Õszinte, de igaz

A Pont Mûhely színházi társulat 2004-ben egy trilógia jelleggel elképzelt elõadássorozatot kezdett meg. A POSZT OFF programjában, a Nyílt Fórum meghívására, trilógiájuk középsõ részét, az "Õszinte,de igaz" címû darabot játsszák. A társulat szoros együttmûködésben dolgozik a színmûvek írójával, Bíró Lászlóval, aki idén Katona József drámaírói ösztöndíjat nyert. A pécsi vendégjáték június 15-én lesz látható 19.00 órai kezdettel a Pécsi Horvát Színházban.

Az 1992-es alapítású Pont Műhely vezetője Keszég László, a kaposvári Csiky Gergely Színház rendezője és színésze. A magyar és külföldi rendezőkkel egyaránt dolgozó társulat évente általában egy új előadással jelentkezik a budapesti MU Színházban.
A Pont Műhely színházi társulat 2004-ben egy trilógia jelleggel elképzelt előadássorozatot kezdett meg. A trilógia darabjai: Család (bemutató 2004. április 16), Őszinte, de igaz (bemutató: 2005. április 15), a harmadik, még el nem készült záró darab pedig 2006. novemberében kerül premierre. A trilógia célja, hogy radikális kritika alá vesse a nyugati gondolkodás három alappillérét az idő kategóriáival. Jóság, igazság és szépség kerül analízisre a múlt, a jelen és a jövő dimenziójában.

A Pont Műhely bemutatja:
Őszinte, de igaz
című produkcióját

írta: Bíró László

szereplők:
Baranyi Szilvia
Enyedi Éva
Keszég László
Pereszlényi Erika
Sabák Péter
Szesztay Dávid
   Vicei Zsolt

zene: Márkos Albert, Sabák Péter, Szesztay Dávid
dalszöveg: Busa István, Pásztor Tamás
tér: Valcz Gábor
 ruha: Ferencz Zsófi
 technika: Payer Ferenc, Dirscherl Krisztián

rendezte: Keszég László

Időpont: 2006. június 15-én a 19.00 órától
Helyszín: Pécsi Horvát Színház
(cím: Pécs, Anna u. 17., Tel.: 72/210 197). 
A belépés ingyenes. Az előadás 18 éven felülieknek szól!

Szilveszteri mulatságra készülődik néhány harmincéves, az ún. "young professional" képviselői. Fantasztikus élményekkel szeretnének gyarapodni az év utolsó napján: fantasztikus barátokra szert tenni, fantasztikus újévi fogadalmat tenni és fantasztikusan berúgni - tán még k***  is akad -, hogy tovább éljék fantasztikus életüket. A béke és a szeretet analízise után (Család) az igazság témakörét boncolgatja a Pont Műhely trilógiájának második darabja, de kizárólag hátulról, mert ahogy a dalocska is mondja: Ég a gyertya ég, el ne aludjék, aki lángot látni akar, mind leguggoljék!

A Család c. előadás múltunk legfontosabb tájára, a gyermekkorba vezetett vissza, saját és szüleink gyermekkorába azzal a céllal, hogy rádöbbentsen, nem véletlenül beteg szinte mindenki a nyugati civilizációban. Kérlelhetetlen pesszimizmussal döbbenünk rá emberi életünk igazabb pillanataiban, hogy nem kaptuk meg szüleinktől azon érzéseket és érzelmeket, amelyek belőlünk érző emberi lényeket tudtak volna varázsolni. Ezeket ugyan nem kaptuk meg, viszont átlátszóságuk miatt sosem gyógyuló sebeket bizony temérdekszámra. Házastársunk és gyermekünk verbális, fizikai és szexuális bántalmazásakor egy nanoszekundum erejéig mindig felvillan agykérgünkben egy neuron, az emlékezés neuronja, és jelzi, hogy bizony-bizony az adott probléma ilyetén való megoldását feledhetetlen szüleinktől örököltük. Vagy azok hiányától, egyre megy.

Az Őszinte, de igaz c. produkció itt és most történik velünk és mindenkivel. A jelen analízise arra mutat rá, hogy az igazság talán valóban győzedelmeskedik némely kiválasztott pillanatban, de a hazugság megszámlálhatatlan kisebb és nagyobb diadalt arat mindennapi életünkben. A nyugati civilizáció az ünnep fogalmával tagolja az időt, amit meghatározott időben és módon kell megülni. Jogosan merül fel a kérdés: melyik érzéssel találkozunk gyakrabban, az ünnep igazságával, avagy a mindennapok hazugságával? És mi történik akkor, ha már az ünnep igazsága is elernyed? Több filozófus, valamint magatartáskutató egyetért abban, hogy az emberi faj túlélése szempontjából a hazugság fontosabb, mint az igazság. A Pont Műhely társulata hajlíthatatlan szigorral mutatja be, hogy a fenti filozófusok és magatartáskutatók nem viccelnek.  

A trilógia záró darabja még nem készült el. Mindazonáltal az alkotók törekvése az irányba mutat, hogy a fenti valóság fenntartásában, valamint jövőbeni reprodukciójában kimeríthetetlen szerephez jut az a szépség, ami bizonyos értelmezés szerint emberi természetünk korlátaiban rejlik. Konkrétabban az emberi hülyeségből fakadó szépség apológiáját kívánják nyújtani a Pont Műhely boldogtalanság kutatói, hogy a jól végzett munka után ekképp sóhajthassanak fel: minden nap és minden tekintetben egyre jobb és jobb vagyok.

forrás: Pont Műhely