DrámaDrom tábor

Ebben az évadban ötödik alkalommal indult útjára a DrámaDrom program, amelyben KÁVA Kulturális Mûhely roma fiatalok közösségeivel dolgozik, elsõsorban Baranya megyében. Munkájuk során  a drámapedagógia, a diákszínjátszás, a színházi nevelés és az együttnevelés pedagógiájának eszköztárát használják.

A programot 2001-ben indította kísérleti jelleggel útjára a Káva, mára nemzetközileg elismert modellprogrammá vált, amit a Világbank 2003-ban meghívott Washingtonba, és beválogatta a világ 200 legjobb projektje közé. A program első befogadója, és jelenleg is fő bázisa a mánfai Collegium Martineum.

A program legintenzívebb része az a júliusi két hét, amikor a mánfai diákok és a Káva színész-drámatanárai a DrámaDrom táborban elkészítik a két színházi előadást, majd az előadásokkal közös turnéra indulnak, hogy Baranya megye elzárt, kis településein mutassák be azokat a helyi közönségnek.

A héten zajló DrámaDrom tábor július 16-ig tart, a helyszín Alsónána.
A turné július 18-án indul, íme a részletes program:


Július 18. 19h     Hidas, Művelődési Ház (bemutató)
Július 19. 19h     Kémes, Művelődési Ház
Július 20. 19h     Magyarmecske, Művelődési Ház
Július 21. 19h     Alsószentmárton, Művelődési Ház
Július 22. 19h     Nagykónyi, Művelődési Ház
Július 23. 19h     Dombóvár, Művelődési Ház


A július 18-ára elkészülő színdarabokról:

A cigánylány, a király és az ördög

"Ugyan ki állítaná, hogy cigány volt Mátyás király, csak mert úgy csatangolt az országban szanaszét, mint a Bogdán Laci. Szeretett csatangolni, mi van abban, attól még ő a Győzedelmes, Mátyás az Igazságos. Na, de a király fia, az tényleg cigánygyerek volt - nem hiszitek?"

Mátyás király álruhában járja a vidéket, amikor elvetődik Csulánóhoz, a szegény cigányemberhez. Meglátni és megszeretni Csulánó világszép leányát, Mariskát, csak egy pillanat műve. Az országért vívott csaták közti szabadidőben feleségül is veszi a lányt. Na de hová tűnik Mátyás az esküvő után? És mi lesz Jankóval, aki 9 hónappal a lagzi után születik?

Az előadás alapjául Kárpáti Péter Országalma című színműve szolgált. Rendező: Gyombolai Gábor

***


Léna

Rendőrségi hír egy spanyol napilapban, 1933-ból: "Egy falusi menyegzőn, már a templomi szertartás után, a táncmulatság kavargásában régi udvarlója megszöktette a menyasszonyt. A hoppon maradt vőlegény családja férfitagjait maga köré gyűjtve lovon indult a szerelmesek üldözésére. Egy erdő mélyén talált rájuk. A két férfi bicskát rántott, és egymásra támadt. A viadalban kapott döfésekbe mindketten belehaltak."

Az előadás Federico García Lorca Vérnász című színműve alapján készül. Rendező: Sereglei András

Forrás:  KÁVA Kulturális Műhely

süti beállítások módosítása