Danton halála a Nemzetiben

A Vidéki Színházak Találkozójának keretében Budapesten vendégszerepel a kaposvári Csiky Gergely Színház Büchner: Danton halála címû elõadásával. A darabot április 15-én 19 órától láthatják a Nemzeti Színház nagyszínpadán.

A kaposvári színház évtizedek óta kiemelten foglalkozik politikai témájú előadásokkal: jóféle közéleti színházat, politizáló, moralizáló színházat szinte csak itt lehet látni. (...) Az idei évad nyitó előadásaként Réthly Attila rendezte Büchner: Danton halála című színművét. Már a darabválasztás is jelzi, hogy nincs eltompulás, a színház figyel és reagál a körülötte lévő világ eseményeire, folyamataira. Sok szállal, szervesen illeszkedik ez a bemutató is a hosszú évek alatt kiépített kaposvári stílusba, iskolába - ez nem újdonság, bár minden egyes alkalommal rá lehet csodálkozni az összefüggésekre. (...)

Dalolnak a kurvák, miközben sorra hullnak a fejek Párizs utcáin, lendületben a nyaktiló. A gyilkolásnak ezt a féktelenségét és megállíthatatlanságát a háttérben tartja a rendező, és engedi a komótos magyarázást, beszélgetést, azt az illúziót, hogy a szavakon bármi is múlhat. Nincs rohangászás és ordítozás, mint annyi más Danton-előadásban. Réthly nem sietteti a játékot, hanem inkább lelassítja a tempót, így minden szónak, mozdulatnak, rezdülésnek súlya van. (...) Az előadás komótos kiszámítottsága miatt jut idő megrágni a mondatokat, és felfejteni, hogy a francia forradalom nem múlt el, vagy talán már annyiszor átsöpört rajtunk, hogy a nevét is elfelejtettük. Mert mi a lényeg? Hogy képesek vagyunk-e intelligensen egy élhető világot teremteni, és túllépni az önpusztítás gyakorlatán. Az előadás válasza kérdőjeles, és inkább a nem felé hajlik.

(...) Remek a társulat összjátéka: láthatatlan kapcsolathálót építenek, törékeny rendszert, melyben otthonosan mozognak. (...) Miközben nézzük, lefegyverző az okos férfiak érvelése, és bódító a nők éneke, ám a végén a kör önmagába zárul.

(Sőregi Melinda, Kritika)

****
GEORG BÜCHNER:
DANTON HALÁLA

Fordította: Kosztolányi Dezső
Dalszövegek: Eörsi István

Szereplők:
GEORGES DANTON: SARKADI KISS JÁNOS
LEGENDRE: LECSŐ PÉTER
CAMILLE DESMOULINS: NAGY VIKTOR
HÉRAULT-SÉCHELLES: NYÁRI OSZKÁR
LACROIX: KELEMEN JÓZSEF
PHILIPPEAU: KALMÁR TAMÁS
THOMAS PAYNE: KOVÁCS ZSOLT
ROBESPIERRE: KOCSIS PÁL
SAINT-JUST: NÉMEDI ÁRPÁD
BARČRE: VÉGH ZSOLT
FOUQUIER-TINVILLE: KARÁCSONY TAMÁS
SIMON: GYURICZA ISTVÁN
SIMONNÉ: MÁRTON ESZTER
JÚLIA: BARTSCH KATA
LUCILE: PETŐ KATA
MARION: VARGA ZSUZSA
ROSALIE: URBANOVITS KRISZTINA
ADELAIDE: NYÁRI SZILVIA
POLGÁR, KÉPVISELŐ: TÓTH BÉLA
Zenészek:
ZSÁGER VARGA ÁKOS, CSÍKVÁR GÁBOR, EKKERT MIKLÓS, SEBESI TAMÁS, BÁRÁNY TAMÁS, KOVÁCS MÁRTON

DRAMATURG: Ari-Nagy Barbara m.v., Eörsi István
DÍSZLET: Fodor Viola m.v.
JELMEZ: Ignjatović Kristina m.v.
ZENE: Kovács Márton m.v.
FÉNY: Memlaur Imre
RENDEZŐASSZISZTENS: Hollósi Katalin
SÚGÓ: Csorba Mária
ÜGYELŐ: Székely György 

RENDEZŐ: Réthly Attila 

Talán a másnaposságérzés. Egy nagy buli utáni katzenjammer. Hogy ez a buli mi volt, forradalom vagy rendszerváltás, vagy akármilyen közös összejövetel, az majdnem mindegy. Mert már utána vagyunk. Épp józanodunk belőle kifelé. (...) A helyszín jókora közös tér, lakás, klub vagy gyűlde, (...) össze nem illő ülőbútorokkal, amilyenek elhanyagolt közösségi intézményekben szoktak fölhalmozódni évtizedek során, mert nincs pénz kicserélni őket. Mindvégig ez marad a játéktér, minden cselekmény színhelye, utca, konvent, lakás, bordély, bíróság, börtön - az utóbbi a süllyesztett zenekari árok -, minden szereplőnek ez a tartózkodási helye, többnyire egyszerre vannak jelen, vagy ki-be járnak. Pulóveres-zakós-ballonkabátos-nadrágtartós-aktatáskás társaság.

Másnapos Értelmiségiek Klubja. Vagy a Történelmi Buli Közösségi Ház.

A szereplők gyártják és magyarázzák a történelmet. Csinálják és beszélnek róla. Cselekszenek és ideologizálnak. A "forradalom" nem kiemelt esemény, hanem mindennapi rutin; miközben zajlik, felelősei heverésznek a pamlagon, kifordulnak a kártyaasztal mellől, élik családi vagy hivatali életüket a permanens társaságban. Valami pállott közöny és szürkeség telepszik az egészre. Senki sem hisz semmiben. Az elvek és elvtelenségek egyaránt alkalmiak, akárcsak következményeik. A lumpen Simon házaspár szítja a hangulatot, mackónadrágban, partvissal és cekkerrel. A cekkerben szirénázó rendőrségi tölcsér, Márton Eszter és Gyuricza István egymás kezéből kapkodja ki, hogy kihangosítva uszítson a saját pártja mellett, a másik ellen. Egyikük dantonista, másikuk robespierre-ista. Útszélien szidják egymást és az ellenpárt híveit. A politikai elit ugyanezt teszi választékosabban, időnként még érveket is kevernek bele. Fádan ténferegve vagy lazán heverve, esetleg mereven ülve - ki-ki mentalitása szerint - hallgatják a másik szócséplését. Néha kilépnek a szerepükből, hogy elénekeljék Kovács Márton hol dzsesszes, hol kuplés, hol weilles songjait, melyeket Eörsi István elmés, pengeéles, racionális verseire írt - szerzőjük talán egy próbán még tanúja lehetett a brechti elidegenítő technika működésének.

(Koltai Tamás, Színház)

forrás: Kaposvári Csiky Gergely Színház