Pénzéhes világban élünk, amikor szinte minden eladható és minden megvehetõ. Ezért aztán nincs mit meglepõdnünk azon, hogy színházaink is ezt a témát járják körbe-körbe, s lám akár Moliere, akár egy múlt század húszas éveiben játszódó musical alkalmas lehet, lehetne arra, hogy bebizonyítsuk: csak egy dolog mozgatja a világot, a pénz, a pénz, a pénz. De mintha ezt már Montecucoli is pedzegette volna. /Veréb András írása a kassai Thália Színházban bemutatott Moliere: A fösvény címû elõadásáról illetve a komáromi Jókai Színházban bemutatott Chicago címû darabról./
 | | Bocsárszky Attila és Cs. Tóth Erzsébet | |
Kassán a témában talán legilletékesebbet kérdezték meg, azt a Moliere-t, aki annak idején mesterfokon rajzolta meg a pénzén ülő és valahol végtelenül szerencsétlen teremtménynek mondható fösvény, Harpagon figuráját. S ha már
Csiszár Imre, - néhány éve a Caligulát rendezte Kassán - kisajátította magának ezt az emblematikus szerzőt (Pesten a Tartuffet vitte színre, s készül Komáromba is a Gömböccel), teljesen természetes volt, hogy ő kap lehetőséget
Moliere megszólaltatására is.
Csiszár élt a lehetőséggel, bár sokan biztosan fanyalognak majd a látottak után. Az a nyugdíjas korú közönség, aki velem együtt látta az előadást, viszont jókat derült az egészen, s élvezte a remek színészi alakításokat. Lesznek, akik a darab tragikumát hiányolják majd, s azzal érvelnek, némi joggal, hogy alapjában véve Harpagon egy tragikus sorsú figura, aki afféle Ládász apóként ül a pénzesládikóján, s nem veszi észre azt, hogy más is van a világon. Volt olyan színészünk, aki belehalt ebbe a figurába (
Márkus László), s olyan is, aki mint minden szerepében (
Mensáros László), kívülről sajnálkozott Harpagon menthetetlenségén.
 | | Bocsárszky Attila | |
Bocsárszky Attila uralja a színpadot, hajléktalanra veszi a figurát, ruhája nyerő lehetne a hajléktalanokat öltöztető butikok országos megmérettetésén is, s a szakadtság megfelelő mennyiségű kosszal is párosul. Ez egyébként igaz Harpagon többi alkalmazottjára is, sok vizet és mosóport se Jakab (
Kristóf Roland), se Fecske (
Petrik Szilárd), se Zabszár (
ifj. Bocsárszky Attila), se Claude asszony (
Senkovics Petra), se pedig Keszeg (
Zetyák György) ruhája és teste nem látott. Csiszár egyébként nem ragaszkodik a darab eredeti korához (minek is tenné), s inkább korunk egyik felkapaszkodott, ám spórolási szokásairól lemondani nem tudó újgazdag figurájánál járunk vendégségben. Szőke Anita jelmezei szinte már túl sokat is hozzáadnak viselőjük jelleméhez, s ez sok esetben hátrányára is van egy-egy jellemábrázolásnak. A díszlet (
Haščák József) viszont szinte minimalista, hisz egy középre helyezett bejárati ajtóból, egy összetört üvegű tükörszekrényből s egy asztalszerűségből áll, amit a színek változását jelezendő, hol ide, hol oda helyeznek át. A fösvény egyértelműen színészi jutalomjáték, a többiek asszisztálnak hozzá, s nincs ez másképp Kassán sem. Bocsárszky legalább húsz évvel öregebbet mutat a koránál (a szakadt göncök, a hajléktalan kinézet, az ordenáré viselkedés - ízléstelen, amikor szakadt zoknijával törölgeti a lábfejét vagy kifújja az orrát egy mérhetetlenül koszos zsebkendőbe), s bár szövege megegyezik az eredeti Moliere-rel, mégsem tudunk rá haragudni, hisz tele vagyunk a környezetünkben hasonló figurákkal. Inkább csak mosolygunk rajta. A darab csúcspontján, amikor Harpagon a pénzét keresi, s aktívan kommunikál a nézőtéren ülőkkel, is inkább röhögünk és szánjuk őt. Vagy magunkat?
 | | Zetyák György, Senkovics Petra, Nagy Kornélia, Cs. Tóth Erzsébet és ifj. Bocsárszky Attila | |
Van néhány csúcsjelenete az előadásnak, amely egyébiránt nagyon veszélyesen közelít a ripacséria felé, de szerencsére nem lépi át az elviselhetőség határát. Legfeljebb egyes figurák egyes pillanataikban nem tudnak határon belül maradni. Erősebbek a női alakítások,
Nagy Kornélia Eliz szerepében igazi tenyeres-talpas menyecske, akinek mindene játszik, kár, hogy néha annyira hadar, hogy érthetetlen lesz a mondandója. Visszafogottabb
Rák Viktória Marianna szerepében, ő az, akit mind Harpagon mind pedig annak fia, Cléante (
Mokány Csaba) magáénak akar. Ez utóbbi egyébként sokat mosolyog, ami ebben az előadásban jót tesz a figura imidzsének. Az előadás
Bocsárszky melletti legerősebb figurája Fruzsina, a házasságszerző szerepében
Cs. Tóth Erzsébet, akitől az isten mentse meg a házasságra érett hajadonokat. Anzelm fia, Valér szerepében
Flórián Róbert Szabolcs inkább csak sokszor látott kliséket mutogat, mentségére váljon, hogy lerí róla, hogy ő is élvezi azt a nagy hepajt, ami körülötte történik. Az előadás vége felé két különleges figura jelenik meg a színen. A csendbiztos (Pólos Árpád) a saját civil nevén mutatkozik be, aki elsősorban azzal véteti magát észre, hogy teljesen hidegen hagyja Harpagon nagy baja, s egészen távolról követi az ügyet. S megjelenik végszóra Anzelm úr (
Dudás Péter) is, hogy eloszlassa a tévedéseket, s mindenki megkapja a maga párját. S ahogy Shakespearenél, úgy itt is minden bonyodalom megoldódni látszik. Megkerül a ládika is, szívszorító a kép, ahogy a lehunyó fényben utánanyúl Harpagon. Mit neki családi boldogság, happyend, csak a ládikáját elrejthesse elrongyolódott köpönyege alá.
A múlt század húszas éveiben játszódik John Kander, Fred Ebb és Bob Fosse musicalje, a Chicago is. Egy annak idején sikeres vígjáték volt az alapanyaga, de az alkotók valahogy nem tudták megismételni a Cabaret sikerét. A darab szinte egyszerre akar mindent átölelni, minden sikert leszakítani, s itt is érvényes a mindent akartak, de keveset kaszáltak elv. Talán egy jó dramaturg segíthetett volna, ahogy tette ezt néhány éve Újvidéken, ahol Nagy Viktor az eredeti darabnál sokkal jobb előadást tudott csinálni.
 | | Fabó Tibor és Tóth Tibor | |
Ez nem történik meg Komáromban, ahol karcsúsítás helyett még inkább fölturbózzák a darabot, s szinte néha már azt érezzük, hogy "maga mindent kétszer mond“ Pedig ötletekből nincs hiány, néha a legbárgyúbb ötleteket is ránk erőltetik, de amin először jót derülünk, azon utólag már csak mérgelődünk, és kínosan várjuk az előadás végét. A közönség persze állótapssal fogadja, hogy végre zenés darabot, ráadásul világhírű musicalt játszanak színházukban, de ne feledjük, hogy nemrég állótapssal jutalmazta a szakmailag mélyponton előadott
Gül baba c. operettet is. Aki nem ismerné a darabot, annak csak annyit, hogy van egy Roxie Hart névre hallgató hölgy (
Balogh Anna), aki unalmában és szexuális kielégítetlensége folytán szeretőt tart, s mikor az eléggé korlátolt és bugyuta férj (
Fabó Tibor) hazaérkezik, megöli a szeretőjét (
Bernáth Tamás).
 | | Balaskó Edit, Holocsy Katalin, Szvrcsek Anita és Balogh Anna | |
A hölgy, bár először a férj vallja magát gyilkosnak, hogy asszonykáját megmentse, bekerül a börtönbe, ahol hölgytársaival várja az ítéletet. Itt lép be a történetbe Billy Flynn, a hölgyeknél közkedvelt ügyvéd (
Tóth Tibor), akit nem is a szexualitása mozgat, mintsem inkább a kapzsisága. Először Velma Kelly (
Szvrcsek Anita) a kiszemelt áldozat, akit csekély ötezer dollárért szándékozik felmentetni, de miután megjelenik Roxie, akiben jobb üzletet lát, nyomban átpártol. Tipikus amerikai sztori, mondhattuk volna még néhány évvel ezelőtt is, a férj az összeg egy részét előkaparja, a többi pedig a szenzációra éhes sajtó feladata. Roxie bekerül a köztudatba, ő az ügyeletes sztár (hány ilyen bűnözősztárt kreált az utóbbi időben a magyar sajtó is), s ahogy ki is fejti egy magasröptű eszmefuttatásában, mindig is arról álmodott, hogy híres ember legyen. S az is lesz, legalábbis egy ideig, amíg el nem fújja őt a színről egy újabb történelmi jelentőségű gyilkosság. Dióhéjban ennyi az egész, ezt kifejtendő van a darab megspékelve a húszas évek ritmusaival, s tényleg van benne néhány remek szám. A komáromiak előadása szinte csak a koreográfiára (kétségtelen, hogy
Bodor Johanna remek munkát végzett, vannak szellemes ötletei) és egyes betétszámok előadására összpontosít, s elsikkad a lényeg, az, hogy minden egyes színházi előadás emberi sorsokról kell, hogy szóljon.
 | | Bandor Éva, Szvrcsek Anita, Lax Judit, Germán Lívia, Holocsy Katalin és Balaskó Edit | |
Mivel itt erről nincs szó (talán az egyetlen kivétel, amikor kiderül, hogy hosszú évek után először mégis csak halálra ítélnek valakit, s a magyar származású lány szerepében
Rab Henrietta meg is tudja sejtetni a szerep tragikusságát), egy idő után teljesen elsekélyesedik, s már nincs tétje a dolgoknak. Ezért nincs lehetőség jellemábrázolásra sem, alig van egy-két ember (
Tóth Tibor, Fabó Tibor, Rab Henrietta), akik ki tudnak törni az előadás egysíkúságából. Nem segít az sem, hogy a szereplők többsége több figurát is játszik és táncol. Sajnos, a máskor oly kitűnő
Bandor Évának sincs lehetősége ebben a változatban kitűnnie Morton mama szerepében. Ugyanis Morton mamának itt nincs szerepe. Ahogy nincs szerepe a Cabaretban oly nélkülözhetetlen Konferansziénak sem, ráadásul itt azt is megkettőzték (
Olasz István, Pille Tamás). Amikor Újvidéken láttam az előadást, éreztem a börtön levegőjének fojtottságát, megérintett ezeknek a nőknek s főleg ennek a rohadófélben lévő világnak a tragédiája, ahol nemcsak pénzzel, hanem emberi sorsokkal és boldogságokkal is kereskednek, ahol tényleg minden eladó és minden sztárocska három napig marad felszínen. Komáromban ez a veszély nem fenyeget, nem érint meg bennünket
Szabó Máté rendezése.
szerző: Veréb András
Fényképek: Bodnár Gábor és Dömötör Ede
forrás: Juhász Dósa János, Pozsony
