Álomszerepek

Az atmoszférateremtés kifogástalan. Mire az utolsó késõk is megérkeznek hét óra tizenhét perckor, Hámori Gabriella már feltakarítja az egész színpadot.

KRITIKA, 2005 december

 Vadul, görcsösen, hanyagul; munkája fényévekre esik az ideális cseléd alaposságától. Ami jó, mert Molnár Ferenc Szabó Irmája korántsem ideális cseléd. Bájosan ütődött, vad kamaszlány, aki szájal a nagysáddal, meztelenül fürdik az udvaron, különmunkát vállal szalagért és hogy karzatjegyet vehessen a Nemzetibe, és boldog boldogtalansággal rajong a nála jóval korosabb Sipos Lajos bútorrajzolóért. Imádnivaló figura a maga tökéletlenségében, de épp ily szerethető a darab többi szereplője is: az önálló, érett szépasszony, a panziótulajdonos Adél, a simlis, rossz szövegű kalandor, Császár Pál, és a nyugalmas agglegényéletétől villámgyorsan búcsúzó bútorrajzoló. Az üvegcipőt 1924-es bemutatójától fogva rengeteg bírálat érte: szirupos cselédlírának, felszínes kispolgári romantikának bélyegezték. Egyvalami mégis vitathatatlan: Molnárnál jobban kevesek beszéltek a színház, és főleg a színészek nyelvén. Álomszerepeket írt. Nem véletlen, hogy korának legambiciózusabb színésznői választották “házi szerzőjüknek". Fedák Sárit és Darvas Lilit vette feleségül. A múlt század közepének bennfentes krónikásai szerint torzítva bár, de róluk szól Az üvegcipő. A szerelmi három-(vagy sok)szögtörténet több Molnár-darabban megjelenik, csakúgy mint a szerző magánéletében. És mivel Molnár álomszerepei a legnagyobbaknak íródtak, csak hasonló kaliberű színésznők játszhatják azokat. Molnár nem a rendezői, hanem a “színészszínház" idején alkotott, darabjaiból képtelenség kirendezni a színészetet. Mácsai Pál kísérletet sem tesz erre. Nem keres a ténylegesnél mélyebb tartalmat, de rácáfol a szirupos cselédlíra vádjára. Engedi lélekelemezni, játszani színészeit. Letisztult, átgondolt előadást látunk az Örkény Színházban. Szép előadást. Hősünk, az elragadó tenyeres talpas cselédlány nagy szerepe volt Domján Editnek, Györgyi Annának, Tóth Ildikónak, és most Hámori Gabriellának is az. Hámorinak minden szerepe nagy szerep: a Liliom Julikája, Az ördög Selyem Cinkája, a Tóték Ágikája, a Bűn és bűnhődés Szonyája, a Fehér éjszakák Lánya, A filléres opera Pollyja, még a szörnyű radnótis Lulu Luluja is... Mert nagy színésznő. Bátran kimondhatjuk: generációja legnagyobbja. Egészen apró dolgokat tud. Érezni, megbántódni, elveszni, igazán szerelmes lenni Gálffi Lászlóba (Sipos Lajos szerepében), beszélni szavakkal és szavak nélkül. Elbűvölni. Irmájában ott van egész Molnár: nyers és finom, életerős és végtelenül gyenge, kitartó és feladó, magába fojtó és kitárulkozó, ösztönösen okos és tudottan buta. Vidám és bánatos. Az első felvonásban szépséges tündér, aki ki-be repked a “drága mérges" ebédjével, a másodikban eszét vesztett rajongó, az utolsóban kokottnak mázolva zokog és esetlen, lusta levelibékára emlékeztet. Ami játékában a legszebb, el tudja hitetni, hogy a lány álmai erősebbek a zord valóságnál.

Míg Irma kiszolgáltatott cseléd volta a múlthoz, Adél függetlensége, önerőből teremtett “egzisztenciája" a jelenhez közelíti az előadást. Für Anikó pontosan láttatja a ma asszonyát, önállóságának minden erejével és kelepcéjével. Büszke arra, amit “tisztességtelen" asszonyként elért, de minden áron “tisztességes" asszony akar lenni. Fiatal szerelmével szakít - nem kockáztatja meg, hogy Császár Pál előtte megházasodjon -, inkább kor- és ágyastársa, Sipos Lajos felesége lesz. Für Anikó figyelme mindenre kiterjed: érezzük Adél vereségét a férfiakkal, a tizenkilenc évessel és önmagával szemben is. Reménytelen küzdelmét szenvedély és racionalitás között. Tudja, tiszavirág életű házasságával saját csapdájába esett, többet veszített, mintha hajadon maradt volna. Másrészt, egy pillanatig megkönnyebbülve nyugtázza visszanyert szabadságát is. Kettősük Hámori Gabriellával önmagában igazolja Mácsai darabválasztását.

Gálffi László romantika tekintetében visszafogottabb, nem mondhatnánk, hogy izzik körülötte a levegő, ám tökéletesen láttatja a férfit, akinek nincs beleszólása saját sorsába, aki őszinte és hamis női praktikák gyanútlan áldozata, akit kétszer férjül vesznek, pedig ő olyan komfortosan érezte magát a munka, a délutáni szunyókák és az ingyenkoszt világában, a cseléd rajongása és a háziasszony vendégszeretete szőtte hálóban. Gálffi szerelmi visszafogottsága nem válik az előadás hátrányára, jó ízléssel jelölte ki a határt, amin értelmetlen lenne a mai színházban átlépni.
Hátrány viszont, ha szabad mondani, szereposztási tévedés (melléfogás?) Egres Katinka Roticsné szerepében. Molnár szövege korosabb színésznő után kiált, amolyan dörzsölt mindent tudóért, aki jobban ismeri kuncsaftjait, mint azok saját magukat - ki tudná feledni például Psota Irén bordélymadámját az Egy erkölcsös éjszaka című filmből. Egres Katinka mint Roticsné súlytalan epizodista céltalan vetkőzőszámmal egy ziccerszerepben. Nem működik jelenete Végvári Tamás rendőrtanácsosával, pontosan a párbeszéd szellemessége, pikantériája vész el.

Annál ügyesebben használja ki rövidke jelenlétét Bíró Kriszta. Keczeli Ilonája új színekkel gazdagítja az előadás utolsó perceit. Könnyed, szellemes alakítás, jó humorérzékkel aknázza ki nemcsak a szöveg, a kínos szituáció lehetőségeit is. Szerettem Czukor Balázs nagyon link-nagyon szerelmes Császár Pálját és Járó Zsuzsa épphogy felbukkanó Violáját is. Máthé Zsolt feledhető a házmester szerepében.
Az üvegcipő siker. Az elmúlt évad a merészebb vállalások ideje volt, most olybá tűnik, Mácsai Pál nyugodtabb vizekre evez. Molnárral-Molnár nélkül - hősiesen küzd az Örkény új közönségéért és a Madách Kamara régi közönségével. Bukástól-sikertől eltekintve, értékes munkák kerülnek ki kezei közül.

szerző: KŐVÁRI ORSOLYA

forrás: KRITIKA, 2005 december