Vígszínházi nyílt nap

Szeptember utolsó vasárnapján az évad nyitásaként nyílt napon vehetnek részt a Vígszínházba látogatók. A Társulat két bemutatóval jelentkezik októberben, egyrészt a Pán Péter címû mesemusicallel, a fõbb szerepekben többek között Igó Évával és Reviczky Gáborral, másrészt az Eszenyi Enikõ által rendezett Az ünnep címû darabbal. A délben kezdõdõ programsorozat keretében a színházkedvelõ közönség bepillantást nyerhet a már zajló próbák menetébe, valamint a tavalyihoz hasonlóan újra lesz böngészde és Víg-süti vásár illetve a délután folyamán a Könnyû Esti Sértés színészzenekar ad koncertet.

12 óra:
Háznyitás a Szent István körúti főbejáratnál
.
   
Közönségünk bepillantást nyerhet a Vígszínház október 14-ei bemutatója, a Pán Péter című mesemusical próbájába, amely néhány hete zajlik Méhes László irányításával. A főbb szerepekben Igó Éva, Reviczky Gábor, Borbiczki Ferenc, Tornyi Ildikó, Gyuriska János, Oberfrank Pál, Majsai-Nyilas Tünde, Telekes Péter, Mátyássy Bence, Vári-Kovács Péter  és Lajos András látható.

12:50 és 13.05 között: szünet 

A Házi Színpadon a Pesti Színház október 7-ei bemutatójának előkészületeibe avatjuk be a nézőt. Az ünnep című darabot Eszenyi Enikő rendezi.
Főbb szereplők: Halász Judit, Hegyi Barbara, Hegedűs D. Géza, Kamarás Iván, Pindroch Csaba.
Felhívjuk figyelmüket, hogy az előadást csak 16 éven felülieknek ajánljuk, ezért kérjük, hogy a próbát is csak felnőtt nézőink látogassák!

12-15 óra:
Titkok a kulisszák mögött
   
Művészeink idegenvezetésével végigjárhatják színházunk legizgalmasabb helyiségeit, sőt beleshetnek néhány művész öltözőjébe is.

Az előcsarnokban ismét a látogatók rendelkezésére áll a tavaly nagy sikert aratott "böngészde", továbbá vígszínházi pólót, a Nóra előadásunkról készült  DVD-t, és a  Szabálytalan portrék Várkonyi Zoltán Vígszínházából című albumot árusítunk.

15 óra:
A Könnyű Esti Sértés színészzenekar koncertje a színház előtt

   
Az együttes tagjai: Polyák Lilla ének, Oberfrank Pál ének, konga, Hajdu István basszusgitár, Fesztbaum Béla billentyű, gitár, Kocsis Gergely szaxofon, Vass György dob.
(Rossz idő esetén a koncert a nagyszínpadon lesz.)

16 óra:
VÍG-SÜTI vásár az előcsarnokban
.
   
Immáron hagyománnyá vált, hogy látogatóink ezen a napon megkóstolhatják a színház művészeinek "cukrászati alkotásait". A befolyt összeget idén is az Ódry Színészotthon javára ajánljuk fel.

BÉRLETÁRUSÍTÁS EGÉSZ NAP AZ ELŐCSARNOKBAN MŰVÉSZEINK DEDIKÁLÁSÁVAL!

Bővebb információ: 
Propaganda és Szervezőiroda: 329-3920, 329-3921
Ingyenesen hívható zöldszám: 06-80-204-443

Forrás: Vígszínház
 

süti beállítások módosítása