3 díj a Ledarálnakeltűntemnek Szarajevóban

A Katona József Színház 2005. október 17-20. között a rangos szarajevói MESS Festiválon vendégszerepelt, a Kamra nagy sikerû elõadásával, a Ledarálnakeltûntemmel. A produkció elnyerte a Legjobb elõadás és a Legjobb rendezés díját, valamint a Kritikusok különdíját.

Ledarálnakeltűntem
International Mess Festival (Szarajevó), 2005. október

Boszniai sajtóvisszhang


"A nevetés fesztiválja, amely létrejött ezen az előadáson, a színház kommunikatív természetét ünnepelte, de nem csak a nevetés szintjén, hanem egy jól végiggondolt, szervezett, parodikusan kétértelmű világén, amely abban a pillanatban kezdett el működni amikor elhatározta, hogy nézhető legyen. Kvalitásos érzelmek, és gondolatok elemeit működtette mindenféle színházi formában. (...)

A rendező és a díszlettervező Bagossy Levente felülírta a színházi díszlet eddig elfogadott funkcióját azzal, hogy mindegyik néző más látószögből nézhetett a színpadra. Tehát ezzel a koncepcióval a díszlet funkciója egy külön világ az előadásban. A rendezői gondolatok kifejezésre kerültek a gazdag részletekben, a pontos koreográfiai beállítások és a tánc kombinálásával, a rengeteg színészi feladattal, amely nagyon rövid időbe van sűrítve, óriási figyelmet és koncentrációt igényelve a színészektől. Ez a tempó a színpadon valószínűleg megnehezítené a közönség és a színészek közötti kommunikációt, ha az előadók nem lennének ennyire felkészítve fizikailag, precízek a színészi munka végrehajtásában, könnyedek a játék hitelességében miközben a tér a szituációk és a partnerek hihetetlen gyorsasággal változnak. A színészek egyenként de együtt is létrehozták azt, hogy ez a filigrán rendezői szövés megvalósulhasson egy játékban és egy precíz színészi alakításban."

M. L. (Nezavisne Novine Banja Luka, 2005. 10. 21)

- - -

"A fantasztikus magyar előadás híre nagyon gyorsan elterjedt a fesztivál berkeiben. A magyarok, akik a múlt évben "Ivanov" c. előadással elvitték a legjobb előadásért járó "Arany babérkoszorút", ebben az évben is megnyerték maguknak a fesztivál közönségét, az ötletes fiatal rendező Bodó Viktornak köszönhetően, aki a történetet Kafka A per c. művéből merítette, és egy három órahosszas előadássá kerekítette melynek eredménye az eddigi leghosszabb nézőtéri taps. (...)

A magyarországi színház előadása dinamikus és húzza magával a közönséget. A tökéletes teatralitást mutatja meg még akkor is, ha ezt a legnehezebb átvinni a színpadi nyelvre és végül paródiává alkotni.

A magyarok megmutatták nekünk, hogy az egyetlen megoldás a nevetésben van. Kafka új életet kapott. Sokak szerint ezzel az előadással kezdődött meg a negyvenhatodik MESS fesztivál."

Mr. Sekulic (Oslobodjenje, 2005. 10. 27)

- - -

"Végre elkezdődött a MESS", kiáltotta tegnap a szarajevói közönség, hatalmas tapssal üdvözölve a fiatal tehetséges magyar rendezőt Bodó Viktort, Vinnai András írót, és Keresztes Tamás színművészt, "a fő bűnöst" az előadásért. A LEDARÁLNAKELTÜNTEM című előadást Magyarország leghíresebb színházának "Katona József Színház" társulata a MESS fő programjának a keretén belül játszotta szerdán este a Zenicai Bosnyák Népszínház színpadán. (...)

A Ledaráltakeltüntem című előadás határtalan, parttalan az eredetiségével, erőszakosságával, provokativításával, paradoxiáival, végsőkig elmenő humorával és sokszínűségével, kabaré és cirkuszi elemeivel, groteszkségével, filmszerűségével, táncaival, hullámaival egyszerűen majdnem három órán át ostromolja a közönséget. Bodó Viktor és Vinnai András egy teljesen másmilyen Kafkát mutatnak be nekünk, a komikus Kafkát, de az ő pere ami az előadás lényegét alkotja, megközelíti a mi előadásunkat Servantes Don Quijote-jét. (...)

Ilyen élő előadást - értettek egyet azok, akik látták- csakis a budapesti Katona József Színház színészei tudnak előadni. Ez a színház, amelyik egyike azon ritka európai színházaknak, ahol a színészek arra vannak kiképezve, hogy mindent el tudjanak játszani, amit csak kérnek tőlük."

I.P. (San, 2005. 10. 21)

- - -

"A budapesti Katona József Színház, a Ledarálnakeltüntem című előadása, melyet a Bosnyák Népszínházban Zenicán mutatott be, az utolsó pillanatban visszaadta a MESS rangjába vetett bizalom komolyságát és hitét. (...) Ennek a színháznak a műhelyéből érkezett egy nem mindennapi, látványos Kafka bemutató, amely teljesen átértékeli a mi látásmódunkat a múltszázad egyik legnagyobb alakjáról. A per szüzséje át van vágva dadaista poézissel, cirkuszi gegekkel, musical részletekkel, hollywoodi filmekből elővett szövegekkel és tévéreklámokkal. A rendező tehát nem egy újabb unalmas magyarázatot nyújt a sötétségre, az abszurdra, a fantazmagóriákra és az elidegenülésre, hanem a már a maníros informatikus korszak szed össze mindent egyesével Kafka szoftveréből, hogy a mi Kafkai kliséinket és frázisainkat parodizálja vele.

Ez az előadás, akár ha csak egy rövid időre is de eltávolít bennünket a történettől "a színháztól," azért, hogy a végén visszahozzon a színházba."

Segor Hadzagic (Oslobodjenje, 2005. 10. 22)

 

Fotó: Varga Imre

süti beállítások módosítása