III. Nemzetközi Monodráma Fesztivál

Négy alatt 15 produkció, a mûfaj legjobb hazai és külföldi képviselõivel -ezt kínálja a Nemzetközi Monodráma Fesztivál Egerben. "Egyszemélyes varázslat", hiszen a színész egymaga lép a színpadra tudásának és tehetségének teljes fegyverzetében, egyedül tárja fel a színház világát.

A Gárdonyi Géza Színház idén már harmadik alkalommal rendezi meg a hazánkban egyedülálló találkozót. A Tavaszi Fesztivál keretében március 30. és április 3. között délelőttönként gyermek- és ifjúsági előadásokat, délután és este felnőttekhez szóló, népszerű művészeket, 21 órától pedig igazi különlegességeket, alternatív színházat láthat a néző. A prózadráma, a bábelőadás és a zenés darab mellett performance, illetve táncszínház is szerepel a programban. Sztárvendég Maia Morgenstern.
 

PROGRAM:  

Március 30. csütörtök

• Parti Nagy Lajos: Ibusár
Előadja: Nádasy Erika (Gárdonyi Géza Színház)
Helyszín: Stúdiószínpad
Időpont: 17 óra

Parti Nagy "zenés-táncos huszerett"-je a kortárs magyar színi irodalom egyik legeredetibb műve. A darab operett-paródia első alkalommal kerül színpadra monodrámaként.
A színhely: Ibusár megállóhely. Kisváros valahol az Isten háta mögött, ahová - s ahonnan csak néhanap érkeznek s indulnak vonatok. A pénztár fülkéjében ott ül Sárbogárdi Jolán, menetjegykiadó s egy másik életről álmodik. Operettet, sőt operetteket ír. Műveivel, s figyelmet esdeklő leveleivel halmozza el az Operettszínházat s a Magyar Boldogot, de csak nem jön válasz, vagy ha jön, "nyelvi szempontú bajokra" hivatkozva elutasítják alkotásait. Mígnem egy "harisnyaszomorú, ám végzetes, őszi nap" éjszakáján Sárbogárdi Jolán föllázad, mert egyszer az életében szabad akar lenni, és súlyos függelemsértés keretében előadja "éjeinek harapdált gyümölcsét", az általa írt operettet.

 
***
• Finita la Commedia: Medusa piercing

Előadja: Fehér Ferenc
Rendező: O. Caruso
Időpont: 19 óra

Médium: mozdulatlan lét-dinamikájában sűrűsödik az élet metafizikus szabadsága.
Medusa -kinek látására még a halhatatlanok is elnémulnak- korunk kaméleonja: skizofrén szado-hiéna, evakuált prosti-kerozin, klónozott patkány sperma, tűhegynyi murder- genetics...
Total-System, mely vákuumként szippant az ismeretlenbe. 


• Finita la Commedia: EXIT - Kaspar variációk
Előadja: Fehér Ferenc
Rendező: O. Caruso, Fehér Ferenc
Időpont: 19 óra

"Fehér Ferenc EXIT (Kaspar variációk) című szólója egy korábbi darab igényesen átdolgozott, átszerkesztett, érettebb egyszemélyes változata. (...)
Az alkotópáros inspiráló egymásra hatása szerencsésen találkozik műveikben. Ahogy már korábban megszokhattuk, Juhász Anikó kiforrott színházi látásmódja, képzőművészeti igényességgel felépített fény- és látványterve, precíz dramaturgiája ezúttal is elegáns keretet nyújt a fiatal táncos vad energiákat képviselő mozgásvilágának."  Ellenfény, 2004/3 Kaposi Viktória 


Március 31. péntek


• Petőfi Sándor: A helység kalapácsa
Előadja: Besenczi Árpád (József Attila Színház, Budapest)
Helyszín: Stúdiószínpad
Időpont: 11 óra

Petőfi Sándor 1844-ben írta ezt a remekművét. Műfaji meghatározása: “Eposz-paródia". A helyszín egy falusi kocsma, ahol “szemérmetes Erzsók ötvenötéves bájai" megbabonázzák a “helybéli lágyszívű kántort", viszont Erzsók szívéért a “helység kalapácsa" is verseng. Az óriási konfliktust bonyolítja még a “fondor lelkületű egyházfi", Bagarja uram a “béke barátja", Vitéz Csepű Palkó és még sok más remek figura felbukkanása.


***
• Eric Bogosian: "Homlokkal ütve szöget a padlóba"

Előadja: Bronislaw Wroclawski (lodzi Jaracza Színház, Lengyelország)
Helyszín:Nagyszínpad
Időpont: 15 óra

Van, aki botrányhősnek, provokátornak, “bűnözőnek" tartja - mások Amerika lelkiismeretének. Hogy vajon melyik leírás illik Eric Bogosianra, meggyőződhet róla ki-ki személyesen, ha megnézi a szatírikus monológokból felépülő darabot a bámulatos Bronislaw Wroclawski tökéletes előadásában.
Az amerikai sajtó a következőket írta a szerzőről: “minden szentség, amiről nem szívesen beszélünk, Bogosian számára újabb játékos téma lesz. Oda kell figyelni erre az emberre, aki nem mutat kegyelmet gyengeségeink és titkaink leleplezésében."


***
• Rainer Lewandowski: Hamlet Helyett

Előadja: Józsa Imre (József Attila Színház)
Helyszín: Stúdiószínpad
Időpont: 19 óra

Hamlet atyjának szelleme elcsúszott a fürdőszobában. Sima lábtörés. Az esti előadás elmarad. De ha már így alakult, a színház kellékese és függönyhúzogatója megpróbálja kárpótolni a közönséget az elmaradt műélvezetért: megosztja velünk a "takarásban" eltöltött harminc évének minden élményét, tapasztalatát, sajátos nézőpontból (oldalnézet) megalkotott, kiérlelt színházesztétikáját. Mindemellett egy gyorstalpaló kellékes-tanfolyamot is levezényel, majd részleteket ad elő a Hamletből (oldalnézetből), vívódik és szerelmet vall, néhányszor meghal és feltámad, végül meguzsonnázik, és felvázolja a függönyhúzás filozófiáját:
"Ha akarom, akár rádiójátékot is csinálhatnék az egész színházból. Függöny össze, kész. Akkor aztán nem látnának semmit, de nem ám! Ha így nézzük, mégis csak a függöny a legfontosabb dolog a színházban!"


***
• Doug Wright: A magam asszonya vagyok
Előadja: Várnai Szilárd (Merlin Színház)
Helyszín:Nagyszínpad
Időpont: 21 óra


Monodráma 35 szereppel. Charlotte von Mahlsdorfot a berlini fal lebontása után fedezte fel a világ. Csodájára jártak, hogy a múlt század első felében fiúként, Lothar Berfelde-ként született "hölgy" hogyan vészelhette át előbb a hitleri fasizmust majd a Stasi felügyelte kommunizmust. Doug Wright amerikai drámaíró is Charlotte hatása alá került - drámát kezdett írni róla. Ám a munkaközben kiderült, a '70-es években Charlotte a Stasinak jelentett. A dráma így izgalmasabb lett: példakép helyett egy bonyolultabb személyiséget mutat be a darab, és azt, a többiek hogyan viszonyulnak hozzá. Mindezt egyetlen színész játssza, 35 különböző karaktert megjelenítve.
A rendező, Czeizel Gábor ajánlását tekintse meg itt >>>


Április 1. szombat
 

Gitte Kath és Jakob Mendel: Semmiség
Előadja: Tóth József (Kolibri Színház)
Helyszín:Nagyszínpad
Időpont: 11 óra

Mi fontos és mi mellékes az életben? Ez még a felnőttek számára is nehéz kérdés. Most egy olyan ember meséli el az életét, akinek összes holmija elfér egy ládában, mégis ő az, aki megajándékoz minket. Semmiség - mondja -, de ne higgyünk neki! Tanyasi történetét együtt játszva vele mindnyájan gazdagabbak leszünk.

***
• Moritz Rinke: Szürke angyal
Előadja: Barbara Ansorg
(Württembergische Landesbühne Esslingen, Németország)
Helyszín: Stúdiószínpad
Időpont: 17 óra

Egy nő kilép a színpad világából és belép egy szobába, hogy azt többé már soha ne hagyja el: a szürke angyalt valaha kék angyalnak hívták, híres volt a lábáról, a szeretőiről, a dalairól. És most? A show-nak tovább kell mennie. A hősnő bőröndöket pakol, készülődik volt fellépésekre. A szürke angyal álmodozik, dühöng, görcsösen kapaszkodik egy döbbenetes karrier fakuló csillogásába. A szürke angyal a felejtés és a széthullás ellen harcol. A telefon hallgat, a fogak kihullnak. A történetek ismétlődnek, az épület homlokzata repedezik. "A szürke angyal" Marlene Dietrich mítoszával játszik, de számtalan asszociációs lehetőség gazdagítja, az öregedésről és a búcsúról mesél.


***
• Georg Kreisler: Lola Blau
Előadja: Maia Morgenstern (Bukaresti Zsidó Színház, Románia)
Helyszín:Nagyszínpad
Időpont: 19 óra


Lola Bécsben, Lola Linzben, majd Lola Svájcban, Lola Amerikában! Lola, a színészno, Lola, a kabaré-énekesno, Lola, a revüsztár! Lola, a boldog szerelmes és Lola, az elhagyott nő; Lola, az üldözött menekülő és Lola, a dicsőségben sütkérező! Kicsoda is, melyik az igazi Lola Blau? Természetesen mindegyik. Georg Kreisler, a méltán népszerű osztrák szerző a felesége számára írta ezt a zenés játékot, musicalt, előadó-estet, mindegy, minek nevezzük. Lola, a kezdő énekes-színésznő akkor indul el a pályán, amikor a világ már a háború szélén áll. Lola megéli mindazt, amit milliók megéltek ebben a korban. Reménykedik, szenved, el kell hagynia a hazáját, Amerikába megy, sikeres lesz és mégis hazajön Európába; szerelmét már-már elveszettnek hiszi, majd újra megtalálja. A darabnak két főhőse van: Lola és a kor, amelyben él - amelyben élünk. Lola életútja egybefut a nézőével, elkanyarodik és újra találkozik. A ráismerés fájdalmát és örömét jelenti a néző számára. Lola életének történetét Kreisler sok nagyszerű, változatos dalban, mondhatni slágerben komponálta meg, az egész kort odaidézve a színre. Mindez azt szolgája, hogy egy színésznővel és sok zenével igazi színház szülessék. Az 500 bécsi, majd német, svájci, ausztráliai előadás után hozzánk is megérkezett és fellép ma este: Lola Blau!


***
• "Lili Handel" - vér, költészet és zene a fehér kurtizán budoárjából


Előadja: Ivo Dimchev (Bulgária)
Helyszín: Stúdiószínpad
Időpont: 21 óra

"A Lili Handel performance alapötletét a felismerés adta, hogy az emberi test egyszerre tárgya a fizikai és az esztétikai "fogyasztásnak" -vallja Ivo Dimchev.
Az előadást Stockholmban mutatták be először. 2005-ben a szegedi MASZK alternatív színházi fesztiválon Ivo Dimchev ezzel a produkciójával elnyerte a fiatal kritikusok nemzetközi zsűrije legjobb színésznek kijáró díját.

Április 2. vasárnap

• Miloš Vodička: Asagao
Előadja: Vladimíra Vítová és Jan Vápeník
(Chebi színház, Csehország)
Helyszín: Stúdiószínpad
Időpont: 17 óra


Az Asagao egy nagy szerelemről szóló ballada. A történet a hagyományos japán bunraku színház egy középkori legendáján alapul. Az előadás orientális kellékeket használ, különböző keleti mozgástechnikákból és az árnyékszínház elemeiből építkezik. A darab lírai szövege az egzotikus haikuk metaforáival varázsolja el a nézőt, költői zenével aláfestve. A díszlet a japán uralkodók kultúrájának tradicionális motívumait idézi.

***
• Clara Schumann: Clara, avagy a virtuóz szerelem
Előadja: Marilyn Leray
Zongorista: Romain David (Theatre du Rictus -Nantes, Franciaország)
Helyszín:Nagyszínpad
Időpont: 19 óra


A fiatal Clara Wieck öt éven keresztül nem találkozhatott Robert Schumannal, de rengeteg levelet váltottak. Ezekből a levelekből sejtjük a lány érzéseit, kétségeit, hogy milyen karriert adott fel az elpusztíthatatlan szerelemért. Clara szövegére Robert zenével válaszol, anélkül, hogy látnák egymást - érzik a másikat. A darabot 2004. januárjában mutatták be egy nemzetközi klasszikus zenei fesztiválon. “A rendezés mértékletes és kifonomult. A színésznő és a zongorista nagyszerű játéka az alázat és az együttműködés egyensúlyán alapul." (Ouest-France)

Április 3. hétfő


• Angyalbárányok (népmese)
Előadja és rendezte: Écsi Gyöngyi
Közreműködik: Kováts Marcell (Árgyélus Színház, Kassa, Szlovákia)
Helyszín:Nagyszínpad
Időpont: 11 óra

Népmese a legkisebb, legszegényebb pásztorlegényről, aki bátorságának és nagylelkűségének köszönhetően olyan utakat is megjárhat, amelyeken nem emberi halandók járnak.
"Alig észrevehetően oktató-nevelő jellegű mese, ízes nyelven és fantáziát tornáztató eszközökkel elmesélve. Csak a főszereplők hagyományos bábfigurák, a báránykák egyszerű gyapjúcsomók, a folyó egy fonal, a híd egy orsó, amelyről a fonalat átvezetik, az idő kerekét pedig egy motolla szimbolizálja. Az előadásban ötvöződik a bábjátékos-népdalénekes-mesemondő szerep. A mese egyes elemeiből kirajzolódnak az évezredes magyar lelkiséget meghatározó irányvonalak és képet festenek a keresztyén létformában máig életbenmaradó népi bölcsességről. Écsi Gyöngyi 2000-ben Győrben a legjobb bábszínésznői díját kapta, 2003-ben pedig Budapesten az elsőként kiosztott Michel Indali-díjjal jutalmazták. Kováts Marcell a népi hangszerek széles skáláját szólaltatja meg, a tekerőlanttól kezdve a furulyákon túl a dudáig. A mese felajánlja a közreműködést gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

***
• Alina Nelega: Amália sóhaja
Előadja: Monica Ristea-Horga
(marosvásárhelyi Ariel Színház, Románia)
Helyszín: Stúdiószínpad
Időpont: 17óra

A kis Améli a kommunizmus hajnalán bizakodó szemekkel tekint az életre. Úttörő, majd fiatal párttag lesz - a ’89-es román forradalom után pedig takarítónő a bukaresti repülőtéren. Teljes létezését légzési gyakorlatokból és sóhajokból építi föl. Abban bízik, hogy ha sikerül tökéletesítenie légzéstechnikáját - túlélési stratégiáját - könnyedén röppen majd föl egy jobb világba az angyalok közé.
Alina Nelega író, műfordító, színikritikus, rendező. Színdarabjait lefordították angolra, németre, franciára, oroszra, előadták a bukaresti, londoni, zürichi és New Yorki színházak. Jelenleg a londoni Royal Cour és a Bush Színház munkatársa, a marosvásárhelyi Ariel Színház irodalmi tanácsadója.

 
***
• A. Barrico: Novecento (Az óceánjáró zongorista)
Előadja: Csuja Imre (Örkény István Színház, Budapest)
Helyszín:Nagyszínpad
Időpont: 19 óra

Danny Boodmann T.D. Novecentóra egy Európa és Amerika között közlekedő óceánjáró báltermében, egy kartondobozban bukkant rá a hajó egyik matróza, 1900-ban. A kisfiúból az évszázad jazz-zongoristája vált. De erről csak azok tudtak, akik jegyet váltottak a hajóra. Merthogy ő maga sosem szállt le róla.
Amikor utoljára láttam őt, egy bombán ült. Komolyan. Egy baromi nagy dinamiton ült.
Azt mondta: "Amíg van egy jó sztorid talonban, és van, akinek elmesélheted, nincs nagy baj". Neki volt egy jó sztorija. Ő maga volt az a jó sztori. És azon a napon ott, a dinamiton ülve, nekem ajándékozta... Mert a barátja voltam... A legjobb.
A történetet- amelyből film is készült, Az óceánjáró zongorista legendája címmel - Csuja Imre meséli el nekünk.


Idegen nyelvű előadások feliratozással
JEGYEK:
Gárdonyi Géza Színház Eger, Hatvani kapu tér 4.
Telefon: 36/518-347 szervezes@gardonyiszinhaz.hu

 forrás: Gárdonyi Géza Színház, Eger

süti beállítások módosítása