Színészet Fesztiválja 2006

Idén 46. alkalommal rendezték meg a lengyelországi Kaliszban a "Színészet Fesztiválját". A nemzetközi színházi találkozón a Beregszászi Illyés Gyula Társulat Csehov Három nõvérével vett részt. A produkcióval három színészi díjat is elvittek: Vass Magdolna (Irina), Trill Zsolt (Szoljonij) és Szûcs Nelli (Natasa) alakítását is díjra érdemesítette a zsûri, sõt Vidnyánszky Attila rendezése, miközben elvileg nincsenek produkciós díjak, társulati különdíjat kapott.

A tíz éve a "semmiből" alapított kárpátaljai társulat mára az egyik legjelentősebb magyar nyelvű színházi műhellyé vált. Csehov: Három nővér című darabja Vidnyánszky Attila rendezésében a társulat és a Zsámbéki Nyári Színház közös produkciója. Az irodalmilag és színpadilag is a legrejtélyesebbnek tartott Csehov-darabban látszólag nem történik semmi, csak az idő múlása. Mindenki kommentálja önmagát, a másik tetteit, jellemét, múltját, jövőjét. Vidnyánszky értelmezésében "a Három nővér elsősorban az egyszerre elmúló és elmúlni mégsem tudó gyerekkor drámája (...) Egyértelmű jeleket látunk arra, hogy a Prozorov-szalon lakói és vendégei saját gyermekkori (test)emlékezetük (mozgás)partitúrájába zárva léteznek, melyben valóságos életük történései csak afféle mellékszólamként hatnak." (Pap Gábor)
Forever young
Darvasi Ferenc írása
 
Befejezésként a Prozorov házban tartózkodó kompánia, s maguk a nővérek is kimásznak a színpad mélyén lévő, az előadás folyamán mindvégig sikeresen leplezett ablakon. Annyi üres frázis, beteljesítetlen fogadkozás után végre útnak indulnak - hogy hová, arról csak sejtéseink lehetnek. Moszkva és az örök vadászmezők egyaránt számításba jöhetnek. Visszaút nincs: Natasa, a ház immáron teljhatalmú ura bereteszeli utánuk az ablakot. 

A szereplők "elköltözése" különösen fontos egy olyan Csehov-feldolgozásban, amely máskülönben a változatlanságról, az egy helyben álló időről szól - persze nem olyan módon, mint a klasszikus magyar Három nővér-értelmezések, melyekben a "kizökkentség" megjelenítésére az elviselhetetlen lét és az unalom ábrázolása, esetleg a politikai aktualizálás miatt volt szükség. Itt a fejlődésben megrekedt, életkoruknak megfelelően viselkedni képtelen, gyakran már ránézésre is infantilis alakokat hoznak a színészek. (Szűcs Nelli Natasája természetesen kivétel, ő az egyetlen felnőtt ebben a retardált környezetben.) A hózentrógert viselő Andrej (Kristán Attila) egy igazi kisgyermeknek tűnik miniatűr székkel a hátán, apró hegedűvel az egyik, tejescsuporral a másik kezében. Mintha csak hősködésből füllentené azt is, hogy hajnal négyig olvasott. De leginkább a játék során ismerszik meg az ember: Olga, Irina és Mása "bújj, bújj zöld ág"-ot játszanak egy pillanat erejéig, és ha kedvük támad, együtt hintázgatnak. A férfiak azon versenyeznek a falnál, melyikük tudja magasabbra emelni a lábát. Igazi nagy izgalmat okoz a búgócsiga pörgése, de az asztaltáncoltatás is. Szintén a változatlanság érzetét keltik a videobejátszások. Miközben a színpad előterében javában folyik a játék, a filmfelvételeken egy-egy korábbi jelenet látható. Az idősíkok egybefolynak, múlt és jelen felcserélhető egymással - a hétköznapok szintjén azért, mert itt mindig minden ugyanúgy történik meg (Vidnyánszky Csehov-figurái nem ismerik a mondást és kétszer, de akár többször is belelépnek ugyanabba a folyóba), meg amiatt is, mert a magasból alábukó kötelek - melyeken lepedők és könyvek(!) száradnak ? egy olyan, irracionális világot engednek sejtetni, melyben az időkategóriák érvényüket vesztik. A rendezés a felsorolt szempontokon túl is rugalmasan kezeli az időt: a 3. felvonással kezdenek a színészek, s csak később térnek rá az elsőre és a másodikra - ráadásul ezek jelentős része, mint az elmúlt események emlékezete, magnóról szól.

Vidnyánszky Attila első ránézésre ugyanazt az utat járta végig, mint bármelyik rendezése során. Annyi különbséget mégis vélek felfedezni, hogy a Három nővér letisztult, egységes hangulatú, a hatáselemeket gazdaságosabban adagoló előadás lett (míg az általam látott többi produkció inkább "széttartó", sokszínűbb, és a tobzódásáról híres - persze ezek is remek opuszok, csak valamelyest más befogadói magatartást igényelnek). Ezerféle zenei betét helyett most csupán egy-két ? roppant szomorúságot árasztó? motívum ismétlődik. Az erős atmoszféra, a nézőt bízvást magával ragadó lírai hangulat megteremtésében a zene mellett az előadás képi világa játszik nagy szerepet. Felejthetetlen a himbálódzó kötelek, vagy a felakasztott kabát látványa. Az már csak a hab a tortán, hogy a beregszászi színészek - ahogy azt megszokhattuk tőlük - most is sok-sok ötlettel fűszerezik a játékot.

Fényképek: Császár Réka
Forrás: Beregszászi Illyés Gyula Társulat, Vidnyánszky Attila