Nyári Játékok, Eger

Átalakul Eger hagyományos, 1975 óta meglévõ nyári programsorozata.
Idén a megszokott szabadtéri színházi bemutatók mellett táncprodukciók és komolyzenei koncertek is szerepelnek a kínálatban június 16-tól kezdõdõen egész nyáron át. Mindez egységes arculattal, közös irányítással jelenik meg.

-Öt évvel ezelőtt, amikor pályázat útján megbízást kaptam a színház vezetésére, a nyári előadásokkal kapcsolatban is felmerült, hogy lehetne bővíteni a Líceum udvari egyszeri bemutatót. Így a Kis Dobó tér és az Érsekkert is bekerült a játékhelyszínek közé. Miután kineveztek a következő öt évre, felkértek: gondoljuk újra ezt a színházi tagozatot is - mondta Csizmadia Tibor, igazgató-főrendező.
- A város vezetésével közösen úgy döntöttünk, hogy megmaradnak a korábbi színházi bemutatók, de kiegészülnek az Erlau Táncfesztivál táncszínházi előadásaival és komolyzenei koncertekkel, később majd operával. Ezen a három pilléren állna egy nagy művészi igényességgel szervezett program, amely tematikájával szervezeti egységével azt szolgálja: Egernek is legyen egy fő vonala, egy fő hívószava. Hasonlóan Szegedhez, ahol rengeteg programmal várja a város az odalátogatókat, de a kínálatban külön hangsúlyt kap a Szegedi Szabadtéri Játékok. Az elképzeléseinkre már idén a Nemzeti Kulturális Alapprogram nagyrendezvény pályázatán 17 millió forintot nyertünk a város támogatása mellett. Természetesen számítunk a bevételre és a szponzorációra. Minőségi nyári játékokat kívánunk megjeleníteni. Az Érsekkertben az átalakítás miatt nem lesz gyermekdarab. Ezt próbáljuk május végén még a kőszínházi repertoárban, a Tündérmesével pótolni. Június 16-án mutatjuk be a Kis Dobó téren a Tanulmány a nőkről című zenés darabot, a Líceum udvarán pedig július 7-én az Oliver című világhírű musicalt. Biztosan sokan emlékeznek Keleti Márton hatvanas években készült nagysikerű filmjére. A Gyárfás Miklós forgatókönyve alapján írt darab hangulatos, izgalmasan idézi a kor gondolkodását, slágereit, minden avittság nélkül. A két részes "zenés válóok" jól illik erre a barokk Kis Dobó térre, ahol a vendéglők teraszain élvezhetjük az előadást.
A Líceum udvarán látható majd az Oliver, amely régi adósságunk. Mindig keressük, hogyan lehet a szórakoztatáson túl egy leheletnyi társadalmi mondanivalót is becsempészni az előadásba. Ez a bemutatónk is erről szól, melyben kiaknázzuk a városban lévő energiákat: a művészetet tanuló gyerekek újra megmutathatják "oroszlánkörmeiket" Szegvári Menyhért rendezésében.

Csizmadia Tibor
igazgató-főrendező
Egri Gárdonyi Géza Színház

Mozart in C

Különleges estével ünnepli az Egri Szimfonikus Zenekar Mozart születésének 250 éves évfordulóját: "Mozart C-ben" címmel.
"Jónak tartom, hogy egy szervezés alatt zajlanak a nyári programok, az igazán jó az lenne, ha évekre előre tervezhetnénk" - jelentette ki Szabó Sipos Máté, az Egri Szimfonikus Zenekar karmestere.
A jubileumi év kapcsán a Zenekar három művet ad elő. Mozart különös figyelmet fordított a hangnemekre, bizonyos karaktereket, jellemeket következetesen c-dúrban írt meg, amelyet a tisztaság, világosság, az egyszerűség és nemesség megjelenítésére használt. A Titusz kegyelme utolsó operájának nyitánya, amelyben rengeteg szépség, finomság lelhető fel. A szerelem és a hatalom közötti vívódásról szól. Mozart hat zsoltárból álló ünnepi vecsernyéje nagyszerű példája ennek a nemes pátosznak, melyben a debreceni Kodály kórus minden erényét megmutathatja. A harmadik a Koronázási Mise, amelyet a Salzburg melletti Plain-i Szűzanya-kép évenkénti megkoronázási ceremóniája alkalmából írt Mozart. Ezért c-dúr itt is az örömteliséget, az ünnepet jelenti.

forrás: Egri Gárdonyi Géza Színház

 

süti beállítások módosítása