Magyarország legújabb és egyben egyik legrégebbi színháza nyitja meg kapuit december derekán: az 1874-ben felavatott székesfehérvári Vörösmarty Színházat a 2004 nyarán megkezdett, közel másfél éven át tartó felújítás végeztével egy héten át zajló rendezvénysorozat keretében adják át a fehérváriaknak.
A 2005. december 12. és 19. közötti időszakot, a színházmegnyitó hetét a város vezetése és a színház társulata karácsonyi ajándékként nyújtja a város lakóinak. Az első két napon a színház épületével ismerkedhet meg a közönség, majd a következő estéken öt különböző műfaj veszi birtokba a teátrumot. A bemutatókra csak korlátozott számban vásárolhatóak jegyek: a színház azt szeretné, hogy a nyitóhét előadásaira elsősorban azok a nézők jussanak be, akik igazán kedvelik a színházat, akik a legtöbbet tudják a fehérvári teátrumról és színjátszásról A Fejér Megyei Hírlappal közösen szervezett színházi vetélkedő során a legjobb 800 játékost választják ki, akik négy csapatba sorsolva az ARÉV Sportcsarnokban rendezett döntőn mérkőznek meg egymással Vágó István kvízmester irányítása mellett. A győztes kétszáz játékos két-két jegyet nyer a nyitóhét bemutatóinak egyikére.
December 12-én és 13-án délután kettőtől hatig a közönség a színház művészeinek kalauzolásával ismerkedhet meg az új színházépülettel, a színész-kávézóval és a színháztörténeti kiállítással, amely a Vörösmarty Színház történetét és a rekonstrukciót mutatja be. 12-én este hattól a "Színházbarátok Bora" megválasztására várja a közönséget az ARTéria Vörösmarty Színházbarátok Közhasznú Egyesülete a színház elé és mellé, ahol az érdeklődők egy háromórás program keretében ugyanazokat a borokat kóstolhatják meg, amelyeket a színház épületében a zsűri véleményez. A szakemberek 9 fehér és 9 vörösbort kóstolnak végig, ezek közül választják ki azt az egyet, amely egy éven át a színház kávéházában a "Színházbarátok Bora" megtisztelő címet viselheti.
December 12-én és 13-án este nyolctól a színház kávéházában a teátrum művészei játsszák a pincérek szerepét, ők szolgálnak fel.
December 14-én este hétkor aztán felgördül a függöny: Mascagni Parasztbecsület című művét Réczei Tamás rendező állítja színpadra Szolnoki Fatime és Wendler Attila főszereplésével, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és fehérvári kórusok közreműködésével, Drahos Béla vezényletével. A nyári Musica Regia fesztiválon nagy sikerrel bemutatott egyfelvonásos operát most színházi körülményekre, az új színpadtechnikára átdolgozva láthatja a közönség, az est második felében pedig Miklósa Erika és Bogáti István tenor ad koncertet.
December 15-én Leonard Bernstein A csodák városa című musicale látható: a zenés játékot európai ősbemutatóként ugyancsak a Musica Regia keretében vitte színre a Vörösmarty Színház. A darabot Szurdi Miklós rendezte, a főbb szerepekben Csizmadia Ildikó, Xantus Barbara, Szomor György, Závodszky Noémi és Gerner Csaba látható.
December 16-án az ősbemutatók sorát folytatva April de Angelis Garrick, a színész - avagy ízlés dolga című színházi komédiáját ugyancsak Szurdi Miklós állítja színpadra Hirtling István, Szabó Győző, Zakariás Éva és Matus György főszereplésével. A premierre a darab szerzőjét, April de Angelist angol írónőt és Jason Watkins színművészt, Garrick londoni megformálóját is meghívta a teátrum.
December 17-én és 18-án egy klasszikus magyar dráma, Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című színjátéka zárja a bemutatók sorát. Vladiszlav Troitskiy ukrán rendező megközelítésében minden bizonnyal újszerű produkció születik színházunk névadójának legismertebb színművéből, amelynek főszerepeiben Száraz Dénes, Szűcs Kata, Juhász Illés és Závodszky Noémi látható, az Éj szerepére pedig Drahota Andreát sikerült megnyerni.
December 19-én, hétfőn este nagyszabású gálaműsor keretében, a színház repertoárjából válogatott pár perces részleteken át mutatja be a teátrum, hogy mindenre képes: a díszlet és a jelmez varázslatos gyorsasággal változik a színpadon, eddig sohasem végrehajtható kulisszák előtti és mögötti érdekességeket megmutatva.
"Színház az egész város"
Hazánkban 4-5 év is eltelik két színházfelújítás között, ezért egy ilyen esemény az ország kulturális élete számára különleges alkalom, soha vissza nem térő pillanat. Az a város, amelynek felújított színházát átadják, joggal számíthat rá, hogy ezen esemény kapcsán az egész ország figyelmét magára vonja. A Vörösmarty Színház szeretné, ha egy héten át, december 12-19. között Fehérvárra figyelne az ország. A színház vezetése fontosnak tartja, hogy a város közönsége együtt ünnepeljen a meghívott vendégekkel, a hazai és külföldi hírességekkel, hiszen a színház elsősorban a fehérváriaknak épült.
A színháznyitó hét első két napján az érdeklődő közönség a színház művészeinek kalauzolásával ismerkedhet meg a megújult színházépülettel, a színész-kávézóval, a színháztörténeti kiállítással. A rákövetkező estéken pedig öt különböző színházi műfaj veszi birtokba a színpadot. Látható lesz a nyáron nagy sikerrel bemutatott A csodák városa című musical és a Parasztbecsület című opera, áriaesten lép fel Miklósa Erika, majd hazai ősbemutatóként Szurdi Miklós állítja színre April de Angelis Garrick, a színész - avagy ízlés dolga című színházi komédiáját. A negyedik és ötödik estén Vladiszlav Troitskiy rendezésében Vörösmarty Csongor és Tünde című színművének előadása nyitja meg a színház kapuját. Az eseménysorozatot záró hétfői esten egy nagyszabású gálaműsor keretében a repertoáron lévő darabok részletein át ismerkedhet meg a publikum a XXI. századi színháztechnikával, az új fény- és hangtechnika adta lehetőségekkel.
A meghívott vendégek - köztük Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, April de Angelis angol drámaírónő és Jason Watkins színművész, aki Londonban Garricket alakítja -, a közönség számára szervezett egyéb programok várhatóan sok nézőt vonzanak, míg a férőhelyek száma kevés... Ezért a fehérvári teátrum egy hónapon át zajló vetélkedősorozatot hirdetett meg a Fejér Megyei Hírlappal közösen: a játék szerencsés nyertesei biztosítják helyüket a nyitóhét bemutatóin.
a Vörösmarty Színházról
A székesfehérvári teátrum alapkövét 1872. augusztus 20-án rakták le, tervezői a kor ismert színházépítői, Koch és Skalniczky voltak. Az ország első kőszínházainak egyike 1874. augusztus 22-én nyitotta meg kapuit, az avatási ünnepségen a Kisfaludy Társaságot Jókai Mór és Gyulai Pál, a Tudományos Akadémiát pedig Arany László és Pulszky Ferenc képviselte. Jókai alkalmi köszöntőjét Laborfalvy Róza mondta el; az avató díszelőadáson Katona József Bánk bánját mutatták be. A fehérvári teátrum színpadán a legkiválóbb magyar színművészek léptek fel: Varsányi Irén, Hegedűs Gyula, Rózsahegyi Kálmán, Ladomerszky Margit, Bajor Gizi. Korunk színésznemzedékének tagjai közül is sokan kezdték pályafutásukat a fehérvári színházban.
De Székesfehérvár közönsége már 1874 előtt sem maradt ki a színházi életből: a kőszínház megépítése előtt a város fogadóiban léptek fel a kor legendás színművészei. A városban megforduló színtársulatok a XVIII. század végén és a XIX. század elején a német többségű belváros és a városban állomásozó osztrák tisztikar igényeinek megfelelően németek voltak; a első magyar színtársulatok 1813-tól jelentek meg a városban. A "Székesfehérvári Nemzeti Játék Színi Társulat" otthona a Kossuth utcai Győry-ház lett. A ház egyik felében a Pelikán fogadó, a másikban a "theatrum szálája" helyezkedett el, ahol egyébként már 1790-től kezdve tartottak színi előadásokat.
Ürményi József, Fejér vármegye alispánja elismerőleg írt erről a színházról: "A színházat igen színesnek találtam, jól van világítva, erős fénylámpával a közepén, mint a pesti vagy a budai színház, a zenekar 16 tagból áll, a ruhatár pedig nagyszerűbb, mint Pesten." A színház jelentősége kezdettől fogva túlnőtt a kis vidéki város méretein, s működése a magyar színészet történetének fontos fejezete. Kiemelkedő szerepe nem csak abban nyilvánult meg, hogy a budai színészet válsága idején helyet adott a magyar Tháliának, foglalkoztatta Kántornét, Dérynét, Szentpétery Zsigmondot, Lendvainét, a Borostyán művésznéven játszó Petőfit, útnak indította Laborfalvy Rózát és számos más nagy színészünket, hanem abban is, hogy a Győry-ház színpadán mutatták be az új magyar drámairodalom első jelentős alkotásait - különösen Kisfaludy Károly műveit játszották igen nagy sikerrel.
A második világháború során, 1944-ben a nagy múltú színház elpusztult, teljesen kiégett. Széles körű társadalmi összefogás keretében a város lakossága újjáépítette a színházat, amely 1962. november 7-én nyitotta meg ismét a kapuit: ekkor a budapesti Nemzeti Színház mutatta be Vörösmarty Csongor és Tündéjét.
Az azóta eltelt több mint negyven év során nem történt felújítás az épületben. Így a színpadtechnika, az elektromos hálózat elavult, az épület állaga leromlott, így elkerülhetetlenné vált a felújítása. Több sikertelen pályázat után 2003-ban végre siker koronázta a város erőfeszítéseit, és sikerült központi támogatást nyerni a rekonstrukcióhoz. A 2004 nyarán megkezdett négymilliárdos beruházás végeztével 2005 decemberében nyílik meg ismét a Vörösmarty Színház, amelyben a korábbi befogadószínházi múlt után éppen tíz éve működik önálló társulat.
Színháznyitás hétfőtől hétfőig
A vártnál nagyobb érdeklődés miatt egy nappal hosszabb lesz a Vörösmarty Színház ünnepi nyitóhete: december 12. és 19. között nagyszabású rendezvénysorozat keretében nyílik meg a közel négymilliárdos beruházással felújított fehérvári teátrum.
Mivel a legnagyobb várakozás a színház névadójának Csongor és Tünde című színművét előzi meg, a teátrum ebből az előadásból kettőt is tart a nyitóhéten: 17-én és 18-án is láthatja a közönség Vörösmarty legismertebb drámáját, amelyet Vladiszlav Troitskiy ukrán rendező emlékezetesnek ígérkező produkcióként állít színpadra Száraz Dénes, Szűcs Kata, Závodszky Noémi és Drahota Andrea főszereplésével. Az előadásokra a színház meghívta mindazokat a színművészeket, akik valaha Csongort és Tündét alakították. A vasárnapi előadás díszvendége (és egyben a nyitóhét fővédnöke) Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lesz.
Az 1874-ben felavatott teátrum a második világháború után sokáig romokban hevert, míg a város széles körű társadalmi összefogással építette újjá 1962-ben. Akkor is a Csongor és Tünde díszelőadásával adták át a színházat a városnak - és akkor még senki sem sejtette, hogy a következő teljes felújításra több mint negyven évet kell várni... Az életveszélyesen leromlott állagú épület rekonstrukciójára 2003-ban sikerült központi forrást nyerni, ennek köszönhetően az elmúlt másfél évben egy vadonatúj színháza épült Székesfehérvárnak - és az országnak.
Az ünnepi nyitóhét első két napján az érdeklődő közönség a színház művészeinek kalauzolásával ismerkedhet meg a megújult színházépülettel, a színész-kávézóval, az előcsarnokban berendezett színháztörténeti kiállítással. A rákövetkező estéken pedig öt különböző színházi műfaj veszi birtokba a színpadot. Látható lesz a nyáron nagy sikerrel bemutatott A csodák városa című musical és a Parasztbecsület című opera, áriaesten lép fel Miklósa Erika és Bogáti István, majd hazai ősbemutatóként Szurdi Miklós állítja színre April de Angelis Garrick, a színész - avagy ízlés dolga című színházi komédiáját. A negyedik és ötödik estén a már említett Csongor és Tündére várják a közönséget, az eseménysorozatot záró hétfői esten pedig egy nagyszabású gálaműsor keretében a repertoáron lévő darabok részletein át ismerkedhet meg a publikum a XXI. századi színháztechnikával, az új fény- és hangtechnika adta lehetőségekkel.