Karnyújtásnyira a művészettől, művészektől

A kulturális élet pezsgõ központjai eddig jobbára a színházak és a hangversenytermek voltak. Mára azonban bõvült a választék, vagyis a látogatható helyek száma. Márciusban megnyitotta kapuit a Nyugati téren az Alexandra Könyvesház, a legfelsõ szintjén a Pódiummal, a galérián pedig a Kávézóval.

A negyedik emeleti Panoráma terem az a hely, ahol a színi-, a zenei-előadás, a képzőművészet, a beszélgetés és a játszóház mind megfér egymással. Hiszen a könyvbemutatókon fellépő művészek felolvasásai, Gerendás Péter előadói estjei, Alföldi Róbert, Csáki Judit, Gréczy Zsolt, Kaszás Attila, Konrád György, Pinczehelyi Sándor és Vámos Miklós vendégei, nagynevű grafikusművészek munkái valamint Havas Nelli meséi, Hernádi Zsuzsa készségfejlesztő programjai és Mollini bűvész varázslatai lassan egy éve rendszeresen vonzzák az érdeklődőket.

Parti Nagy Lajos az Alexandra Pódium Színpadán

A galérián található Kávézó pedig, nem csupán a fáradt vásárlóknak nyújt kikapcsolódást, alkalmanként koncerteknek és dedikálásoknak is otthont ad.

Rengeteg híres -neves személyiség megfordult a Könyvesházban, egyesek már többször is visszatértek, míg mások a későbbiekben tisztelik majd meg jelenlétükkel a közönséget.

Gerendás Péter az Alexandra Pódium Színpadán

Mindenki nagy örömére, február első napján Gréczy Zsolt vendégeként Bródy Jánost, 25-én pedig, Kállai Ferenc színművészt várják a Pódiumon egy kellemes esti csevegésre. Ugyancsak beszélgetni megy február 5-én Mácsai Pál és 19-én Závada Pál, akiket Csáki Judit lát vendégül, ahogyan 8-án Gazdag Gyula filmrendező és 27-én Básti Juli színművésznő pedig, Váradi Júlia meghívottjaként lesz jelen. Ugyancsak februárban, pontosan 9-én ismerősként tér vissza Háy János és 23-án Radnóti Sándor, akiket ezúttal Vámos Miklós hívott meg klubjába. Kaszás Attila Diótörő című sorozata is folytatódik 24-én, ám ehónapban rendhagyó időpontban, este hét óra helyett délután ötkor fogadja vendégét, aki ezúttal Rudolf Péter lesz.

Konrád György és Pünkösti Árpád az Alexandra Pódium Színpadán

10-én délután újdonságként Egy óra Lukács Sándorral címmel az eddig elsősorban színészként ismert művész saját verseiből összeállított szerzői estjét tekintheti meg a nagyérdemű. Hernádi Judit ugyan tavasszal már szerepelt a Pódium színpadán, azonban most Alföldi Róbert hívta meg őt egy vasárnap délutáni beszélgetésre, amelyre 12-én kerül sor. Szintén Alföldi Róbert vendége lesz 26-án, Bodnár György a Szegedi Nemzeti Színház fodrászmestere, a színházi kulisszatitkok sorozat keretében. 18-án a népszerű Neil Young Sétány elnevezésű formáció előadását láthatja a közönség, amely alkalomból a Sülyi Péter által magyar hangot nyert Neil Young dalokat Huzella Péter, Rátóti Zoltán és Tóth István adja elő.

Rátóti Zoltán az Alexandra Pódium Színpadán

De a színművészet, a zene és az irodalom mellett természetesen helyet kap februárban is a képzőművészet. 14-én este például Jovanovics György szobrászművészt személyesen ismerhetik meg az érdeklődők Konrád György segítségével. Valamint két grafikai kiállítás is nyílik a hónapban. Február 2-ától Czakó Zsolt, 3-ától pedig már Tóth József alkotásait is megtekinthetik az épületben.

Geszti Péter az Alexandra Pódium Színpadán

És ha ennyi műsor nem lenne elég, akkor itt a jóhír, nevezetesen, hogy újabb program-sorozatok is színesítik majd a palettát. Nagy János jazz-zongorista, zeneszerző február 4-én mutatkozik be a Pódium közönségének, hogy aztán 16-án már ismerősként térjen vissza a színpadra, megkezdve ezzel egyedülálló vállalkozását. Azaz az N.J.azz Klub - Nem Jazz Klub című zenészeket bemutató műsorát, amelyek alkalmával mindig más stílusú, változatos koncertet hallgathat a nagyérdemű.

Ozsda Erikát mint színésznőt és forgatókönyvírót ismerhetik a mozi szerelmesei, ezúttal azonban, a Filmklub házigazdájaként láthatják a színpadon. Első alkalommal február 6-án a nemrégiben óriási sikerrel bemutatott Üvegtigris 2 alkotóit, név szerint Szarvas Józsefet, Horváth Lajos Ottót és Búss Gábor Olivért látja vendégül. A műsort nemcsak a téma teszi rendhagyóvá, bár a művészeti ágak közül kifejezetten filmekkel foglalkozó rendezvények nem voltak eddig a Pódiumon. A sorozat különlegessége abban rejlik, hogy filmbejátszások tarkítják majd a beszélgetéseket.

Presser Gábor az Alexandra Pódium Színpadán

Február 15-én pedig, első alkalommal vehetnek rész az érdeklődők az Ec-Pec Alapítvány szülők és pedagógusok számára indított előadássorozatán. Ezalkalomból a Hogyan neveljük gyermekeinket olvasó felnőttekké? kérdésre próbálnak választ adni a szervezők, missziót indítva a könyvek szeretetére való nevelés érdekében.

Dés László az Alexandra Pódium Színpadán

A Könyvesház reméli, hogy új rendezvényei legalább annyira elnyerik a nézők tetszését, mint ahogyan a Panoráma-teremben elhelyezet Vendégkönyv bejegyzései szerint eddigi programjaik is tették. Ezután is sok szeretettel várnak mindenkit díjmentesen megtekinthető programjaikra az Alexandra Pódiumon.

Fábry Sándor az Alexandra Pódium Színpadán

(Sz.E.)
forrás: Alexandra Pódium

süti beállítások módosítása