Hétfõn délelõtt tartotta Jordán Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója évadnyitó társulati ülését, ahol többek között ismertette a 2006/ 2007-es évadra vonatkozó terveit. A teátrum igen mozgalmas évad elõtt áll, számos különleges színházi bemutatóra készül több más társulattal együttmûködésben. A Nemzeti Színház következõ, 2006/07-es szezonjának legizgalmasabb vállalkozása Shakespeare: Lear király címû drámájának bemutatása lesz, kivételesnek mondható munkafolyamat után.
|
Azonban a munkafolyamat első négy hete közös lesz. 2006. augusztus 21- szeptember 15. között a sepsiszentgyörgyiek a Nemzeti meghívására Budapesten tartózkodnak és az elemző, rendelkező próbák a két "Lear király" szereposztás együttes részvételével történnek a Nemzeti Színházban.
Ezt követően szétválnak útjaink; a Tamási Áron Színház Bocsárdival novemberben mutatja be a darabot, majd a rendező a Nemzetiben dolgozik a mieinkkel és 2007. február elején mutat be.
A négyheti közös munkától nagyon sokat várunk szakmai szempontból. A szentgyörgyiek kivételesen értékes és egyedinek mondható színházi nyelvet beszélnek, mely megtermékenyítően hathat a magyar színházi élet élvonalába tartozó "nemzetis" színészekre és feltehetőleg fordítva is igaz; a Tamási Áron Színház művészei is találhatnak hasznosíthatót a mi képességeinkből.
A színház további bemutatói:
A Nemzeti Színház első Nagyszínpadi bemutatója a Csongor és Tünde lesz. Vörösmarty Mihály színművét Valló Péter rendezi, Csongor szerepét Kulka János játssza. Tündét a színház új tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen az idei évben végzett Sípos Vera alakítja.
Szintén kivételes élménynek ígérkezik Hamvas Béla Szilveszter című regényének színpadi adaptációja, amelyet Spiró György ír, a rendező Ascher Tamás. Az áprilisra tervezett zenés előadás ősbemutató lesz, a főbb szerepekben Molnár Piroskát, Básti Julit, és Szarvas Józsefet láthatja közönség.
A Stúdiószínpadon szintén különleges produkcióval nyit a színház: október 2-án az idén nyáron Szentendrén már bemutatott Moliere Tartuffe című darabját tűzi műsorra a Nemzeti Színház Parti Nagy Lajos átiratában, amelyet Alföldi Róbert rendezett. A Szentendrei Teátrum és a Nemzeti Színház közös produkciójában Udvaros Dorottya, László Zsolt és Stohl András játssza a főszerepet.
Szintén októbertől látható Mosonyi Aliz Bűvösfuvola című meséje, amely a Stúdió "K"-val közös előadás, rendező Fodor Tamás.
Novemberben, a stúdióban Jordán Tamás rendezése, az Ötödik pecsét lesz látható, amelynek színpadi változatát Hamvai Kornél készítette Sántha Ferenc azonos című regényéből. Gyuricza órásmester szerepében Benedek Miklóst láthatja a közönség.
A következő bemutatót a stúdióban januárban tartják, Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő című színdarabját Keszég László rendezi Molnár Piroskával, Csoma Judittal, Hollósi Frigyessel és Kaszás Attilával a főbb szerepekben.
Az évad utolsó premierje Michael Frayn Balmoral című színdarabja, amelyet tervek szerint márciusban láthat a közönség, Babarczy László rendezésében. A színdarabot Hamvai Kornél dolgozza át magyar helyszínre, és Szigliget címmel adják elő. A főbb szerepekben Udvaros Dorottya, Kulka János és Garas Dezső látható.
2007 tavaszán Mohácsi János vezetésével elkezdődnek az Ördögök című Dosztojevszkij-regény új színpadi változatának próbái, amely várhatóan a következő évad első bemutatója lesz 2007 őszén.
A színház régi terve valósul meg a berlini Deutsches Theater októberi vendégszereplésével: a Michael Thalheimer rendezte Faust I. című híres előadását játssza a társulat az Őszi Fesztivál keretében a Nemzeti Színházban.
Az idei évadban folytatódik Valló Péter kurzusa, az a fiatalokkal folytatott műhelymunka, amelynek nyomán a tavalyi Andromaché-tanulmány című előadás született. Az idén Bornemissza Péter: Magyar Elektra bemutatására készül a színház.
Az évadnyitó társulati ülésen Jordán Tamás bemutatta a Nemzeti társulatának új tagjait: Martinovics Dorinát, Nagy Cilit, Nemes Vandát, Sipos Verát, Vass Terézt, valamint Miklós Marcellt. Mindannyian a Színház- és Filmművészeti Egyetem idén végzett hallgatói, akik már a tavalyi évadban, egy-egy szerepben bizonyíthatták tehetségüket a Nemzeti színpadán.
forrás: Nemzeti Színház
fotó: Peti Péter