Csíki Játékszín színésze

Kérdezett: Boros Kinga

Hat évvel ezelőtt végezted a színit, és Csíkszeredába szerződtél. Milyen megfontolások alapján döntöttél?
Minden évfolyamnak megvan az a betegsége, hogy szeretne együtt maradni. A mi esetünkben már diplomázás előtt kezdett körvonalazódni, hogy erre nincs lehetőség. Én két színháztól kaptam ajánlatot, de egyik sem tetszett túlságosan, ezért a férjemmel, Harsányi Zsolttal ketten megkerestük Parászka Miklóst, megkérdeztük, hogy nincs-e szüksége ránk, és leszerződtünk a Csíki Játékszínhez.

Szakmailag mi vonzott oda?

Azért volt szimpatikus az a színház, mert többnyire az előttünk egy évvel végzett színészek voltak ott, tehát egy fiatal társulatot, egy kezdő színházat találtunk ott. Nekünk a főiskolán Tarr László és Lohinszky Lóránt nagyon sokat mesélt arról, hogy milyen volt színházat kezdeni. Nem arról van szó, hogy hozzájuk és a Székely Színházhoz hasonlítottuk volna magunkat, hanem hogy mint fiatal színészt megragadott az, ahogyan ezek a nagy színészek a saját pályakezdésükre emlékeztek. Van annak egy varázsa, hogy te tapasztalod ki először a nézőket, hogy sokat játszol - ez nagyon fontos a pályakezdő színésznek. El kell, hogy teljen néhány év, amíg magabiztosságot nyer az ember, persze lehet, hogy soha nem fog, és nem is baj, mert az a jó, ha mindig megmarad benned a kételkedés. Ilyen szempontból Csíkszereda nekünk ideális volt: mindig mindenben benne voltunk, egymás után nagyon különböző előadásokban játszhattunk. Ez a színház még mindig tapogatózik, keresi, hogy mi az, ami rászabott, mi az, ami neki való. Kezdtük meseelőadással, folytattuk a Csongor és Tündével, volt táncelőadás, klasszikusok, volt a Turandot, amelynek a munkája volt nagyon érdekes. A társulaton belül az emberek még mindig együtt vannak, nincs klikkesedés, és a csapat nekem már a főiskolán is fontos volt. Az évfolyamtársaimmal főiskola után még egy évig játszottuk Sepsiszentgyörgyön a Bocsárdi László által rendezett Az ember, az állat és az erény-t, ez volt az "ötöd évünk".

Két évig dolgoztál, következett két év gyereknevelési szabadság, és idéntől újra dolgozol. Egy ekkora szünet után hogyan éled meg a munkát?
Folytatom, ahol abbahagytam. Amikor a kislányom kilenc hónapos volt, úgy éreztem, muszáj visszamennem dolgozni, majd amikor eltelt az egy év, és megkérdeztek, hogy vissza akarok-e menni, mégis nemet mondtam. Olyan szép volt kihasználni ezt a két évet.

Ebben az évadban az első munkád A vágy villamosa lett volna, amelynek elmaradt a bemutatója.
A vágy villamosa vakvágányra futott. Rossz volt így kezdeni, kárba ment az a munka, amit belefektettünk. Viszont senki nem volt hibás ebben a történetben, egyszerűen nem jött össze a találkozás a társulat, a rendező és a darab között.

A február végén bemutatott Szerelemben viszont elég fontos szereped van. Te játszod Lujzát, a középső lányt, tiéd az előadáskezdő jelenet.
Bár úgy érzem, hogy vannak nehezebb feladatok is ebben a szerepben, de az első jelenetet elindítani persze nagyon nehéz, mert nincs felvezetés, nincs ráfutási lehetőség. Én nem is vagyok az a típusú színész, aki bemegy, és azonnal állapotba hozza magát. Nekem ki kell várnom, amíg megszületik bennem az a helyzet. Ezért csinálom azt például, hogy bemegyek hamarabb, állok a színfalak mögött, és rákészülök. Szerintem olyan ez a szerep, hogy nem lehet jól vagy rosszul megcsinálni, hanem vagy sikerül előhozni magadból, vagy nem lesz semmi. Sokszor éreztem úgy a próbák során, hogy képtelen vagyok továbbmenni, bezáródom, kész. Szerencsére van bennem egy konokság, ami nem engedi, hogy feladjam. Egy színésznek azért sokkal nehezebb, mint például egy képzőművésznek, mert az alkotása tárgya nem rajta kívül van, ezért ingoványos talajon mozog, nem tudhatja, mi jó és mi nem. A rendezővel, Keresztes Attilával sikerült úgy dolgoznunk, hogy ő kijelölte az irányt, de megadta a színész szabadságát, hogy önmagából építkezzen. Barta Lajos szövege is olyan, hogy nagyon könnyű átélni. Például van egy olyan instrukciója Lujzára nézve, hogy "Kijön, és az öregség látszik az arcán". Ezt eljátszani ugyan nem lehet, de érzed benne, hogy van egy víziója erről a lányról. Azt is írja Lujzáról, hogy "színésznőket utánozva öltözködik", és - amiből el is lehetett indulni a figura megformálásakor - ez a másság ad neki egy fölényt. Ő többnek érzi magát a másik két lánynál.

Hogy viseled a friss szereposztásokat? Azért kérdezem, mert ebben az előadásban kaphattad volna akár Nelli vagy Böske szerepét.
Amikor kiteszik, tudomásul veszem, de még nem tudok azon gondolkozni, hogy melyik szerep milyen, és meg tudok-e birkózni a sajátommal. Ezek a kétségbeesések a próbák alatt kezdődnek.

Egy tévés beszélgetésben, amelyben a Szerelem volt a téma, Hegyi Réka jelezte, hogy ebben az előadásban Lujza kissé kilóg a többi szereplő közül, amit Keresztes Attila nagyjából el is ismert, mondván, hogy bízik abban, tudod a dolgod, és az előadást játszva megérik benned a szerep. Hogyan reagálod ezt le, és szerinted mi a helyzet: tényleg hiba történt, tehát nem sikerült megcsinálnod valamit, amit szerettél volna, esetleg a szerepértelmezés volt eleve rossz, vagy egyáltalán nem érzed úgy, hogy valami rosszul ment volna?
Én úgy érzem, hogy a bemutatónak tényleg lehettek hiányosságai. Nekem a bemutatón mindig van egy bizonyítási vágyam, mintha nagyobb volna a tétje, mint a későbbi előadásoknak. El kell, hogy teljen négy-öt előadás, amíg megtanulok a kollégákra figyelni, és amikor gördülékenyen, "csak úgy" megtörténik a dolog. Azt hiszem, hogy a Szerelem bemutatóján is ez volt a baj. De az irány, amit Attila mutatott, nem volt téves.

Maga a szerep különbözik a másik két lány szerepétől. Lujza kicsit olyan, mintha átmenetet képviselne a nővére és a húga között: amikor Biky elhagyja, épp azt a tragédiát éli meg, ami az életvidám fruskából cinikus nőt csinál.
A három lány nagyon különböző jellemű és temperamentumú, miközben mindegyiküknek ugyanaz a problémája, a szerelem. Lujza nehezen tudja ezt a szakítást leküzdeni. Képes azt mondani a fiúnak, hogy elmehet, de magában mégsem képes elengedni. Eltelnek hónapok, és ő az egész családot terrorizálja, mert azt hiszi, hogy ellopják előle a levelét. Holott az anyja próbálja vigasztalni, szeretettel veszi körül, de ő elhatározta, hogy rosszat akarnak neki. Attilával arról beszéltünk sokat, hogy Lujza nagy pillanatai, nagy elhatározásai a színen kívül történnek: amikor kirohan Biky után, amikor elmegy a postára, vagy amikor bemegy a szobájába, elhatározza, hogy megöli magát, és előveszi az ollót. A színpadon csak azt látni, ami ezeknek a helyzeteknek a következménye. Ezt azért nehéz megcsinálni, mert színpadon kívül is folytatni kell az elkezdett "ívet", hogy a megfelelő magasságban tudjam folytatni a következő jelenetben. Az én hibám az, hogy időnként megijedek ettől a feladattól, és olyankor megszakad a folyamat, újra fel kell tornásznom magam oda, ahol megtorpantam.
Én nem láttam ezt a tévéműsort, de Attilával nyilván megbeszéltük a dolgokat. Az jó, hogy ő bízik bennem.

Csíkban dolgozol, Marosvásárhelyen élsz. Azt hiszem, kénytelen vagy azon gondolkodni néha, hogy nem kellene-e színházat cserélj. Mi tart Csíkban?
A családom számára ez a legnehezebb évad: nekem vissza kellett mennem dolgozni, a férjem utolsó éves a rendezőin. Rengeteget gondolkodtunk a jó megoldáson, aztán rájöttünk, hogy úgy el kell engedni a dolgokat, ki kell várni az idővel elérkező megoldást.
A csíki színháznál az a jó, hogy minden munka friss tud lenni, hogy az emberek nem mondtak le magukról. Az is lehet, hogy van ebben a társulatban egy bizonyítási vágy: meg akarjuk mutatni, hogy amiért csak öt éve dolgozunk, vannak bennünk is értékek. Persze vannak kényelmetlen feladatok is, például a falujárás.

Nehéz dolgotok van, hiszen havi huszonvalahány előadást játszotok, ennek egy részét kiszálláson, miközben próbálni kell a következő darabot.
Igen, a gyár-jelleg nem tesz jót a művészi munkának. A Szerelem azért is volt jó, mert volt időnk kipróbálni dolgokat. Persze én ezt úgy mondom, hogy nekem közben nem kellett más előadásban játszanom. De a kollégáknak is fontos volt, mindenki szerette próbálni. Nem az én tisztem beleszólni abba, hogy a tájolás nehézségeit hogyan kellene enyhíteni, viszont azt gondolom, hogy nem lenne kevésbé jó, ha inkább a nézőket hoznák be Csíkszeredába a színházba, mintsem, hogy mi menjünk falura. Szerintem az egy plusz élményt nyújt, hogy bejönnek az emberek a városba, színházba. Nem beszélve arról, hogy az előadások is értékesebbek otthon. Grotowski, Brook leírták, hogy minél nehezebb körülmények közé kell tenni az előadást - de menjenek el Csíkdánfalvára játszani, és azután írják meg a könyveiket... Nem fér fel a díszlet a színpadra, hideg van, nem tudod elkezdeni az előadást, szobányi területen futkározunk, elvesznek azok a játékok, amiket próbán kitaláltunk. Ezzel a néző is veszít.