Idén április végén indultunk Las Vegasba feleségemmel, s a hûvös Chicagóból három és félórás repülõút után érkeztünk a számunkra szokatlan 90F (32C) fokos sivatagi hõségbe. Las Vegasban leégni nem nehéz, fõként a kaszinókban, ahova naponta ezerszámra érkeznek a szerencselovagok, hogy azután pár nap múlva szomorúan térjenek vissza otthonukba. Mi nem hazardírozni mentünk, hanem szórakozni abból pedig abszolút dömping van a "Fények városában". /Harmath István írása/
|
A Cirque du Soleil nevet viselő kitűnő, kanadai cirkusztársulat négy előadását láttuk: a félelmetes KÁ-t az MGM Grand Hotelben, majd másnap a színpompás elegáns és művészi O-t pedig a Bellagio Hotel-ben. A két műsorban magyar sportolók, illetve akrobaták is fellépnek, akikkel azután interjút is sikerült készítenem a következő napokban. A KÁ magyar sztárja Hajdú Miklós Zoltán becenevén Uldi, az egykori magyar válogatott tornászbajnok, aki 1998 és 2002 között Kanadában dolgozott a tornászválogatott edzőjeként. Az O csapatban jelenleg három magyar sportoló dolgozik: Supola Zoltán sokszoros magyar válogatott tornász, Lengyel Imre sokszoros magyar műugróbajnok valamit Jobbágy Zoltán akrobata. Supola Zoltán és Lengyel Imre több olimpián képviselték a magyar színeket, mielőtt bekerültek a show-business világába. Jobbágy Zoltán viszont már fiatalon az artistaiskolában készült a cirkuszi szereplésre. Az O műsorfüzetében rajtuk kívül Tokár József neve is szerepelt, de ő sem az előadáson, sem pedig a másnapi interjún nem volt jelen.
A Cirque du Soleil évekkel ezelőtt már járt Chicagóban, itt Las Vegasban főként a magyar szereplők iránti kíváncsiság vitt a nézőtérre. A KÁ és az O csodálatos előadások, amelyhez hasonlót nem lehet látni sehol a világon. Már a színpadok, vagy inkább színterek felépítése is fantasztikus, a KÁ színpada például közel 200 millió dollárba került. Azután az ember csak ámul-bámul a hihetetlen precizitással pergő műsorok láttán. A KÁ és az O után megnéztük még a Mystére-t a Treasure Island Hotelben, majd az erotikusnak hirdetett Zumanity-t a New York-New York Hotelben. A négy különböző, szenzációs produkció közül kiemelkedő a KÁ és az O, ezeknél a jegyárak is igen borsosak, 99-125-150 dollár egy bilétáért bizony elég drága mulatság. A Zumanity 69-99-129 dolláros árban kicsit olcsóbb, végül a Mystére 60-75-95 dolláros áraival már egyenesen olcsónak tűnik a többiek horribilis árai mellett.
A Mystére műsora 1993 óta látható a Treasure Island színpadán, és ez az előadás áll legközelebb a tradicionális cirkuszi produkciókhoz. Színpompás kosztümök, gyorsan pergő számok, ugródeszkán, trapézon és bungee kötélen dolgozó akrobaták, valamint mulatságos bohócok teszik érdekessé az előadást. Az 1,629 személyt befogadó Mystére Theatre lett az első Las Vegas-i otthona az állandó Cirque du Soleil produkciónak. Az elmúlt 13 esztendő alatt 7 és fél millió néző látta az 500 előadást, amely 1994-ben elnyerte a "Best Production Show in Las Vegas" címet.
A leglátványosabb produkció azonban kétségkívül az O, amely a Bellagio Hotelben látható immár 1998 óta. O a fonetikus változata a francia eau szónak, ami vizet jelent és egyúttal megmagyarázza, hogy miért adta a Los Angeles Times kritikusa "’O’ is liquid magic" - ’O’ a folyékony varázslat - címet írásának. Mások Fellini élénk fantáziáját és Esther Williams vízi balett életkép látványában gyönyörködnek. A cirkusz műsora ugyanis egyrészt vízben, másrészt víz fölött a légben játszódik, s egyben hihetetlenül gazdag képzeletvilágba repíti és varázsolja a nézőt. A szenzációs, lélegzetállító mutatványokat csak néha töri meg a két pantomim bohóc bűbájosan szellemes attrakciója. A varázslatos művészi kísérőzene izgalmassá és érdekfeszítővé teszi az előadást, annak dacára, hogy az énekszámokból egy szót sem lehet érteni, ugyanis a szöveg halandzsanyelvre íródott. A magyar természetesen szintén érthetetlen halandzsanyelv a Las Vegasba látogatók számára, ezért a tornászaink, akrobatáink nyugodtan rikkanthatnak anyanyelvükön a műsorban, a kutya sem érti szavukat. Egy magyar rövid mondat azonban jól érthető a műsorban, az orosz bohóc bizonyára a magyar kollégák "segítségével" tanulta meg a rövid "hogy vagy" szócskát, ami a szláv akcentussal "hoty vaty-ként" jött ki a szájából, s amit azután vígan motyog a hajósjelenetben.
|
A különleges cirkuszi attrakció szinkronizált úszással kezdődik, a hatalmas uszoda a műsor végéig szerves része az előadásnak. A víz, a levegő, a tűz és a föld összehangolása végtelen lehetőséget nyújt a kreatív rendezőknek. A 85 szereplő között akrobaták, műugrók, szinkronizált úszók, tornászok dolgoznak együtt, tökéletesen időzített precizitással. A színtéren mindig van mozgás, a bohócok rövid mókás jelenetei a többiek felkészülését takarja. A magyar szereplők közül ketten -az egykor korláton Európa-bajok Supola Zoltán és az akrobata Jobbágy Zoltán - a tíz méter magasan lengő vitorlás hajó jelenetben vesznek részt. Supola korlátgyakorlata pontos szinkronban van társával, míg Jobbágy Zoltán tartó ember, aki hihetetlen precizitással lengeti, himbálja, dobja és végül elkapja partnerét illetve partnereit. A háromszoros Európa-bajnoki ezüstérmes műugró Lengyel Imrét, a nézőtérről vitte a porondra az egyik szereplő. A "vonakodó" Lengyel Imre azután félénken, kissé ügyetlenül mászott fel a lengőlétrán a magasba, ahonnan - 18 méterről - nagyszerű duplaszaltóval vetette magát a vízbe.
A magyar szereplőkön kívül még huszonegy náció képviseli magát a légben és a porondon, de főként a medencében, amelyben másfélmillió gallon víz nemcsak kelléke a műsornak, hanem a szokásos védőhálót is helyettesíti. Már az írásom elején említettem az egyedülálló, felejthetetlen élményt, amit az O és a KÁ nyújtott, mindkét programot melegen ajánlom olvasóinknak, ha Las Vegesban járnak, ne mulasszák el. Továbbá nyugodt lelkiismerettel ajánlom a Mystére előadást is. A negyedik Cirque du Soleil produkció, a New York-New York Hotelben látható Zumanity azonban egyáltalán nem tetszett. Az érzékinek hirdetett műsor, számomra inkább közönségesnek tűnt. A vulgáris trágár szavak, valamint a homoerotikus jelenetek pedig ebben a környezetben visszataszítóan hatottak.
Az előadás után - május elseje lévén - több ezer illegális bevándorló tüntetése zárta el a város legforgalmasabb utcáit, a Las Vegas Boulevard és Tropicana Avenue útkereszteződését. Jómagam az utat átszegő felüljáróról néztem rövid ideig a szokatlan látnivalót, de sietnem kellett, mert a Tropicana Hotelben kezdődött a Folies Bergere kései előadása.
szerző: Harmath István