Miss Julie a Trafóban

Bozsik Yvette Társulat már évek óta készít a Trafóba olyan produkciókat, amelyek leginkább irodalmi anyagon alapszanak. Ezt a hagyományt igyekszik folytatni az August Strindberg: Júlia kisasszony címû drámájára készített új koreográfia. A maga korában merésznek számító tragédiát elõször betiltották és késõbb is csak jó ideig a kísérleti színházak játszották.

 


 A Júlia kisasszony című egyfelvonásos, amely a műfaji megjelölés szerint "naturalista szomorújáték" a létért való küzdelmet mutatja be a grófkisasszony és inasa szenvedélyes kapcsolatán keresztül. Bozsik Yvette egy mai történetbe fogalmazza ezt az erős női karaktert, akinek az életén keresztül a magáét kutatja, hősnőjén keresztül saját tapasztalatairól beszél.
A naturalista műfaj célja Strindberg szerint, hogy úgy vegye birtokba a nézőt, hogy lélegzetvételnyi szünetet sem engedjen neki, és intenzív érzelmi részvételre kényszerítse.
 "Lelkeim (karaktereim) a civilizáció múlt és jelen állapotának összetételei. Egy kevés könyvekből és újságokból, az emberség foszlányaiból, tisztes ruhák rongyából és cafatjából varrva össze, csakúgy mint az emberi lélek....."
Bozsik Yvette adaptációja szintén erre összpontosít, pontos lélektani képet kívánva adni a nemek harcáról, a női emancipáció kérdéseiről és a tragikus féltékenységről.

***
Bozsik Yvette Társulat:
Miss Julie
  

Előadják: a Bozsik Yvette társulat táncosai

Koreográfus: Bozsik Yvette

Időpont: április 20-23. 20.00
(A Trafó bérlet érvényes!)
Helyszín: Trafó

Az április 21-i, pénteki előadás után Rényi András esztéta beszélget az alkotókkal!
 

 
 
forrás: Trafó

süti beállítások módosítása