Iván, a rettentő

Újabb hangszerelésben láthatjuk viszont Bulgakov ritka rendszertelenséggel felfedezett Iván, a rettentõ c. vígjátékát -  ezúttal egy amatõr csoport, az Országút Társulat elõadásában.

Sokak számára, akik vélhetően a többséget jelentik, Bulgakov kevésbé ismert arca tűnik majd elénk. Másoknak talán inkább csak a drámai forma szokatlan, hisz éppen a Mester és Margaritából oly ismert vonások rajzolódnak ki a gyorsan pergő eseményekből.

Keveredik a távoli, elérhetetlen Történelem a hétköznapok jól ismert, testközeli pillanataival. S az időgép, amely most deux ex machinaként ezt megteremti, számunkra éppoly esendő, naiv és megkapó, mint 30-as évek szovjet valóságának élni akaró figurái. Akik puszta létezésükön át többet mondanak a rendszerről és a korról, mint a legjobb pamflet, hitelesebben és - mulattatóbban.

Meglepő-e az, hogy ezek felidézésére most egy amatőr társulat vállalkozott? Véletlen-e, hogy magukénak érzik és tapintásnyi közelbe hozzák ezen örök érvényű, mégis a történelmi pillanat által mindig újra szült alakokat? S véletlen lenne, hogy mindezt épp az a fizikai környezet fogja körül, amely minden igyekezet dacára megőrizte e képtelennek tűnő világ levegőjét? A nevetés azonban a szuterénben nem kisebb, hanem közösségibb, ahogy az arasznyi magas színpad is összebomlani látszik végül a feloldódó széksorokkal. Úgy tűnik, hogy jobban illik e darabhoz ez az apró tér, ahol nagyítószerűen látunk lencse alatt izgő-mozgó lényeket, akik elszánt buzgalommal igyekeznek megkapaszkodni elsodródott világuk helyett idegen idők partjaiban, túlélni, átvészelni. Akárcsak odahaza. Ahogy ez meg is történik, amint mindenki a helyére kerül.

A társulat mutatja ezt nekünk, az Országútról. Olvasztótégelynek tűnik az előadás, kis beszélgető csoportok cseppennek ki belőle. Látszanak csipeszek és drótok, jóleső amatőr világ. Azoknak, akik szeretik.

Forrás: Kondorosy Csanád,
www.szinjatszo.tar.hu