délután egészen különleges élményben volt részem a Carmen első színpadi próbáján, amely már jelmezben ugyan, de még zenekar nélkül, zongorakísérettel folyt. Vizin Viktória énekelte a címszerepet, míg Don José eredeti szerelmét, a kedves parasztlányt, Micaelát pedig Rost Andrea alakította. Két kiváló magyar díva, a Lyric színpadán különleges csemege volt az ínyenc ítész számára. Amikor az első felvonásban, nagyszerű jelmezeikben színre léptek, a magyar dívák nemcsak hangjukkal, de szépségükkel is beragyogták a színpadot. Rost Andit 1996 óta többször láttam és hallottam a Lyricben, először Zerlinát, majd Violettát, Gildát és Giuliettát énekelt, s minden esetben nagy sikert aratott. Már most megjósolom, hogy Micaela szerepét is hatalmas ováció fogja kísérni a premieren és az utána következő előadásokon. Rost Andrea egyszerűségében is gyönyörű kékszínű jelmezben és remekül sikerült parókában, igazi kis szende parasztlány, aki csodálatos hanggal megáldva énekli rövid, de rendkívül fontos szerepét. A harmadik felvonásban, a csempésztanyán előadott áriája nagy élmény volt. A nézőtéren jelen lévő statiszták, a rendezői és igazgatói stáb tagjai, valamint feleségem és én, nem tudtuk visszafogni magunkat, önkéntelenül és önfeledten tapsolni kezdtünk, az ária végén. Ez alkalommal, azonban Vizin Viktória volt számomra a fontosabb, akiről megállapíthatom, hogy fantasztikusan jó Carmen. A fiatal, tehetséges művésznő hangja egyaránt jól szól mélységben és magasságban, és könnyedén beénekelte a több mint 3600 nézőt befogadó hodály termet. Emellett ragyogó táncos, a kasztanyettával előadott szuggesztív érzéki táncát tanítani lehetne a jövő Carmenjai számára. Mindazáltal csinos és szexi nő, aki csodás jelmezeiben, lenyűgözte Don Josét, Zunigát, Escamillót, valamint a nézőtéren lévő férfiakat, közöttük engem is. Alig várom a márciust, amikor élesben, zenekarral együtt láthatom Vizin Carmen bemutatóját."

 A premiert követő második előadást láttuk feleségemmel, aki jóval kritikusabb szemmel bírálja  kettőnk színházi élményeit, mint jómagam. Amellett mindig jó, amikor mellettem ül, mert éles könyökével már sokszor hozott vissza a csodás álomvilágból az unalmas valóságba. Ez alkalommal, bár hosszú volt az előadás, 7:30-tól, 11:05-ig tartott, nem volt szükség a hitvesi noszogatásra. A remek rendezés, nagyszerű díszletek, csodás jelmezek és bravúros énekesek valamint a kitűnő zenekar felejthetetlen színházi élményben részesítettek. A Lyricben 2000. tavaszán láttam ugyanezt a produkciót és rendezést, Carmen szerepét is Denyce Graves énekelte. Öt év elteltével az afroamerikai díva alakítása színesebb lett, hangja viszont 2000-ben szebben, fiatalosabban csengett. A napilapok kritikusai ezúttal is felsőfokú jelzőkkel dicsérték a megfékezhetetlen cigánylányt alakító Denyce Gravest, aki hihetetlenül energikus táncával megigézte a közönséget. Az első felvonásbeli Habanera néven elhíresült ária, megszédített minden férfit a színpadon és a nézőtéren egyaránt, de leginkább a fiatal tizedest.

Don José szerepét az amerikai tenor Neil Shicoff alakította, aki a premieren gégegyulladás miatt nem tudott résztvenni. A kitűnő lírai tenort két évvel ezelőtt hallottuk utoljára, Verdi Az álarcosbál című operájában. Akkor is feltűnt darabos színpadi mozgása, ami a mozgó fabábúhoz hasonlítható. A hangja ellenben kiváló, ezért alacsony termete ellenére is állandó visszajáró vendége a világ híres operatársulatainak. Don Josét énekelt már a Metropolitanban, Bécsben, Münchenben, Párizsban, Berlinben, Zürichben és Madridba, sőt az opera eredeti színterén Sevillában is. Érdekes, hogy John von Rhein a  Chicago Tribune napilap kritikusa alaposan lehúzta, a betegségéből alig felépült tenort. Magam nem értek egyet a kritikával, Shicoff tizedese az egyik legszebb tónusban énekelt Don José volt, akit az életem során valaha is hallottam. Még akkor is, ha a magasságok eléréséhez kifejezetten sok hangerőt használt. Magyarországon operaberkekben ezt úgy mondanák, hogy ordított, pedig legtöbb szegény tenor ordítani kényszerül, hogy elérje a komisz kompózerek által előírt magasságokat.

A Carmen kiváló mellékszereplői közül is kiemelkedett Rost Andrea, akinek harmadik felvonásbeli áriáját, kiérdemelt hatalmas, prolongált ováció követte. Megállt a levegő a teremben, amíg a csodás szoprán énekelt. Lenyűgöző előadásmód, nagyszerű technika, bűbájos alkat. A Lyric kedvence: Rost Andrea a magyar szuperdíva. A bátor torreádor Escamillo szerepét az olasz basszbariton Ildebrando D’Arcangelo énekelte a tőle megszokott remek előadásban. Kár, hogy a híres Torreádordal kezdete jószerivel elszállt a földszinten ülő nézők felett. Ugyanis egy magasra épített lépcső pihenőjén kezdte dalát énekelni, a második strófánál mire leért a színpadra, már a földszinten is lehetett hallani szép lírai baritonját. Dicsérendő a Lyric nagyszerű zenekara, akik Sir Andrew Davis zeneigazgató-karnagy keze alatt a szokásos kiváló teljesítményt nyújtották. Sir Davis a Guiraud-féle zenekíséretes recitativós változatot használta, az eredeti párbeszédes előadásmód helyett. A rendező, John Copley és munkatársai érdeme, hogy az előadás esztétikai értékeiben is felért a magasra állított zenei mércéhez. A díszletek reálisan mutatták az opera négy színhelyét, az első felvonásban a kaszárnya és a dohánygyár előtti napsütötte teret, majd a másodikban Lillas Pastia kocsmáját, a harmadikban a zord csempésztanyát, végül a bikaviadal-aréna előtti teret. A díszlettervező Robin Don és a jelmeztervező Robert Perdziola színpompás produkciót kreáltak.

 Az előadásban voltak azonban bírálatot érdemlő momentumok. Az operát befejező bizarr kivégzési jelenet, mintegy betetőzte az első felvonás elején értelmetlenül felvonult kivégzőosztagot. Az első felvonásban, Carmen megjelenésekor jóformán mindenki dohányzott a színpadon, szinte vágni lehetett a füstöt. Rost Andrea később panaszkodott, hogy kis híján megfulladt a nagy füstben, a szép lírai duett közben. A negyedik felvonásban az arénába bevonuló bikaviadorok közül kitűnt a lándzsával masírozó vagy inkább totyogó négy nyugdíjas pikadór. Érthetetlen, hogy miként került a pikadór jelmezbe bujtatott négy trotli, az egyébként daliás, stramm fiatal bikaviadorok közé. Talán így akarták bizonyítani, hogy a társulat egyenlő munkalehetőségeket biztosító munkaadó.

 Öt évvel ezelőtt a budapesti Magyar Állami Operaházban láttam a Carmen felújított változatát, Szinetár Miklós gyengére sikeredett rendezésben. A chicagói Lyric után a pesti Operába menni könnyelmű cselekedet. A nagy múltú dalintézet az utóbbi években nem tartozik a nemzetközileg magasan jegyzett társulatok közé. Vannak ugyan kiválóan képzett énekesei, zenészei és rendezői, de ez nem elég ahhoz, hogy a társulat művészi színvonala a háború előtti, illetve közvetlen utáni időkben elért minőséghez felérjen. A 2000. májusán látott Carmen nagyon gyenge előadás volt. A címszerepben Ulbrich Adrea szép hangja nem volt elég az emóció és erotikamentes előadásmódhoz. Piros jelmezben, csípőre tett kézzel, billegve énekelt Carmen gyenge utánzata a világ színpadain követelt alakításoknak. Sajnos a Magyar Állami Operaházban még ma is működik az un. közlekedési- rendőr stílus, amikor a dalnok szétvetett lábakkal, karjaival hadonászva énekli az áriát. A Magyar Állami Operaházban idén nyáron A trubadúr és a Traviata előadásait láttam, valamint részvettünk Rost Andrea esküvőjét, ez utóbbi volt az emlékezetes élmény.

Szöveg és fotó: Harmath István (Chicago)