Antré, megint

A Városi Színház március-áprilisban bemutató hónapokat tart: olyan új utakat keresõ, professzionális prózai és zenés produkciók jelentkezését várjuk, amelyek színházunk különleges adottságú tereinek és társadalmi környezetének inspirációját kihasználva, a jelen kérdéseit kívánják megfogalmazni, alkotásuk középpontjába állítani.

Március elejétől kéthetenként tervezünk premiert a Kálvária téren, öt produkciónak szeretnénk bemutatkozási lehetőséget biztosítani: csütörtökön nyilvános főpróba, pénteken bemutató, szombaton és vasárnap újabb előadások.

Az öt premier tervezett időpontja: március 3., 17. és 31., illetve április 14. és 28. A bemutatót megelőző két hétben folyamatosan próbalehetőséget biztosítunk a produkcióknak, az ezt megelőző időszakban pedig előzetes egyeztetés alapján állnak rendelkezésükre az épület különböző helyiségei. A Városi Színházban létrejött produkciókat májusban szeretnénk újra műsorra tűzni, ősztől pedig repertoáron tartani.

Független társulatok jelentkezését várjuk, amelyek az előadás létrehozásához már rendelkeznek megfelelő anyagi forrással, és lehetőleg hosszabb távon tervezik produkciójuk műsoron tartását. A pályázathoz a következőket kérjük mellékelni: rövid szinopszis, szereposztás, a bemutató lehetséges időpontjai az öt meghirdetett dátum közül.

További felvilágosítás: Szalai-Szabó István ügyvezető (+36-20-351-27-27), e-mail: varosiszinhaz@varosiszinhaz.hu

forrás: Városi Színház

süti beállítások módosítása