Vers és zene

Alexandra Könyvesház Pódiuma újabb színes programokkal, költészettel és zenével várja vendégeit. Május 15-én Hobo mutatja be új, Tudod, hogy nincs bocsánat címû albumát. Másnap, 16-án kedden ismét egy bemutató, de más mûfajban: Krusovszky Dénes Az összes nevem címû verseskötetével ismerkedhetnek meg a Elle Irodalmi Kávéház mûsora elõtt. Május 17- én szerdán 19 órakor pedig Bob Dylan Lyrics/Dalok 1962-2201 címû új kötetének bemutatója kezdõdik.

Május 15 -én hétfőn, 19 órától Hobo, azaz Földes László mutatja be, Tudod, hogy nincs bocsánat című új albumát. A zenész - énekessel, Kőrössi P. József beszélget majd.
A Hobo név a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején vált fogalommá, mely az áhított és elérhetetlennek tűnő szabadsággal és a lázadással volt egyenlő akkoriban. A "csavargók királya" kinézetével, meghökkentő magatartásával bálványa lett a szabadságra éhes fiataloknak és megvetett ellensége a hatalomnak. Később nevéhez egyre inkább hozzácsapódtak olyan fogalmak, mint az író, népművelő, rocktörténész, tanár, ki zenész és gondolkodó is egyben.

Földes László 1945- ben született Újpesten. Érdeklődésének ellentmondva - szülői ráhatásra - Vegyipari technikumot végzett 1963-ban, ám leszerelése után egy hónappal, 1965-ben már az ELTE magyar-történelem szakos hallgatója volt. Évfolyamtársai közt olyan neves személyek szerepeltek, mint Bereményi Géza, Bódy Gábor, Spiró György. Jó néhány év filmezés, dalszövegírás és közös zenélés (Kex, Olymia) után 1978-ban a Hobo Blues Band megtartotta első önálló koncertjét. Az ezt követő években Hobo olyan világsztárokkal lépett fel együtt, mint Sting, Peter Gabriel, Tracy Chapman, Bruce Springsteen. Első könyvét 1982-ben a Rolling Stonesról írta. Jim Morrison verseit, saját fordításában 1993-ban jelentette meg. Két monodrámát szerzett és adott elő, 11 filmben szerepelt, 35 albumot adott ki. Önálló színházi estjei olyan jeles irodalmi, zenei nagyságokról szólnak, mint Allen Ginsberg, Vlagyimir Viszockij, Jim Morrison, Francois Villon, Faludy György és nem utolsó sorban, József Attila.

Hobo József Attila munkásságának nagy tisztelője, a költő megzenésített sorait már élete első koncertjein is előadta. Évek óta járja a Kárpát-medence településeit, hogy az ott élőkhöz is eljutassa József Attila üzenetét. Estjein nemcsak bevonja, de továbbgondolkodásra is készteti hallgatóságát.

Május 16 -án kedden 17 órától, kezdődik Krusovszky Dénes: Az összes nevem című verseskötetének bemutatója. A szerzővel Lackfi János költő beszélget majd.

A fiatal költő, Krusovszky Dénes a 2004-es édes anyanyelvünk pályázaton tűnt fel, vers kategóriában harmadik lett. Nemrég jelent meg első kötete, melyről így ír Kemény István: "...olyan álmoskönyv, ami a valóságban segít tájékozódni a túloldaliak számára." Hiszen ez a könyv álmoskönyv. Ugyanarra a célra is szolgál, mint az álmoskönyvek: közvetíteni az emberek két világa, az álom és az ébrenlét között.

A költő beszélgetőtársa, Lackfi János 1971-ben született Budapesten. Az ELTE magyar-francia szakán végzett, majd Nyugat-kutatással kezdett foglalkozni. Öt éve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Francia Tanszékén tanít, és vezeti a tanszék fordítóműhelyét. 1987 óta publikál verseket, kritikákat és műfordításokat különböző folyóiratok hasábjain. 1992-ben jelent meg Magam című első kötete, majd 2001-ig még négy verses és tizennégy műfordításkötete látott napvilágot.

Ugyanezen az estén 19 órától kezdődik, a mostantól havi egy alkalommal jelentkező Elle Irodalmi Kávéház műsora. Az est első vendégei lesznek: Pódiumunk népszerű, kedvelt személyisége; Vámos Miklós, a számtalan irodalmi díjat nyert, fiatal költő, szerkesztő; Grecsó Krisztián és egy fiatal költőnő, aki egy vele készült beszélgetés előszava szerint: "folyton szerelmes volt eddigi életében, de valójában csak egyszer"; Karafiáth Orsolya.

Május 17 -én szerdán 19 órakor kezdődik Bob Dylan Lyrics/Dalok 1962-2201 című új kötetének bemutatója. A könyvről a kötet fordítója Barna Imre és Földes László-Hobo beszélgetnek.

Bob Dylan énekes, gitáros, zeneszerző ma az egyik legnagyobb élő rocklegenda. 1941-ben született Minnesotában, és már 12 éves korában gitározni kezdett. Művésznevét Thomas Dylantől, az angol költőtől kölcsönözte, ugyanis már a kezdetektől gyakran zenésítette meg saját verseit. A hatvanas évektől felfutó zenei pályája több hullámhegyet és völgyet átélve nagyban hozzátett a huszadik század rocktörténetéhez. Zeneszerzői nagyságát leginkább talán az bizonyítja, hogy szerzeményeiből az elmúlt két évtized alatt seregnyi népszerű feldolgozás készült. Sokan a rock költőjének is nevezik, hiszen ő az, aki a rockkultúrába költészetet vitt. Nem úgy, hogy költészettel oltotta be a rockot, hanem versei, eleve "rockversek". Éltetőjük ugyanaz az életérzés, amely végső soron a rockzenét is létrehozta. Életéről, zenei pályafutásáról szól a szerda esti beszélgetés.

süti beállítások módosítása