Ókura Színház: Bolond szavak

Különleges eseménynek ígérkezik az ország különbözõ pontjain bemutatásra kerülõ japán Ókura Színház vendégjátéka. Elsõként a Magyar Színházban, majd rögtön másnap a Csokonai Színházban láthatják a japán színház iránt érdeklõdõk. A Bolond szavak címû elõadás két kjógen vígjátékot dolgoz fel. "A kjógen humora nem a darabokban, hanem a nézõk lelkében van elrejtve, s háromféleképp lehet elõcsalogatni: gúnyos kacaj, jóízû nevetés és bölcs mosoly formájában. Az igazi vidámság a finom mosolyban nyilvánul meg. Ha egy kjógen színész képes szelíd mosolyt csalni a nézõk arcára, miközben érdeklõdésüket is ébren tartja, akkor eljut a humor legmagasabb szintjére, ahol a maga teljességében mutatkozik meg a júgen: a szavakon túlterjedõ szépség". - Zeami Motokojo: A tudás útja (1430)

Bolond szavak
vígjáték
 
 A MAGYAR SZÍNHÁZ előadása

A japán Ókura Színház vendégjátéka

(két kjógen vígjáték)

Rendező: Pinczés István

Játszók:  
Szúnyog - Josida Sinkai
Úr - Takeucsi Jutaka
Taró - Ókura Motonari, Sigejama Josinobu
Úr - Ókura Norijosi

Ismertető:

Birkózás egy szúnyoggal
(Kazumó)

Típusa szerint daimjó kjógen
(földesúr darab)

A kjógen-darabok napjainkban legelfogadottabb osztályozása az Ókura-iskola fölosztásán alapul, amely a főszereplők társadalmi helyzete szerint sorolja hét csoportba a műveket:
- nyitó darabok
- földesúr-darabok
- gazda-darabok
- vőlegény-menyasszony darabok
- ördög- és hegyiszerzetes-darabok
- pap- és vakember-darabok
- vegyes témájú összegyűjtött darabok

A daimjó kjógen (földesúr darab) központi alakja mindig középkori vidéki földbirtokos, de sohasem elérhetetlen társadalmi magasságokban trónoló hűbérúr, hanem népközelben élő, néha nevetséges helyzetekbe keveredő, gátlásos és esetlen, máskor pedig éppen dölyfössége és korlátoltsága miatt pórul járó figura.

A földesúr elhatározza, hogy új napszámosokat szerez a birtokára. Elküldi szolgáját, a csavaros eszű Taró Kadzsát, hogy keressen szorgos kezű, dolgos parasztokat.

Taró Kadzsa lesben áll a fővárosba vezető széles országút mellett. Egyszercsak elhalad mellette egy rettenetes nagytermetű szumó birkózó bajnok. Igen ám, de ez a hatalmas alak nem volt más, mint egy vérszívó szúnyogdémon - aki egyébiránt a Siga tartományban fekvő Morijama városból származott -, és csak a közönséges földi halandók megtévesztése végett járta "álruhában" a vidéket. Taró Kadzsa megszólítja - merthogy nem ismerte fel, kivel is van dolga valójában - és viszi a földesúr elé, aki majd kiugrik a bőréből örömében, hogy ilyen erős embert szegődtethet napszámosnak a földjére. Szeretné kipróbálni a bajnok erejét, ügyességét, gyorsaságát, ezért kihívja egy fordulóra, hogy szumó birkózásban mérkőzzön meg vele. De alig esnek egymásnak, a szúnyogtündér kibocsátja vérszívó fullánkját és a földesúrba döfi. A földesúr megérdeklődi, hogy hova való az ellenfele. Amint meghallja, hogy Morijama városból származik, azonnal rájön, hogy ez nem lehet más, mint egy szúnyogdémon. Ezt akarta ő napszámosnak felfogadni! Megparancsolja Taró Kadzsának, hogy azonnal vigye a szeme elől, ő pedig megpróbálja a szúnyogdémon fullánkját kihúzni a testéből.

Éneklés fekve
(Ne ongjoku)

Típusa szerint sómjó kjógen
(gazda darab)

A sómjó-kjógenek (más elnevezéssel Taró Kadzsa kjógenek) főszereplői általában a kisbirtokos gazda és annak szolgái, a talpraesett és furfangos Taró Kadzsa és esetenként a félszeg és nehézfelfogású Dzsiró Kadzsa.
A történet mindig arról szól, hogy a szolgák miképpen szedik rá fösvény vagy zsarnokoskodó urukat, illetve hogyan ússzák meg a csínyjeikért kirótt büntetést.

A gazda meghallja, hogy szolgája, Taró Kadzsa gyönyörű szépen énekli a régi japán dalokat (nógaku). Megparancsolja neki, hogy tartson énekbemutatót a színe előtt.

A ravasz Taró Kadzsa viszont szeretné elkerülni, hogy a gazda kénye-kedve szerint rángassa, parancsolgasson neki, minden adódó alkalommal megénekeltesse, és igyekszik kibújni a feladat alól. Azt hazudja, hogy csak akkor szokott megjönni az énakhangja, ha előtte jóféle rizspálinkát (szaké) iszik, és éneklés közben fejét a felesége ölében pihenteti. Azt reméli, hogy a zsugori gazda sajnálja majd tőle a pálinkát, s mivel a felesége nincs jelen, ezzel az ártatlan kis füllentéssel megússza az énekeltetést. De elszámítja magát. A mindenre elszánt gazda finom pálinkát hozat, és mint akinek a fogát húzzák, úgy kínálja Taró Kadzsának, csak hogy énekelni hallja. Még azt is felajánlja Taró Kadzsának, hogy felesége híján éneklés közben nyugodtan hajtsa az ő ölébe a fejét, és felkínálja a combját párnaként. Taró Kadzsa iszik a szakéból rendesen, majd elkezd énekelni. Megjátssza magát, hogy csak akkor tud énekelni, ha teljesen leheveredik, ugyanis elveszíti a hangját, ha állva énekel.

Végül aztán az alaposan becsiccsentett alkalmi énekművész összezavarodik: feláll és úgy énekel, nagy jókedvében még táncra is perdül a végén.

forrás: Port.hu