7. Keszthelyi Nyári Játékok

Július 27. és  augusztus 13. között  újra megrendezésre kerül a Keszthelyi Nyári Játékok. A Festetics-kastély vadregényes parkjában játszó szabadtéri színház a Tévedések vígjátékával nyitotta meg kapuit 2000 júliusában. Azóta - egy kivételtõl eltekintve, amikor Beaumarchais: Figaro házassága címû vígjátéka került színre -, minden nyáron Shakespeare-komédiának tapsolhat a kastélypar közönsége. Idén a korábbi nyarak emlékezetes elõadásaiból idéz fel négyet a Vidám Színpad társulata, Puskás Tamás rendezésében.

"A Keszthelyi Nyári Játékok hetedik születésnapját ünnepli idén. Jövőjéről azt tudjuk, hogy európai pénzekből épülni fog a parkban egy állandó játszóhely, ami óriási lehetőség a már hét éves és jól működő Keszthelyi Nyári Játékok továbbélésére. Tehát a Festetics-kastély parkjában színvonalas műsort kell produkálni akkor is, ha a források hihetetlen mértékben apadnak, s a jövő sem kecsegtet semmi bíztatóval. Mi változatlanul a nézők szeretetét keressük, a nézők élvezetét kívánjuk szolgálni. Mint ahogy már sokszor elmondtam, Shakespeare se tett mást. Akinek a néző kiszolgálása közepette tehetsége és módja van rá, hogy tengermély legyen, az legyen tengermély. Ha valaki nem tud tengermély lenni, legyen sekélyesebb, de azt, hogy a nézőnek örömet okozzon, erről az én felfogásom szerint letenni nem lehet".

Létay Dóra, Schlanger András
fotó: Lehotka Judit Zolka
Shakespeare
szelleme után Vidám kísértet (rendező: Szervét Tibor) költözik az évszázados lombok alá. Nem nehéz megjósolni, hogy Noel Coward habkönnyű mulatsága a Vidám Színpad-i fergeteges bemutató után, ezúttal szabadtéren szerez kellemes perceket a publikumnak. Az öt produkció főbb szerepeit Kovács Vanda, Létay Dóra, Borbás Gabi, Bede Fazekas Annamária, Nyertes Zsuzsa, Meskó Tímea, Drajkó Juli, Magyar Attila, Papp János, Verebély Iván, Urmai Gábor, Szakács Tibor, Simon Kornél, Kárász Zénó, Schlanger András és Varga Zoltán alakítják olyan jeles vendégművészek társaságában, mint Básti Juli, Drahota Andrea, Gubás Gabi, Kiss Jenő valamint Ujlaky Dénes.
Végül kimondhatjuk, "hab a tortán": a Vízkereszt előadásban ismét színpadra lép a honi rock-zene kiválósága, a Quimby.
Bede Fazekas Annamária, Schlanger András
fotó: Lehotka Judit Zolka

Tekintse meg a Vidám kísértet c. előadáson készült felvételelet itt >>>

 

****

Grófnő feketében
Beszélgetés Létay Dórával

Létay Dóra újra grófnőt játszik a keszthelyi Festetics-kastély parkjában. A Figaro házassága Rosinája után ezúttal egy Shakespeare-nőalakot, Olíviát kelti életre. Tavaly szőke volt, idén fekete. Alig lehet ráismerni.

Létay Dóra: Még a kezdetnél, amikor Rátkai Erzsi gyönyörűséges jelmezterveit nézegettük, Puskás Tamás bemondta, legyek fekete. Elvégre délen játszódik a történet, az egész darab hangulatában van valami "kustoricás", valami vad és elementáris. Én ezt elfogadtam, és ennek megfelelően kezdtem gondolkozni a szerepről. Rettentő sokat segített. Egész más vagyok feketén. A szőke haj egy sokkal lágyabb és finomabb nő képét mutatja, a fekete viszont a vadmacskás énemet erősíti. A nőiségnek egy tombolóbb, elfojtottan szexuálisabb, veszélyesebb oldalát tudom megmutatni feketén.

- Szép a nyár?

Létay Dóra: Jaj, gyönyörű. Most éppen ötven fok van (Tüsszent.) Mégis sikerült ebben a rekkenő hőségben megfáznom, rettentő beteg vagyok, ennek ellenére imádom az előadást. Tele van mulatságos és izgalmas helyzetekkel, a néző amellett, hogy szórakozik, folyamatosan magára, a saját érzelmi életére ismerhet. A Quimby zenekar jóvoltából tele van gyönyörű dalokkal, amelyek nagyon különös atmoszférát teremtenek, "elemelik" a történetet. De a rengeteg móka, kacagás közben az is kiderül, ez az egyik legszomorúbb darabja Shakespeare-nek. Mindenki másba szeret, mint aki őt szereti, és mindenki más, mint aminek mutatja magát.

- Az utóbbinak "köszönhetően" Olívia csókban olvad össze Violával, akiről azt hiszi, hogy férfi. Violát, kolleganőd, Kovács Vanda játssza. Nehezen született meg a pillanat?

Létay Dóra: Ezt a jelenetet próbáltuk a legtöbbet. Itt a csók nem technikai kérdés. Ilyenkor egy színésznek el kell felejteni a gátlásait. Nekem arra kell gondolnom Olíviaként, hogy szerelmes vagyok ebbe a fiúba, és nincs más vágyam, mint hogy végre megcsókoljam. Kétségbeesett gesztus is ez, hogy megszerezzem őt, az enyém legyen, szeressen! Szerencsére a szerelem beteljesülése már Viola ikertestvérével, Sebastiannal történik meg.

- Mit viszel haza Keszthelyről?

Létay Dóra: A kastély, a fák, a kert hangulatát, szépségét. Ajándék csecsebecséket nem vásárolok. Azoknak az embereknek az emlékét viszem magammal, akikkel itt találkoztam és dolgoztam. Akikkel átéltem ennek a közös nagy munkának minden fájdalmát, gyötrelmét és gyönyörűségét.

Kiss Péter

További információk: www.szinhaz.hu/keszthely

Forrás: Kiss Péter,
Keszthelyi Nyári Játékok

süti beállítások módosítása