"Ez egy igen, igen kemény, kemény világ!" - ordítja Menyhárt Jenõ, nekem pedig ez a mondat villan be úgy az elõadás közepe táján. Gyomorszorítós diákszínjátszást látunk. A szereplõk igazi erõvé formálják a kamaszos dühöt, amelyrõl mind a darab, mind õk szólnak. Dacos színház, amely koránt sem gyengül a jeleneteket tagoló kemény rocktól, sõt.
A színpad két oldalán kispadról várják a hívást, középen mindössze négy stoki áll. Hokedlire hasaltatják a két fiút, hokedlin ülve lesz nedves egy fiútól a lány bugyija. Stokin gyurmázik a főszereplő Max. Hőre lágyul, keményedik. Mindenről az jut eszükbe, nagyon helyesen. A fullasztó nemiség valami bűntudat félét készül megszülni - nem lehet büntetlenül kielégítenünk a legjobb haverunkat, puszta jófejségből sem. Ha kéri sem. Mert szétkapkodják az embert. Mint azt a bizonyos darált húst a Választási Piacon. A pápai Szeleburdiák Színpad maga is "gyurma meleg". Derűsek, nem akarnak úgy tenni, mintha. Inkább játszanak. Ahogy melegedik Max kezében a gyurma, úgy változnak ők is a színpadon, nem lesz görcsös, akarnok a játék. Finom iróniával tekintenek ránk is, ahogy a pornófilmet nézve igazából minket néznek. Hogy hol van a kezünk, lesütjük-e a szemünket.
|
Elhisszük-e nekik, hogy ez most van, hogy igenis kell a jótékony homály, amibe néhány szereplő, történet burkolózik. ők a fehér falra vetülnek, ahogy egy-egy test, vagy a "hokedli hegy" a világítás folytán hirtelen megtriplázódik, és mesébe illeszti a játszókat, hogy óriásokká és törpékké váljanak a színpadon. Ahogy kedvük tartja.
Csobánka Zsuzsa
Pulai Gyalogfutár, 2006 I. szám
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.