Sikerrel szerepelt az Új Színház a Szentivánéji álom címû elõadásával a craiovai nemzetközi Shakespeare-fesztiválon. Ötödik alkalommal rendeztek a romániai Craiovában Shakespeare-fesztivált, melyet a világ hasonló rendezvényei közt a legrangosabbak közt tartanak számon. Számos országból sereglettek ide kritikusok, fesztiválszervezõk, színházi szakemberek. Az idén nagy várakozás elõzte meg az Új Színház és a Gyulai Várszínház közös Szentivánéji álom elõadását, melyet az ukrán Szergej Maszlobojscsikov rendezett.
|
A magyar Szentivánéji előadáson nemcsak a fesztivál állandó vendégei voltak ott, hanem - többek között - megjelent a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete, dr. Terényi János és a bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatóhelyettese, Tóth István is. Már az előadás közben is érezhető volt, hogy a közönség mennyire együtt él a játékkal, de a végén jóleső volt látni az állva tapsoló tömeget. Sokan közülük nem mulasztották el, hogy rögtön az előadás után gratuláljanak, mint például Ian Herbert és John Elsom, a színházi kritikusok nemzetközi szövetségének elnökei, vagy Ludmila Patlanjoglu - román "főkritikus" ugyanezen szervezet román tagozatának elnöke. Több fesztiváligazgató is érdeklődött az előadás iránt, három fesztivál meghívása is konkretizálódni látszik. A másnapi tudományos konferencián külön köszöntötték Maszlobojscsikovot, és Lawrence Guntner, a brunswicki egyetem professzora előadásában példaként említette a budapesti Szentivánéji sajátos értelmezését, de Boika Sokolova, a londoni Birkbeck College professzora sem mulasztotta el, hogy elismerje a produkció érdemeit, a színészek intenzív játékát, a rendezés különlegességét.
Lejegyezte: Lőkös Ildikó, Új Színház