Májusnyitó

Május elején  is számos tartalmas programmal, elõadással, beszélgetéssel és zenével várja vendégeit az Alexandra Könyvesház Pódiuma. A vendégek között szerepel Turek Miklós, Bacsó Péter, Kibédi Varga Áron és a Misztrál együttes.

Programok

• Május 6.-án, 19 órai kezdettel
"Rímes világnéző Faludy Györggyel" címmel, Turek Miklós színművész versszínházi előadása lesz látható az Alexandra Könyvesház Pódiumán.

Turek Miklós drámai összeállításában bepillantást nyerhetünk Faludy György, az emigráns magyar világpolgár életébe, akinek személyével  sokat találkozhattunk a médiában az utóbbi években, ám arról, hogy valójában ki is ő, milyen utat járt be az elmúlt 96 évben, s lelke mélyén mit gondol a világról - lényegesen kevesebbet tudunk.


Az 1910- ben született költő, műfordító talán az utolsó képviselője irodalmunkban az egyetemes görög és latin kultúra értékeit ismerő és írásaiban felhasználó költő-gondolkodó generációnak, mely nagyban meghatározta a századelő magyar irodalmát.
Napjainkban a versolvasás, a verses előadások a színpadon és a képernyőn sajnos kissé háttérbe szorultak, éppen ezért értékes élmény és nagyszerű lehetőség egy olyan irodalmi est, ahol egy hazánkban élő és gondolkodó költő lelki világát, életútját és üzeneteit megismerhetjük

Turek Miklós színes, drámai hatású játéka nyomán megelevenednek előttünk Faludy György életének legfontosabb állomásai térben és lélekben egyaránt. Együtt utazhatunk ezen az estén Afrikába, az Egyesült Államokba, Párizsba, Londonba és természetesen hazánk több helyszínére, ám tanúi lehetünk annak is, hogy mialatt a költő bekalandozott hét világot, mégis mindvégig megmaradt a magyar irodalom keserédes dalnokának.

 

• Május 8.-án, hétfőn 19 órától
 - Bacsó Péter lesz Gréczy Zsolt beszélgetőtársa.


A Kossuth-díjas rendező 1928-ban született Kassán. Szíve mélyén a színészmesterség vonzotta, ám mégis a rendező szakot választotta, ahol Makk Károly osztálytársaként végzett. Önálló rendezőként 35 évesen mutatkozott be először, Nyáron című alkotásával. Azóta számos alkotását ismerhette meg a magyar és az európai közönség, melyek közül a talán mindenki számára jól ismertek a: Szerelemes biciklista (1965), Fejlövés (1968), A tanú (1969),  és későbbi alkotásai: Te rongyos élet (1983), Sztálin menyasszonya (1990). Hétfőn este a: De kik azok a Lumnitzer nővérek? című legújabb filmjéről, pályájáról, életének vidám s nehéz perceiről hallhatnak a hozzánk látogatók.



• Május 9.-én, kedden 19 órakor
kezdődik Kőrössi P. József újabb műsora, melyben Kibédi Varga Áron, a Hollandiában élő költővel folytat színes, tartalmas irodalmi beszélgetést.

Az 1930-ban született költő és irodalomtudós, tizennégy és fél évesen költözött Hollandiába, s azóta is ott illetve Franciaországban él és alkot. Éppen ezért nevezi magát "többhazás" sőt "túl sok hazás" alkotónak, hiszen Magyarországon s az említett két országon kívül, gyakori vendég még Európa s Amerika számos egyetemén, konferenciáján.

"Én nem állok meg, rohanok, hajt a kíváncsiság, a memoárhoz introspekció kellene, az, hogy jobban érdeklődjem saját magam iránt. Amit itt írok, az a műfaj való nekem: kíváncsiság, kitekintés, állandó és gyors változás."

• Május 10.-én szerdán, 19:30 órai
kezdettel ismét nálunk ad koncertet a Misztrál együttes.

Akik rendszeresen látogatják programjainkat, már találkozhattak az egyéni hangú, hazai és külföldi költők verseit megzenésítő zenekarral, kiknek dalaikban ötvöződik a történelem, a hagyomány egy különleges, gyökereiben magyar mégis modern dallamvilággal.

Legutóbbi, 2004-ben megjelent Mezőn széllel járók című lemezükön Balassi és Balassi korabeli verseket dolgoztak fel, a költő 450. születésnapja alkalmából.

Az évenként megrendezett Regejáró Misztrál-fesztiválon Nagymaroson, valamint az országot járva az értékes irodalmi-zenei kultúrát kívánják bemutatni és megszerettetni az igényes zenét kedvelő közönséggel.

forrás: Alexandra Pódiumon

süti beállítások módosítása