Budapesten közel száz alternatív, illetve független társulat mûködik; elõadásaik szerves és elidegeníthetetlen részét képezik a fõváros színházi kínálatának.
Ezek az előadások többnyire kis játszóhelyeken, rétegközönség előtt, viszonylag kevés alkalommal kerülnek színre. Az együttesek egy része saját kisszínházában vagy állandó játszóhelyén mutatja be repertoárját, másoknak - a többségnek - minden produkciójukhoz meg kell találniuk azt a partnert, amely néhány előadásra befogadja őket. A színházi életnek ebben a szektorában nagyon sok olyan érték születik, amely tényleges alternatívát kínál e művészeti ág szüntelen változásában, ugyanakkor szélesebb közönségréteg érdeklődésére is számot tarthat.
Ebből a felismerésből kiindulva a Thália Színház módot ad arra, hogy - most először - január 16-30. között fővárosi alternatív és független együttesek együttesen mutatkozhassanak be a szakma és a nagyközönség előtt.
Tizenhét, több éve sikeresen működő társulat él azzal a felkínált lehetőséggel, hogy kilépve saját játszási közegéből, a Thália három színpadának valamelyikén, professzionális körülmények között mutassa be egyik, maga által választott produkcióját.
Az Alternatív Thália Projekt nem fesztivál, és nem a szakterület egészéről képet nyújtó találkozó. Hiszen a független színházaknak van előzetes válogatás alapján szerveződő fesztiválja, az alternatívok körébe sorolt színházfajták egyike-másika - nevelési társulatok, gyerek-és bábszínházak stb. - szintén rendez önálló szakmai találkozót, az állandó színházhelyiséggel rendelkező együttesek ugyanúgy működnek, mint a főváros más, struktúrán belüli teátruma, ezeket tehát nem érdemes kimozdítani helyükről, akárcsak azokat az üzleti és magánszínházakat, amelyek a főváros egy vagy több kerületének színházi ellátását vállalják hivatásukul.
A Projekt tehát a fentieken kívül mindenkinek, de elsősorban azoknak kínál fellépési lehetőséget, akik a Fővárosi Önkormányzat Színházi Alapjának pályázatán az elmúlt három évben rendszeresen kaptak támogatást, ám a kelleténél ritkábban és/vagy esetlegesebben jutnak színpadhoz. Ezúttal a Tháliában minden, ami a profi színházban rendelkezésükre áll, őket szolgálja, hogy művészetük maximálisan érvényre juthasson.
A közönség e bő tíz nap alatt érzékletes képet kaphat az alternatív és független színház sokszínűségéről, műfaji és stiláris gazdagságáról. Egyben arról is, hogy ezek a megmérettetést vállaló prózai, tánc, mozgásszínházi s egyéb együttesek miként tágítják választott műfajuk határait s újítják meg a színházművészet megszokott kifejezőeszközeit.
Bízunk benne, hogy a Fővárosi Önkormányzat segítségével létrejött Alternatív Thália Projekt a résztvevők, a színházi szakma, az alternatív és független színházakat támogató fenntartók, szponzorok és kurátorok, de mindenekelőtt az érdeklődő nagyközönség számára egyaránt magas színvonalú, élményadó és hasznos kezdeményezésnek bizonyul, amelyet a következő években folyatni érdemes, s ezáltal az a Thália Színház befogadói programjának szerves részévé válik. Ennek reményében kívánunk sok sikert a fellépőknek, és tartalmas művészi élményt a nézőknek!
forrás: Thália Színház