POSZT napló - péntek

A kolozsváriak Woyzeckjét még februárban láttam a Nemzetiben, és egyáltalán nem lepõdtem meg, amikor megtudtam, hogy Márton András beválogatta a versenyprogramba. Akkor még új volt nekem Büchner mûve, azóta láttam Schilling Woyzeckjét is. /P.G./

Csak úgy-ahogy ismertem a történetet (bár Maniutiu rendezése nem abban erős, hogy meg lehet ismerni belőle Büchner félkész darabját), az előadás mégis magával ragadott, kilencven percig földbegyökerezett lábbal ültem. Ez a minimalizált eszközrendszerrel bíró színház elemi erővel hat a nézőre, aki néha nem tudja eldönteni, hogy egyáltalán a színházban ül-e, vagy ez már kívül esik a színház fogalmán. A díszlet, a koreográfia percről percre meg tudtak lepni, az pedig egészen elképesztő, hogy Bogdán Zsolt (Woyzeck) mire képes testével, és mimikájával. Végig úgy éreztem, mellkasának lüktetésével hullámzik a színpad. Fantasztikus színházi élmény volt, azok közül való, amiket nem könnyen felejt az ember.
A szakmai beszélgetésen Csáki Judit és Bánki György kritikus dicsérték a kolozsvári társulatot és az előadást. Bár többször elhangzott, hogy erősen megoszlanak a vélemények, sajnos nem hallhattunk egyetlen érdemleges bírálatot sem. A felszólalók a román színházi hagyományokat magasztalták, és való igaz, hogy ilyen fizikai teljesítményre nem hiszem, hogy sok magyar színművész lenne képes (láthatunk azért kivételt, gondoljunk csak a Krétakör W-munkáscirkuszára). Egy költői kérdés: ha a szakma tényleg ilyen fontosnak tartja ezen színészi képességek birtoklását, vajon meglátszik ez a magyar színi-oktatáson? 
 

A Pécsi Harmadik Színházban játszott Gézagyerek (Háy János darabja) azonban nagyon kemény bírálatokat kapott. Azért maradtam ott a beszélgetésen, mert - bár az előadást nem tudtam megnézni - hallottam róla nagyon pozitív és nagyon lesújtó véleményeket is. (Bevallom, Koszta Gabi miatt - akivel az előtérben sikerült váltanom néhány szót - szurkoltam is, hogy jó kritikákat kapjon az előadás.) A Kulturális Központ tetőterében azonban erősen a negatív felé billent a szakmai mérleg nyelve. A beszélgetést - az előadás ismeretének hiányában - nem tudtam végig követni. Nánay István a pécsiek színészi játékát kifogásolta, és felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes összevetni a pécsi és a kolozsvári művészek - elsősorban morális - hozzáállását. Azt nem tudom, hogy jogos volt-e a kritikus felvetése, de az biztos, hogy ezt a kérdést nem sikerült megtárgyalniuk a jelenlévőknek. Németh János színész röviden kifejezte felháborodását, és egyet nem értését, majd elhagyta a termet.
 
Az utcán szakadt az eső, a tegnap még nyüzsgő utca most szinte teljesen kihalt volt. Hazarohantam a szállodába, és folytattam naplóm. Az ötórai ebéd után lesétáltam az Ifjúsági házba és beültem a negyedikes színészhallgatók előadására. Victor Hugo: A királyasszony lovagja című darabot játszották Keszég László rendezésében. Az idén áprilisban bemutatott előadás a közepe felé kicsit vontatott volt, néha mintha szétesett volna, de azért végig élvezhető maradt. A romantikus színmű - melyet Árvai György találó és praktikus díszletével adtak elő (a színpad hátterében egy félig takart kabinban zenélő színészekkel, melyet a színpadon átlóban húzódó két kifutó kereszteződésénél helyeztek el) - élvezetesen szólal meg a hallgatók előadásában. A rendezés ügyesen használta ki a darab azon pontjait, ahol a humor megjelenhet, a színészek pedig nagyon jól használják ki a nevettetésre adódó lehetőségeket. A színpadon egy összeszokott, és lelkes csapatot láttunk. A főbb szerepekben megnyilvánuló színészek (név szerint: Simkó Katalin, Krisztik Csaba, Andrássy Máté, Barnák László) hitelesen, erősen játszanak, kipréselik szerepükből a maximumot. Az előadás végén a csattanó pedig szellemes, szeretem ezt a fajta finom iróniát. Érdemes felírni a nevüket. Fogunk még hallani róluk!
  
Az előtérben találkoztam néhány ismerős színi-növendékkel, felhívták a figyelmemet, hogy holnap ugyanez az osztály játssza egy másik előadását, az Önbizalmat. Eldöntöttem, hogy megnézem. Felsétáltam a könyvesekhez körülnézni, és kitörő örömmel konstatáltam, hogy az idei könyvhétre a négy új davincsikód megfejtős kötet mellé megérkezett a paródia is, így tehát kijelenthetjük, hogy mégsem haldoklik a magyar könyvszakma. Viccet félretéve tényleg örültem, amikor megláttam, hogy a Kalligramm-nál végre megjelent Patrik Ourednik új kötete, az első (ha jól emlékszem Europeana volt a címe) nagyon tetszett. Tudom ajánlani a feketehumor kedvelőinek, és a huszadik századi történelem iránt érdeklődőknek. Azt hiszem rá is állítom édesapámat, hogy szerezze be a könyvhéten. Az utcán folyik a szombat esti láz, a Meki mellett megnyílik a dizsi (csakúgy, mint Pesten, a Nyugatinál, csak a wc-nél nem szednek pénzt), a sarkon ingyenkólát osztogatnak részeg és félrészeg futballrajongóknak. Én is kapok egyet, bár utálom a lájtkólát. A színház előtt várom a többieket, de nem jönnek, félreinformálódtam. A színház melletti étterem teraszán a Nő a múltból stábja koccint a sikerre. 

szerző: Papp Gáspár
forrás: terasz.hu