Újraválasztották a tatabányai színház igazgatóját

További öt évig Harsányi Sulyom László tölti be a tatabányai Jászai Mari Színház, Népház igazgatói posztját a városi közgyûlés csütörtöki döntése alapján. 

(MTI) - "A kilenc pályázó között vannak országosan ismert színészek is, azonban a kulturális bizottság 25 civil csoport és a szakmai szervezetek véleményével egybehangzóan azt javasolja, hogy a közgyűlés a következő öt évre is bízza meg a jelenlegi igazgatót" - mondta a szavazás előtt a bizottság vezetője.

Vasas Mihály hozzátette, Harsányi Sulyom Lászlónak jelentős része van a kétmilliárdos rekonstrukciós pályázat elkészítésében és most olyan színházigazgatóra van szükség, aki a felújítás alatt helyismeretével és kapcsolataival épület nélkül is életben tudja tartani a színházat Tatabányán.

"Ma nyújtjuk be a kormánynak a rekonstrukció engedélyes terveit, már csak egy parlamenti igen hiányzik ahhoz, hogy megújulhasson a színház" - mondta az MTI-nek az újraválasztott direktor.

Az épület felújítását 2006 őszén kezdik, a nyitást 2008 őszére tervezik. Az építkezés idejére hét művészeti csoport próbalehetőségét kellett a színházon kívül biztosítani. A színházi előadásoknak pedig a város legnagyobb művelődési háza ad otthont.

Harsányi Sulyom László a színház legnagyobb eredményének az eladott bérletek számának megháromszorozódását nevezte, valamint Bartha Lajos Szerelem című darabját említette, melyet meghívtak a pécsi országos színházi találkozóra és a Magyar Kultúra Napján a Duna Televízióban lesz látható.

Harsányi Sulyom László 1958-ban született, színházrendező szakon szerzett diplomát. Dolgozott a szolnoki és a kecskeméti színházban, valamint a Vígszínházban. Tatabányai színházigazgatói kinevezése előtt 2000-ig a Honvéd Együttes színházi tagozatát vezette.
 

forrás: Kultura.hu, MTI
 

süti beállítások módosítása